Márki-Zay mutatta be a szocialisták Bíró László ellen indított jelöltjétPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 5. Úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter hamarabb tudja, hogy mit akarnak a szocialisták, mint maguk a szocialisták. Történt ugyanis, hogy az MSZP csupán annyit jelentett be, hogy valakit indítanak a judapestező Bíró László ellen, majd a hódmezővásárhelyi polgármester közölte: az MSZP-s Jézsó Gábort támogatja az előválasztáson. Csakhogy a szocialisták egyelőre hivatalosan nem döntöttek Jézsó jelöléséről.
Heisler András: Azt reméltük, hogy Bíró László már múlt időPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 28. Mint portálunk is beszámolt róla, ismét Bíró Lászlót indítja a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú, Szerencs térségi választókerületében. Bíró volt az ellenzék közös jelöltje a 2020 őszén tartott időközi szerencsi országgyűlési képviselőválasztáson, amikor vesztett a vele szemben induló fideszes Koncz Zsófiával szemben. Bíró László ismételt indulása kapcsán Heisler András közleményben reagált.
Az antiszemita Bíró Lászlót indítja a Jobbik a szerencsi előválasztásonPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 27. Ismételten Bíró Lászlót indítja a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú, Szerencs térségi választókerületében. A hírt Jakab Péter, a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje jelentette be a közösségi oldalán. Mint ismert, legutóbbi próbálkozásakor Bíró László 1700 szavazattal maradt le a fideszes Koncz Zsófiától.
Koncz Zsófia: óriási a 2022-es választások tétje a fiatalok számára – Aki legyőzte Jakabékat és az egész gyurcsányista társaságotPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 26. Koncz Zsófia fideszes parlamenti képviselővel készített interjút a Mandiner. Mint ismert, a fiatal politikusnő még tavaly ősszel foglalta el a tragikusan elhunyt édesapja, Koncz Ferenc székét a parlamentben, miután a szerencsi időközi választáson legyőzte a rasszista kijelentéseiről elhíresült, a teljes baloldali ellenzék által támogatott jobbikos Bíró Lászlót. Koncz Zsófia az interjúban többek között arról beszélt, hogy milyen kihívásokkal jár fiatal női politikusként helyt állni a parlamentben, miért gondolja azt, hogy a fiatal generációnak óriási szerepe lesz a 2022-es választások során, de elárulta azt is, miért tartja szívügyének a környezettudatosság témáját.
A judapestező jobbikos úgy tűnik igen, Jakab Péter viszont nem indul Borsodban a választásonPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 10. Nyilván különösebben nem meglepő, hogy most is átmegy a balos összefogás legalkalmasabb jelöltet kereső rostáján az antiszemita kijelentéseiről elhíresült jobbikos Bíró László, az azonban érdekes, hogy a rendszerint a borsodi emberek problémáival kardoskodó pártelnök, Jakab Péter nem indul egyéniben eddigi körzetében, amit azzal magyaráz, hogy neki Orbán Viktorral kell megküzdenie.
Karácsony Bíró László támogatása után most a szélsőjobbosokat stafírozza ki a fővárosbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 14. Karácsony Gergely főpolgármester több szélsőjobbos politikust nevezett ki a rendkívüli jogrend alatt. A budapesti Fidesz szerint hiába döntöttek úgy 2019-ben a budapesti szavazók, hogy nem kell a Jobbik, és annak korábbi szélsőségesei, Karácsony Gergely ambíciói és érdekei felülírják a választói akaratot – írta a Magyar Nemzet.
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV a jobbikos Bíró László ellenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 12. Költségvetési csalás gyanújával, Tényi István feljelentése alapján indított eljárást a baloldal bukott antiszemita jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben a NAV. Mindeközben Hadházy Ákos is feljelentette Bírót hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás miatt – írja a Magyar Nemzet.
Az antiszemita beszédeket védő Karácsony Gergely most Demeter Szilárd ügyében kér segítségetPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 30. Nyílt levélben kéri az egész világ segítségét Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely Demeter Szilárd publicisztikája miatt. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szombaton publikálta az Origón egy írását, melyben Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez hasonlította. Mivel több kritika is érte írását, vasárnap folyamán az író eltávolította azt. A főpolgármester ennek ellenére Facebook-oldalán megjelenített egy írást, melyben Parti Nagy Lajos író felhívásához csatlakozva visszautasította Demeter állításait és a világ összes demokrata polgárának segítségét kérte. A teljes közlemény itt olvasható:
Nemcsak a szavazóit, hanem a szövetségeseit is átverte a JobbikPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 5. Mint tudjuk, Bíró László azért nem indulhatott a Jobbik színeiben a borsodi időközi választáson, mert a jelölőszervezetek elnökségének szerepelnie kell a bírósági nyilvántartásban, ám a párt későn küldte meg a változtatási kérelmet a Fővárosi Törvényszéknek. Lett volna jogi megoldás a problémára, azonban ehhez Sneider Tamás aláírása kellett volna, aki viszont feltételül szabta, hogy indulhasson a 2022-es választásokon. Jakab Péter ezt utasította el – írja a Magyar Nemzet.
Zaklatás miatt nyomoz a rendőrség a szivárványkoalíció szerencsi jelöltje, Bíró László ügyébenPDPámer Dávid Magyar ugar 2020 október 28. Zaklatás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az összellenzéki szerencsi képviselőjelölt, Bíró László ügyében az Ózdi Rendőrkapitányság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A zaklatás bűncselekménye azért is merülhetett fel a korábban antiszemita nézeteket hangoztató Bíróval összefüggésben, mert sajtóbeszámolók és egy feljelentés szerint a szivárványkoalíció jelöltje lelövéssel fenyegette meg a fizetésükért reklamáló munkavállalóit. Meglepő viszont, hogy a NAV visszadobta Bíró zavaros cégügyével kapcsolatos feljelentést.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót