Művészeti autonómia, szabad ország, szabad egyetem, tarhálás. Dióhéjban ez történt hétfő este a színművészetisek esti stand up comedy-jén, amit a Vas utcában tartottak meg, hogy így emlékezzenek meg arról, hogy hétfőn önszántából lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése és szenátusa. Ahogyan arról már többször is írtunk, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, amely az SZFE modellváltását célozta, ugyanakkor a kuratórium már ekkor biztosította az egyetemet, hogy az átállás nem veszélyezteti az intézményi autonómiát. A Magyar Teátrumi Társaság szerint a modellváltást az is indokolttá teszi, hogy “gyászosak az oktatási körülmények a Színház- és Filmművészeti Egyetemen”. Látva a mai felhozatalt, ez nem nagy meglepetés.
Pár száz ember tévedt hétfőn este a Színház és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épülete elé, amiért Vidnyánszky Attila lett az egyetemet működtető kuratórium elnöke. Az alig egy órás megmozdulás bőven elég volt arra, hogy kiderüljön, itt arról van szó, hogy a hallgatók és a kiállt tanárok bebizonyítsák, féltik a kis saját liberális fellegvárukat. a fellépők függetlenségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy olyan csodaszép szólamok hangoztak el, minthogy NER-országban élünk, valamint, hogy a stadion a művészet jelképe. Akinek az a mániája, hogy tüntetéseket néz, nem először hallhatta azt az unalomig csépelt mantrát, amit term. most is elsütöttek, hogy
SZAAABAD ORSZÁG, SZABAD EGYETEM!.
Ezt hétfőn rengetegszer skandálták. Ezek után jött egy csordultig független felszólaló, egy bizonyos Antal Dávid, aki végzős hallgató az intézményben. Az egyetemista könnyeivel küszködve mondta, hogy majd mikor megkapja a diplomáját, azt nem attól az intézménytől kapta, mint ahova felvették (hüpp), őt nem az “új” egyetemre vették fel anno. Miután a tüntetők kifújták a nózit, jött az egyetem egy oktatója, aki előre megírt monológjában olyanokról beszélt, mint hatalmi arrogancia vagy személyes kedvencem, hogy a frusztráció (nem ők) száll most szembe az értelemmel és a tehetséggel (ő maguk). Majd egy laza kis halottgyalázás is jött, hiszen mint elrettentő példaként hozakodtak elő a demonstrálók a két éve elhunyt Kerényi Imrével.
Milyen előadásokat fogtok így megtartani? Tessék letenni valamit előbb az asztalra, most végre jöhetne az anyagi támogatás, mi csak egyetemi autonómiát kérünk magunknak!
– szólt az egyik megszólaló, akit megpróbáltam szó szerint idézni.
Majd, ha eddig nem lett volna elég elrettentő ez az este, megjött a szegény ember Eminemje is az ingyenhaknira, azaz Noár, polgári nevén Molnár Áron, aki egy ideig az egyetemre járt. Az izompólós, rövidnadrágos imidzset erőltető “előadóművész” azt hirdette, hogy mindenki bátran használja a freeszfe hashtaget, mert azzal majd biztos nagyon sokra fognak jutni. Beszédében kiemelte, hogy a hallgatók joggal dühösek, ő is az, mivel azok, akiket idén felvettek, ők “ilyen körülmények közé kerülnek”. Ezután Noár elénekeltette új slágerét a közönséggel. Ettől talán lesz plusz száz megtekintése majd a YouTube-on. Talán.
Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök nyilatkozata itt olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS