Újra nyomoz Demszky Gábor egykori főtanácsadója, Mesterházy Ernő Balin található luxusvillaparkja ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykori SZDSZ-es, a BKV-botrányban érintett, majd a bíróság által felmentett háttéremberről a Privát Kopó bűnügyi magazin írta meg évekkel ezelőtt, hogy öt luxusvillából álló pihenőkomplexum boldog tulajdonosa Bali szigetén, amire a hatóság is felfigyelt. A hét és fél éve tartó, nemrég újraindított eljárást 2018 februárjában függesztették fel egy “rövid” időre, mert a magyar ügyészek jogsegélykérelemmel fordultak az indonéz szervekhez, ahonnan bizonyító erejű információkat reméltek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága még 2013. március 12-én rendelt el költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást, mivel felkeltette az érdeklődésüket, hogy Demszky egykori jobbkeze a nyaralókomplexumát milyen pénzekből vette. A Privát Kopó még 2014 novemberében írta meg, hogy a villapark Seminyak üdülőparadicsomban található. A villák egyenként 3-4 szobásak, mindegyikhez úszómedence tartozik. A villapark része egy úgynevezett kiszolgáló főépület, amelyben étterem és bár üzemel, valamint egy szórakoztató ház, billiárdasztalokkal és moziszobával. A luxusingatlanról nagyméretű képeket ITT találhatnak.
Úgy tudjuk, a nyomozás során korábban a NAVtöbb tanút is arról faggatott, hogy tudomásuk szerint Mesterházy milyen pénzből vásárolta a Balin található luxuskomplexumot. Az adóhivatal munkatársait a nyomozás elején az is érdekelte, hogy azokat a fotókat, amelyeket a Mesterházy-ingatlanokról a Privát Kopó közzétett, ki készítette. Korábbi információink szerint egy, a Mesterházy-kört jól ismerő, olyan bizalmi személyről van szó, aki többször is együtt nyaralt a volt főtanácsadóval Balin, és aki feltáró, minden részletre kiterjedő tanúvallomást tett a nyomozóknak. Az ügyet három évvel a vizsgálódás elrendelése után a Legfőbb Ügyészség végül elvette a NAV-tól, és a mentelmi joggal védett személyekkel szemben is eljáró Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) bízta meg a nyomozással, amit 2018 februárjában felfüggesztettek, mivel a nyomozás magyarországi szálát már akkor befejezték, és az indonéz szervektől kért bizonyító erejű adatokat a magyar ügyészség. Megkeresésünkre a KNYF sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy elrendelték a nyomozás folytatását, azaz a kért adatokat megküldhette a külföldi hatóság. A főügyészség azt is közölte: az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja (persze ez az új fejlemények tükrében akár rövidesen változhat – PS).
Facebook
Twitter
YouTube
RSS