Bizonyítottság hiányában felmentette a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól azt a férfit, akit egy 2007-es nagykanizsai gyilkossággal vádoltak, de csak tavaly fogtak el.
Még 2007 decemberében lett gyilkosság áldozata Nagykanizsán egy 81 éves férfi, de az akkor indult nyomozást eredménytelenség miatt 2010-ben felfüggesztették. Az újabb tudományos és technikai lehetőségeknek köszönhetően a korábban rögzített DNS-mintákat ma már pontosabban lehet azonosítani; ennek nyomán fogták el 2019 nyarán a gyilkossággal gyanúsított, jelenleg 44 éves férfit. A rendszeresen italozó férfi általában ismerősöknél húzta meg magát, de gyakran meglátogatta az édesanyját, akinek szomszédjában élt a későbbi áldozat. A gyanúsított a gyilkosság éjszakáján is hajnalig ivott, de részegsége miatt nem tudta megmondani és utólag sem lehetett megállapítani, hogy merre járt azon az éjszakán.
A Zala Megyei Főügyészség vádirata szerint a gyilkosság elkövetője a kamra ablakán keresztül hatolt be az áldozat házába, ahol az ott talált ollóval egy lezárt ajtó lakatját próbálta kinyitni, hogy a bent tárolt pénzhez jusson. A zajra felébredt a ház tulajdonosa, akit az elkövető brutális kegyetlenséggel addig bántalmazott, amíg meg nem halt. A vádlottként szereplő férfi DNS-ét az ollón találták meg.
Az ítélet indokolásakor elhangzott: bár voltak ellentmondások, a férfi mindvégig következetesen tagadta a bűncselekmény elkövetését, továbbá a poligráfos vizsgálattal sem lehetett egyértelműen alátámasztani a vádat. Nem voltak közvetlen tanúk, ujjlenyomatot nem találtak tőle, illetve más genetikai nyom sem támasztotta alá a férfi elleni vádat, a rendőrségi eljárás során az áldozat körömmintái pedig – amiből meg lehetett volna állapítani, kivel dulakodott a halála éjszakáján – eltűntek.
Mint a bíró kifejtette: a gyilkosság minősítése téves az ügyészség részéről, a tettes nem követhette el nyereségvágyból, hiszen az áldozat irataiban tartott pénzét sem vitte el, a házban értékek után nem kutatott. Az áldozat ugyanakkor – akit rendszeresen látogattak “nem éppen törvénytisztelő személyek” – napokkal korábban panaszkodott ismerőseinek, hogy valamiféle támadástól tart, a párnája alatt egy töltött légpisztolyt is tartott emiatt, azt azonban valamiért mégsem használta a gyilkosság idején.
Az ítélettel kapcsolatban az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, így az nem vált jogerőssé. A bíró végül hangsúlyozta: nem az ártatlanságát mondta ki a törvényszék, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottat, aki azonban mégsem távozhatott szabadlábon, mert egy más jellegű ügyben is letartóztatásban van.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS