Már akkor lehetett tudni, hogy mi a szándék, amikor a Karácsony-féle szokásos menekülős és terelős félmondatok megütötték a fülünket. Emlékezetes, amikor evidenciaként szóba került, hogy a Szent Istvánt ábrázoló szobornak talán a Szent István parkba kellene kerülnie, a főpolgármester kezét tördelve ötölt-hatolt, ahelyett, hogy annyit mondott volna: ez természetes. De ahonnan a Tanácsköztársaság egyik véres kezű kommunistájának szobrát el merték távolítani, ott holmi Szent Istvánnak nincs helye, hiszen Lukács György halhatatlan, István meg csak a bunkó magyarok valami királyfélesége volt. Legalábbis Karácsonyék szerint, akik a Fővárosi Közgyűlés holnapi ülésén egy eldugott kis cikkelyben azt javasolják majd, hogy a szobor inkább Gajda Péterék Kispestjére kerüljön, ne az őt megillető helyre. Biztos a zöldfelületet óvják.
Ilyen az, amikor valaki annyira gyáva és becstelen, hogy sunyi kakikenését nyíltan nem meri vállalni. Az pedig, aki nem meri a Szent István parkba tenni Szent István szobrát, az méltán szégyellheti magát, főleg, hogy nem ezt ígérte. Ez az ember Karácsony Gergely, a szolidaritás és az egyenlőség bajnoka, aki ismét elbukta a harcot régi ellenfeleivel, a felelősséggel, igazmondással és valóssággal szemben. Facebookos rajongótábora vélhetően most is szívecskékkel árasztaná el a főpolgármestert, bármilyen nyálas terelést is adna elő, pedig ezt most nehezen foghatná a Fideszre. Valaki azonban biztosan hibás lesz rajta kívül.
Annál inkább fogható ez a gusztustalan tett a madzagokat rángató marxistákra és bolsevikokra, akik a kommunista Lukács Györgyöt istenítik, ezért a proletárkegyhelyként szuperáló helyszínt megbecstelenítve érezhetik most, hogy államalapító királyunk szobra kerülhetne méltó helyére. Micsoda aljas és torz gondolkodás az ilyen, és milyen főpolgármester az, akinél egyáltalán felmerül az, hogy Szent István szobra egy eldugott helyszínre kerüljön, elvégre nem az ötvenes években élünk. Vagy mégis? De menjünk sorjában, hiszen Karácsony így nyilatkozott a szoborkérdésről korábban:
a vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat.
Ez a nyálas és teszetosza terelés már akkor sejtette, hogy nagyon nem ízlik a savanyú mosolyú Karácsonynak, hogy ilyen fasiszta gondolatok kerültek a terítékre, hiszen Szent István nyilván nem volt liberális, zöld, valószínűleg fákat is kivágatott és nem hitt a mai liberálisok által progresszívnak tekintett önfeladó gondolatokban. Egy szóval avítt, agresszív és ráadásul király is volt, a múltat pedig érdemes végképp eltörölni, ahogy a kommunista tanítás mondja. Karácsony pedig úszik a szennyvíz mocskos árjával, sőt lubickol is benne, néha pedig segélykérően mutat a körülötte állókra, hogy bármi történt, az bizony az ő hibájuk. Vajon hol van most az egyenlőség, az összefogás bajnoka? Államalapító szent királyunk tényleg nem érdemli meg, hogy szobra legyen a róla elnevezett XIII. kerületi parkban? Lukács Györgynek bezzeg volt ott helye. Az 1919-es véres vörösterror egyik vezetője méltán került ki a parkból, Szent István azonban méltatlanul szorul a XIX. kerületi Templom térre.
De legalább nyíltan kimondaná Karácsony és bandája, hogy mi bizony kommunisták és gyökértelen liberálisok vagyunk, számunkra azt kimondani, hogy “szent király”, az maga a szitokszó. Azt se feledjük el, hogy Lukács szobrának három évvel ezelőtti elbontása jobbikos javaslat volt, most vajon mit mondana a néppártosodóan elfogyó párt délceg elnöke, Jakab Péter? Lehet, hogy most már nem vitatkozna azzal a DK-val, amely három éve azt mondta, Lukács György szobra nem sérti a köznyugalmat és gyűlöletkeltő, hogy el akarják hurcolni 1919 egyik vérgőzös kommunista gyilkosát, sőt tovább mentek és így nyilatkoztak:
A köznyugalmat az fogja sérteni, ha elbontják és elviszik onnan
Ez legalább egyenes beszéd, Karácsony azonban még ezt sem meri most kimondani, nem mer nyíltan kiállni, hanem a háttérben egy sunyi kis mellékjavaslatban igyekszik elintézni ezt a kínos szituációt. Kíváncsiak vagyunk az okok és indokok kígyózó sorára, ami alapján a főpolgármester meg meri hozni ezt a döntést és egyáltalán elő mer jönni ezzel a javaslattal. Biztosan meggyőző lesz.
Forrás: PS; Vezető fotó: MTI/PS montázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS