Miközben az első magyar LMBTQ-mesekönyv körüli botrányoktól hangos a média, lényegesen kevesebb szó esett arról, hogy miképpen befolyásolják az óvodáskorú gyerekek fejlődéslélektani folyamatait a vitatott tartalmak, a korai érzékenyítés. A Magyar Nemzet kérdésére az ismert szakember, Bagdy Emőke ismertette a gendermesék veszélyét a gyerekek nemi identitásának kialakulására nézve.
A szakember a Magyar Nemzetnek azt mondta: a korai érzékenyítés azért veszélyes, mert a szociális behatások olyan erőteljesek tudnak lenni, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását, vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik. Hangsúlyozta, hogy a szülőknek és pedagógusoknak azt kell erősíteniük, amit genetikailag hoz magával az illető, így teremtve meg a biológiai nem és a társadalmi nem összhangját, annak érdekében, hogy ne legyen krízis a gyermek lelkében. A klinikai szakpszichológus és szakterapeuta felhívta a figyelmet:
az időablak szerint 3–5 éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik.
A genetikai időzónákkal együtt járnak a szenzitív pszichológiai időszakok. Ezekben a periódusokban alakulnak ki az életre szóló mély bevésődések, ezért ilyenkor minden ingerbehatásnak is különös értéke és jelentősége van. A szakember kifejtette: az evolúciós vastörvény kimondja, hogy a genetikai időablakok meghatározott időpontban kinyílnak, és kulcsingereket követelnek. Mint elmondta, nemcsak genetikai, hanem pszichológiai kinyílások is vannak, azaz akkor körvonalazódik, hogy mit kell megtanulnia az embergyereknek.
Ez az, amit lényegében a társadalom biztosít. Így szövődik össze a biológiai és a gender, azaz a társadalmi nem. A gender pedig ott kezdődik, ahol szociális behatások érik a születendő gyermeket
– szögezte le a klinikai szakpszichológus és szakterapeuta. A lap kérdésére a pszichológusprofesszor kiemelte, hogy ebben az időszakban a meséknek kiemelten fontos jelentőségük van, mert ezek révén bejuttathatók olyan üzenetek is, amelyeket a gyerek kritika nélkül fogad, mivel neki még kritikai érzéke és viszonyítási alapja sincsen.
Például ha arról hall egy történetet, hogy két herceg egymásba szeret, akkor ezt a gyerek megjegyzi, és számára már evidencia lesz, hogy a fiúk egymásba szerethetnek
– magyarázta az ismert szakember, aki szerint minden szülő és pedagógus feladata az, hogy az egyértelműségek és ne az elhajlások, azaz a devianciák irányába szocializáljanak.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS