A kormány továbbra is az áldozatok pártján áll az elkövetőkkel szemben – fogalmazott Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára keddi sajtótájékoztatóján, miután a parlament által elfogadott módosítás kizárta a feltételes szabadságra bocsátást a legsúlyosabb bűncselekményeknél. Azután kellett szigorítani az eddigi intézkedéseken, hogy több olyan súlyos bűncselekmény is történt az elmúlt hónapokban, években, melyeket olyanok követtek el, akiket a bíróság feltételesen szabadlábra helyezett. Az Országgyűlés által kedden egyhangúlag elfogadott törvénymódosítás értelmében a bíróság a feltételes szabadságvesztés alól nem kizárt esetekben – például a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél – is csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedheti meg a feltételes szabadságra bocsátást. Amennyiben így dönt a bíróság, akkor is az elítélt mellé kötelező pártfogó felügyeletet elrendelnie, valamint nyomkövetővel biztosítani kell a kötelező távoltartást.
Völner Pál beszédét azzal kezdte, örül annak, hogy a parlamentben a szavazáskor helyet foglaló képviselők mindegyike támogatta Varga Judit igazságügyi miniszter törvénymódosítását. Úgy fogalmazott, a szigorítás célja, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragikus esetek megelőzhetőek legyenek, azt akarják, hogy soha többé ne történjen a tavaly decemberihez hasonló tragédia. Elmondta, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztések esetében a jövőben kizárják a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. A szabályozás szerint a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos, szándékosan az élet kioltására irányuló bűncselekmények esetén kizárt a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, ha határozott idejű szabadságvesztését tölti az elítélt. Azoknál a személy elleni erőszakos, hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekményeknél pedig, amelyeknél nem eleve kizárt a feltételes szabadságra bocsátás, csak kivételesen lesz alkalmazható, és ezen kívül távoltartás, nyomkövető, pártfogó felügyelet elrendelését írja elő a törvény.
Az államtitkár ismertette, az elfogadott változtatások alapján a bíróság a feltételes szabadságvesztés alól nem kizárt esetekben – például a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos erőszakos bűncselekményeknél – is csak kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés után engedheti meg a feltételes szabadságra bocsátást.
Amennyiben a bíróság elrendelte a feltételes szabadságra bocsátást egy súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményben, akkor kötelező pártfogó felügyeletet elrendelnie.
Ezt a preventív intézkedést a parlamentnek meg kellett hoznia. Zéró tolerancia van az erőszak ellen, a kormány az áldozatok pártján áll a bűnözőkkel szemben
– fogalmazott Völner Pál.
A politikus, mint korábban írtuk is, felelevenítette a tavaly decemberi győri tragédiát, ahol egy férfi megölte tizenhárom éves nevelt lányát, valamint tízéves fiát, majd magával is végzett lakásában. Később kiderült, hogy a gyermekek először voltak láthatáson édesapjuknál. Az elkövetőt még 2017 decemberében emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt öt év fegyházbüntetésre ítélték, miután kalapáccsal és szikével rátámadt, és életveszélyesen megsebesítette alvó feleségét. A szakértők szerint tudatzavarban volt és úgy gondolták, nem fog újra bűncselekményt elkövetni, így a bíróság a bv és az ügyészség álláspontjával szemben döntött és tavaly szeptemberben feltételesen szabadlábra helyezte a férfit.
Több nyomós oka is van annak, amiért szigorítani kellett
De nem H.G. volt az egyetlen, aki akkor követett el szörnyű bűncselekményt, miután szabadult. Hatalmas botrányt keltett két éve nyáron, amikor Marian Cozma gyilkosát, az enyingi cigánybanda egyik rettegett figuráját, Sztojka Ivánt feltételesen szabadlábra helyezte a bíróság. Sztojka Ivánt szabadulásakor népes famíliája várta, akkora szabadulóbulit csaptak Siófokon, hogy a fél város nem aludt aznap éjjel miattuk. Sztojka azonban gyorsan akklimatizálódott, ugyanis míg szabadlábon volt, prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi lányt, ezért két hónappal szabadulása után újra a cellában találta magát. A gyanú szerint Sztojka rendszeresen beszámoltatta jövedelméről a nőt, amit utalással vagy készpénzben kért. Ebben három bűntársa is segítette, ők saját számlájukról vették fel az odautalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, amit átadtak Sztojkának, akinek, ha jogerősen bűnösnek mondják ki, a kiszabott büntetés mellett az elengedett négy és fél évet is le kell majd ülnie.
Nem Sztojka az egyetlen gyilkos, aki feltételesen került szabadlábra
Bő egy éve ifjabb Horváth Dezső, az olaszliszkai hóhér is mosolyogva távozott a Szegedi Fegyház és Börtönből. Horváth 2006. őszén a rokonaival együtt a saját lányai szeme láttára verte agyon a tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost. A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa jogerősen úgy döntött, a börtönben tanúsított „kifogástalan magatartása” miatt szabadon engedi Szögi Lajos egyik hóhérját, aki így pusztán tizenhárom évet töltött fegyházban a rá kiszabott tizenhét év helyett. Ifjabb Horváth mellett a bíróság szabadlábra helyezte a harmadrendű vádlottat is, aki kirángatta az autóból Szögi Lajost, miután a tanár elsodort egy kocsija elé szaladó kislányt. Sz. András 15 év fegyházat kapott, ám a büntetés-végrehajtási bíró úgy gondolta, hogy tíz év elteltével szabadon engedhető, azonban a másodfokú tanács az ügyészi fellebbezésnek adott helyt.
Bene egyelőre börtönben marad
Akkor sem volt toppon a bíróság, mikor a híres skálás gyilkost, Bene Lászlót akarta feltételesen szabadlábra helyezni. Bene 1989 és 1994 között tucatnyi rablást és négy gyilkosságot követett el, ám az elsőfokú bíróság szerint vissza tudott volna illeszkedni a társadalomba. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mert álláspontjuk szerint továbbra sem állnak fenn a feltételes szabadságra bocsátásnak feltételei, a másodfok az ügyészségnek adott igazat, így Bene még mindig börtönben van.
Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS