A tegnap esti Magyar Közlönyben megjelent a rendelet az idei nyugdíjkompenzációról, ami valójában évközi emelés, mivel a kiegészítés mértéke meghaladja az 1 százalékpontot. Már a novemberi nyugdíj is magasabb lesz, az előző hónapokra pedig egyösszegben kapják meg a pénzt – hívta fel rá a figyelmet a privatbankar.hu.
A rendelet értelmében 1,2 százalékkal növelik novemberben a nyugdíjakat. A jogszabály tételesen felsorolja, hogy mely ellátások esetében jár az emelés. Összevetve az egy évvel ezelőtti listával, nem található változás.
A privatbankar.hu rávilágított, hogy abban viszont van különbség, hogy tavaly csak egyösszegű kifizetésben részesültek a jogosultak, most viszont évközi emelésre kerül sor, az infláció és az év eleji nyugdíjemelés nagyobb eltérése miatt. Fontos, hogy már a novemberi nyugdíjra is vonatkozik ez a rendelet. A január-októberi időszakra vonatkozóan pedig egyösszegben folyósítják a különbözetet. A részletszabályok szerint annak jár a magasabb nyugdíj, aki januárban nyugdíjemelésben részesült. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy azokra nem vonatkozik a jogszabály, akiknek csak az idei évtől folyósítják az ellátásukat.
Forrás: privatbankar.hu; Fotó: mfor.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS