Taxisblokád: az első szabotázs a rendszerváltás és a demokrácia ellen

1990. október 25-én este, látszólag és állítólag spontán módon, egy „hirtelen” bejelentett hatvanöt százalékos benzináremelés hatására a „taxisok” először a parlament elé vonultak, majd „hirtelen” kitalálták, hogy országosan megbénítják a közlekedést. Meg is tették, október 26-án szinte az egész országban megállt az élet. A kormány és a „taxisok” között tárgyalások kezdődtek, amelyek következményeként 28-án este a taxisok feloldották a blokádot, mert megegyezés született a felek között. Az első demokratikusan megválasztott kormány rendre lett utasítva.

Az MDF-FKGP-KDNP kormány egy csődben lévő országot vett át. A válság mértékével szinte senki nem volt tisztában, még az MSZMP formális elitjének nagy része sem. A már régóta önjáró technokrata pártbürokrácia bűnözői ugyanis már több mint egy évtizede üzleteltek nyugaton mindenkivel, kormányokkal, vállalatokkal, titkosszolgálatokkal, akiktől a a szocializmus utáni túlélésüket remélhették.

A mindenfajta kormányzati tapasztalat nélküli új kormány azt a téves döntést hozta, hogy jogfolytonos demokráciának tekinti az országot és úgy is fog hazudni a lakosságnak, ahogy az egy modern nyugati demokráciában szokás. Tulajdonképpen ők sem voltak tisztában a helyzet súlyosságával a társadalmi és gazdasági válság méreteivel és azzal, hogy rajtuk kívül nem sokan gondolták komolyan ezt a rendszerváltás dolgot igazán. Az elitcserét meg végképp nem. Az olaj árának világpiaci emelkedése olyan mértékű volt, hogy azt nem lehetett nem érvényesíteni a magyarországi árakban. Ráadásul a Szovjetunió, a fő olajszállítónk is éppen összeomlóban volt, gazdaságilag és politikailag egyaránt, nem lehet megbízni abban, hogy leszállítja a megállapodások szerinti olajmennyiséget egy olyan országba, amelyből éppen kivonulnak a megszálló csapatai.

A taxisok lázadása az ország kormányozhatóságát veszélyeztette, ez is volt a célja. Az új kormány kedvét akarták elvenni attól, hogy kormányozni merészeljen. Ez sikerült is, az MDF-kormány a későbbiekben minden döntésében figyelembe vette, hogy mire számíthat, ha nem engedelmeskedik gazdaságilag, pénzügyileg, társadalompolitikailag a nyugati érdekcsoportok és a posztkommunista hálózatok bizarr koalíciójának. Habár sokan éreztük, hogy a benzináremelés elleni lázadás mögött nem egy társadalmi felhorgadás, hanem egy jól szervezett titkosszolgálati eszközökkel irányított erődemonstráció húzódik meg, ennek a jelentőségét nem mértük fel megfelelően.

A magyar társadalom ugyanis nem vett részt a rendszerváltásban. A nem túl acélos részvételű első szabad választás megmutatta, hogy az emberek általuk befolyásolhatatlan dolognak tartják a politikát és túlélni akarnak, nem részt venni a folyamatokban. Azt várták az új kormánytól, a csodán kívül, hogy nagyjából a korábbi keretek között működteti az országot, legalább nem csökken az életszínvonal és senkinek nem nem kell nagyon átszerveznie az életét. Például megmaradnak a teljesen abszurd árviszonyok is. Az ellenzék és a teljesen ellenzéki sajtó pedig azonnal elkezdte támadni azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a közvetlen válságkezelésre irányultak. Az olajkészletek drámai csökkenése után a benzinhiány a mindennapi élet összeomlásához vezetett volna. Ha nem áremeléssel, hanem az elosztás és a vásárlás korlátozásával nyúl bele a rendszerbe a kormány, emberek százezreinek kellett volna leállítania az autóját és átszerveznie a mindennapi életét. És ezt nem merték kérni az emberektől, pedig lehet, hogy ha jól kérik őket, megtették volna.

Budapest, 1990. október 28. A parlament előtt október 28-án délután kormánypárti tüntetést rendeztek. A résztvevők fűtött hangulatban követelték, hogy a barikádot állítók immár haladéktalanul számolják fel az úttorlaszokat, állítsák helyre az ország normális rendjét. A többezres tömeget rendőrkordon védte a más véleményen lévő ellentüntetőktől, akik ugyancsak megjelentek a Kossuth téren. Fotó: MTI/ Talum Attila

Jellemző, hogy a már akkor a kicsiny jólétébe beleszokott országától az akkori kormány nem mert ilyen együttműködést kérni és valami hosszabb, szoktatásos utat választani a világpiaci árak érvényesítése érdekében. Piackonform módon akart kormányozni, mikor ehhez szinte semmilyen feltétel nem volt adott. Lehet persze mondani, hogy beteg volt a miniszterelnök, nem volt megfelelő második ember, ellenséges volt a környezet, de nem ez volt a fő baj. Az akkori kormány meg sem próbált az emberekre támaszkodni, ahogy a rendszerváltást, a kormányzást is az elit ügyének képzelte el.

Pszichológiai értelemben a legnagyobb hiba az volt, hogy a kormány, a felvásárlási hullám megelőzése érdekében még közvetlenül az áremelés bejelentése előtt is tagadta annak tényét. A kormány fenn akarta tartani a normális rendet, a mindennapi életet és pont az ehhez használt hazugságai adták meg a lehetőséget az ellenségeinek, hogy felborítsák azt, és az MDF maradék támogatottságát is szétzúzzák. A kormányt hazugságon, ostoba hazugságon kapták. A taxisblokád után ez a kormány már csak utóvéd harcokat folytatott, soha többé nem tudta visszaszerezni a politikai kezdeményezést.

Érdekes módon egyedül a Fidesz vonta le a helyes következtetést ebből, a drámai nagy kérdésekben mindig inkább a probléma közbeszédbe emelését választották és nem a mismásolást. Ezt nevezik a liberálisok manapság populizmusnak. A baloldali-liberális kormányok tizenkét éve alatt mindig, minden lényeges kérdésben hazudtak az embereknek a kormánypártok elitjei. A Fidesz a kormányt azért bírálta akkor, mert hazudott, mikor akár igazat is mondhatott volna. Egy pszichikailag jól előkészített igazság az egész új demokrácia számára hasznosabb lehetett volna, de az első szabadon választott kormány nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt a meccset bevállalja.

Budapest, 1990. október 27. Konrád György író (k) a benzináremelés miatt tiltakozó taxisok és kormánypárti ellentüntetők egy időben tartott demonstrációján a Kossuth téren.
Fotó: MTI/Cser István

De ettől még a taxisblokád egy lázadás marad a demokrácia és a rendszerváltás ellen. Az SZDSZ-ről akkor derült ki végérvényesen, hogy micsoda, habár a magyar választóknak még kellett húsz év, hogy végre kifelejtsék őket az országgyűlésből. A magyar népről is megtanultunk valamit akkor, jelesül azt, hogy nagyon becsüli a mindennapi rendet, a nyugalmat, a közbiztonságot. A taxisblokádot valószínűleg azért nem fejlesztették tovább valamiféle korai színes forradalommá, mert a kibontakozó rendetlenség sokkal inkább a rendet fenntartani akaró kormány mellé állította volna az embereket, mint azt előzetesen gondolták.

Vezető kép: MTI/ Kálmándy Ferenc