A kis léptékű helyi fejlesztések támogatása alprogramban idén huszonkét pályázatot hirdetett meg a kormány. A korábbi tizennégy mellett most öt pályázat eredményeit hirdetik ki, több mint ezer település megközelítőleg tízmilliárd forint támogatást kap a Magyar Falu Program pályázatain – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A falusi kerékpárutak építésére, javítására százhúsz nyertes pályázó közel négy milliárd forintot, a temetői infrastruktúra fejlesztésre háromszázharminckét település mintegy kétmilliárdot kap, továbbá az egyházi közösség tulajdonában lévő temetők infrastruktúra-fejlesztésére száznegyvenhét településen közel egymilliárd forintos támogatást biztosítanak. Az elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása pályázatban háromszázhatvanöt nyertes között mintegy másfél milliárd forintot osztanak ki, valamint építési telek kialakítására, közművesítésre hatvankét település mintegy hétszázmillió forintos támogatást nyert el – ismertette a kormánybiztos.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS