Pesti Srácok

Koronavírus - Maruzsa Zoltán: A PDSZ fejezze be az akciózást és a pánikkeltést

null

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégi megszólalásával ismét bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése. A szervezet ezúttal közleményében arra buzdította a szülőket, hogy ne engedjék iskolába és óvodába gyermekeiket. Az államtitkár szerint ez már nem az első alkalom, hogy a PDSZ akciója mögött politikai motiváció húzódik.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vasárnapi közleményében azt írta, a szülők, ha tehetik, ne küldjék a gyermekeket iskolába, óvodába. Maruzsa Zoltán emlékeztetett: tavasszal az érettségit akarták bojkottálni. A gyermekeknek nem az az érdekük, hogy otthon maradjanak, és így kimaradjanak az oktatásból. Az államtitkár rámutatott: az oktatást hagyományos keretek között kell folytatni mindaddig, amíg lehet, ahol pedig megjelenik a fertőzés, ott – ahogy eddig is – tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelnek el az érintett gyermekek és pedagógusok védelme érdekében. Az oktatás tehát ilyenkor sem áll le, csak a munkarend változik. Hangsúlyozta, a pánikkeltés, egyes gyermekek otthon tartása olyan óvodákból és iskolákból, ahol a fertőzés nincs is jelen, nem megoldás. Felszólítják a PDSZ-t, hogy fejezze be az akciózást, ha nem segítik, legalább ne akadályozzák a védekezést – jelentette ki a köznevelési államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.