Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne – reagált szerdán Gyurcsány Ferenc (DK) és Harangozó Tamás (MSZP) nyilatkozatára a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. Az ellenzék a jelek szerint komoly frusztrációs állapotba került, miután kedden megszavazták a rendkívüli jogrendet. Gyurcsány szerint például a kormány hamarabb hasal el a koronavírus-járványnak köszönhetően, mint az egészségügy. Harangozó szerint a bevezetett rendkívüli intézkedések semmilyen más célt nem szolgálnak, mint a tudjukkik további gazdagodását. A baloldal vezetőinek mentális állapota kiválóan tanulmányozható a védekezés témakörében tett alábbi nyilatkozataikból.
Megkérjük Gyurcsány Ferencet és az egész baloldalt, ha már segíteni nem akarnak a védekezésben, legalább ne akadályozzák azt a folyamatos kamuhírek gyártásával és hangulatkeltéssel. A koronavírus-járvány az egész világot és egész Európát sújtja, Magyarország sem kivétel. Sok más országgal ellentétben a magyar védekezés eredményes, a magyar egészségügy állja a sarat az egyre növekvő nyomás alatt is, minden betegnek jut kórházi ellátás. A most bevezetett védelmi intézkedés célja is az, hogy lassítsuk a járványt és megvédjük a kórházak teljesítőképességét. Ha Gyurcsány Ferencen és a baloldalon múlt volna, akkor a magyar betegek teljesen kiszolgáltatottak lennének most, mert alig lenne állami kórház és fizetős lenne a kórházi ellátás, a baloldal ugyanis ezt készítette elő kormányzása alatt
– olvasható a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerdai közleményében.
Gyurcsány szerint már egy napja sem maradt a kormánynak
A kormány elveszítette az irányítást a történések felett, nem készítette fel az országot, nem készítette fel az egészségügyet, nem kezelte a válságot
– értékelte a hazai járványhelyzetet Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerdai, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök kedden este azt mondta, ötven százalék esélye van annak, hogy az egészségügy összeomlik.
Az utóbbi huszonnégy óra történései azonban azt bizonyítják, hogy a kormány még az egészségügynél is hamarabb omolhat össze. A hét elején a kabinetben a fejvesztett kapkodás, a káosz és a pánikkormányzás időszaka kezdődött el
– értette félre szándékosan és tökéletesen a miniszterelnök bejelentéseit Gyurcsány.
Miközben minden egyes nap magyar emberek százai halnak meg, a kormány a választójogi törvénnyel kezdett el barkácsolni, miközben tízezrek veszítik el a megélhetésüket, a kormány az alaptörvénybe betonozná be a lopást
– mondta Gyurcsány, aki hozzátette: mialatt a kórházak lassan nem fogadnak betegeket, a kormány korlátozza az egyedülálló szülők örökbefogadását, és miközben vállalkozások, emberek, családok és nyugdíjasok mennek tönkre hétről-hétre, a kormány az alaptörvényben akarja megmondani, mit is nevezünk igazából családnak.
Ezek a rendelkezések valójában a pánikkormányzás termékei, kétségbeesett és reménytelen próbálkozások a kabinet alkalmatlanságának palástolására
– szögezte le.
A kormány alkalmatlanságának következményeit a magyarok fogják elszenvedni és kifizetni
– közölte a pártelnök.
Magunkra maradtunk, de kötelességünk vigyázni magunkra, vigyázni egymásra, vigyázni a hazára, ha már a kormány cserben hagyott bennünket
– emelte ki.
A kormány elesett, de az országnak ki kell tartania, együtt kell ezt a helyzetet túlélnünk
– hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Végül arra kérte az embereket, tegyenek meg mindent azért, hogy az idei karácsony ne a gyász karácsonya, ne fekete karácsony legyen.
Ferencnek a félremagyarázásban komoly kihívója akadt a baloldalon
A Fideszt nem érdekli a kormányzás, csak az összeharácsolt vagyon és a hatalom megtartása, nem a koronavírus-járványt akarja megállítani, hanem el akarja kerülni a felelősségre vonást
– értékelte az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán az előző nap az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatokat. Harangozó Tamás az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány nem tudta időben elkészíteni az emberek életét és biztonságát alapvetően meghatározó rendeleteket, inkább az alaptörvénnyel, a választási törvénnyel foglalkozott, apuval és anyuval, a harácsolt vagyon bebetonozásával, a hatalom megtartásával, az Országgyűlés kiiktatásával, a választási csalások legitimálásával.
Harangozó kijelentette: ez a kormány az ország szégyene, a nyarat jachtozással töltötte, és nem készítette fel az országot a járvány második hullámára, nincs elég influenza elleni oltás, nem működik a kontaktkutatás, nincs elég tesztkapacitás. A Varga Judit igazságügyi miniszter által benyújtott, az alaptörvény kilencedik módosításáról szóló javaslatról Harangozó Tamás közölte: beteges, hogy míg emberek százai halnak meg Magyarországon, Orbán Viktor és a Fidesz apuról és anyuról értekezik. Szerinte a rendkívüli jogrend tervezett új szabályaiban a politikai paranoia újabb szintet lépett. Kifejtette: a javaslat kiiktatja a parlamentet ilyen helyzetekben, Orbán Viktor fél a százharminchárom bátor emberétől, tőlük veszi el a jogot ugyanis, hogy a kormánnyal ellentétesen dönthessenek a veszélyhelyzet megszüntetéséről.
Harangozó Tamás ízléstelennek nevezte másfél évvel a választások előtt a választási törvények módosítását, de szerinte a listaállítás szabályainak megváltoztatása nem fogja megakadályozni, hogy az ellenzék egységesen induljon a következő választáson. A szocialista politikus gyomorforgatónak tartja azt, hogy – mint mondta – egy eldugott passzussal legitimálni akarják a választási csalásokat.
Ezentúl szabad lesz a szavazólapot lefotózni, ez pedig köztudottan a szavazatvásárlás és a láncszavazás feltétele
– jelentette ki. Harangozó sürgette az ellenzék tizenegy pontos járványügyi javaslatcsomagjának megvalósítását, a járvány és a korlátozások miatt bajba jutottak megsegítését. Elmondta: nyolcvan százalékos bértámogatásra van szüksége a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak, kapjanak száz százalékos táppénzt a koronavírussal fertőzöttek vagy karanténba kerültek, emeljék az álláskeresési támogatás időtartamát kilenc hónapra, összegét százezer forintra, duplázzák meg a családi pótlékot, a gyest, a nyugdíjasoknak egyszeri anyagi segítséget kell nyújtani és vissza kell térni a svájci indexálás szerinti nyugdíjemeléshez.
Ha eddig eljutott a Nyájas Olvasó, akkor képzeljük el együtt, hogy miképp kezelné a járvány jelentette válságot egy Dobrev Klára al-, valamint Gyurcsány Ferenc főminiszterelnökből álló kabinetvezetés mondjuk Lamperth Mónika belügyérrel, illetve Falus Ferenc főtisztifőorvossal súlyosítva. Első körben azért javasoljuk őket, mert már bizonyították, hogy bármit el tudnak k*rni. A Bármilyen Nehézséget Mindig Legyőző Baloldali Csodacsapat személyi összetételére várjuk olvasóink ötleteit is, a legötletesebb felvetéseket PestiSrácok.hu-előfizetéssel díjazzuk.
Forrás: MTI/PS; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS