A Momentum elnöke a Magyarország–Izland mérkőzés előtt posztolt egy, a hazai futball ellen hergelő írást, amelyben azt nehezményezte, hogy az állam segít a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő futballistákon. Ráadásul hazudott a milliós támogatásról, hiszen a bérpótlék felső határa a minimálbérhez kötött – csakúgy mint a többi, a járvány által sújtott szakmában – miként erre Jeszy a Politikai Hobbistában rá is világított. Fekete-Győr aztán, miután 2–1-re legyőztük Izland csapatát csütörtök este, már nem győzte dicsérni a magyar futballt, és több posztot is szentelt annak, mennyire örül, hogy kijutott a válogatott a következő évi EB-re. A kommentelők azonban nem felejtettek és szétszedték Fegyőrt a Facebookon.
Alig tizenkét órával a magyar válogatott számára az év legfontosabb mérkőzése előtt posztolt a magyar focival kapcsolatban Fekete-Győr András. A Momentum elnöke azt írta: “a negyven éves pincérnek, aki 200 ezret keres, az állam nem fizeti ki a bérét, pedig az állam záratta be az éttermet, ahol dolgozik. A szakácsnak, takarítónak, mosogatónak, pultosnak semmi nem jár. Hadd éhezzenek a gyerekükkel együtt, gondolja Orbán Viktor. Vagy nem tudom már, mit gondol. Nem normális, hogy eközben az átlag 2,2 milliós fizetésű NB1-es focisták bérének felét a munka nélkül maradt takarítók, mosogatók, pultosok és pincérek, no meg a bezárásra kényszerített cégek adójából állja az állam.”
2022-ben arról is szavazunk, hogy ez az őrület folytatódjon-e
– folytatta a hergelést a pártelnök.
MILLIOMOS FOCISTÁKAT TÁMOGATNI A SZEGÉNYEBBEK ADÓJÁBÓL: “GRATULÁLOK”, ORBÁN VIKTOR!
A negyven éves pincérnek, aki 200…
Közzétette: Fekete-Győr András – 2020. november 12., csütörtök
Ám pár perccel azután, hogy a magyar válogatott az utolsó percekben lőtt két góllal megverte Izlandot és ezzel kijutott a jövő nyári kontinensviadalra, Fegyőr magyarabb akart lenni a magyarnál és egy ömlengős posztban írt arról, mennyire örül a focisikernek. Alig átlátszó módon.
2:1. Ott vagyunk az EB-n! Nem sok ehhez hasonló katarzis jutott az elmúlt években. Köszönjük fiúk!
– írta a Momentum vezetője.
Nyilván a kommentelők nem hagyták szó nélkül Fegyőr kapufáját, öngólját – csak hogy ilyen focis hasonlattal éljünk –, szét is szedték alaposan a politikust. Reggel ébredés után Fegyőr a következőket olvashatta posztja alatt:
- Gyűjtsetek alàírásokat az EB ellen!
- Én ilyenkor ön helyett inkább elbújnék mint a társai…
- FeGyőr, ülj le. 1-es!
- Eddig a foci ellen tüzelted az embereket. Gerinc az nincs.
- Ez aztán a képmutatás ? Reggel még háborogtál te szerencsétlen , most pedig megjátszod, hogy örülsz? Pontosan minek is? Anti-magyar bohóc ?? nem vagy rosszul saját magadtól?
- Románia is kijutott? Menjünk az EB-re vagy lesz aláírásgyűjtés ellene?
Nem először csinált ilyet Fekete-Győr: meg kell említeni azt is, hogy a Momentum vezetője a nemrég tartott romániai önkormányzati választásokon egyik nap még a román testvérpártját támogatta, majd másnap gratulált az RMDSZ-nek. De nemcsak a momentumos pártelnök volt az, aki öngólt rúgott tegnap. Ellenzéki társai közül sokan még csak a pályára sem néztek: Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea, Jakab Péter és Tóth Bertalan sem tett ki posztot az újabb történelmi sikerrel kapcsolatban. Fegyőr kirohanásával egyébként kiemelten foglalkoztak csütörtök este a PestiTV-n a Politikai Hobbistában, amelynek adását a fenti videóban tekinthetik meg (a téma a 17. percnél kezdődik). A műsorban Jeszy elég karakánul rávilágított, hogy nincsenek milliós támogatások, mert a bérpótlék plafonját a minimálbérhez kötik, ugyanúgy, mint a járvánnyal sújtott többi szakmában.
Politikai Hobbista minden hétköznap este kilenckor a PestiTV-n! A PestiTV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, és még műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a PestiTV Facebook– és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS