Párbeszéd? Alapjövedelem? Ingyen ebéd mindenkinek?

A Párbeszéd 2015 óta azért dolgozik, hogy Magyarországon bevezessék az Alapjövedelmet – olvassuk így, nagy kezdőbetűvel és káprázó szemekkel a „párt” oldalán. Ahogy közelebbről kiderül, mindez az első évben 3389,7 milliárd forintba kerülne, és – a zseniális költségvetési átcsoportosításoknak hála – még maradna is 164 milliárd, amit a Párbeszéd jó szívvel fektetne be az oktatásba és az egészségügybe. Egyszerű és nagyszerű, varázslat és mágia, cilinderből nyulacska. Netán demagógia.

Hogy is van ez?

Öt éve? Ki gondolta volna, hogy ily régen dolgoznak már a nagy kezdőbetűvel írandó Alapjövedelmen? Olyan, mintha öt éve nem is létezne ez a párt, csak az állandó botrányairól elhíresült Tordai Bence vagy Szabó Tímea látszódik ki néha a nagy semmiből, és persze a Gyurcsány Ferenc ölelő karjaitól menekülni nem tudó, a kormánnyal szemben mártírpózba gubódzó Karácsony Gergely. Akiről szerintem fél Budapest nem tudja, hogy melyik pártnak az elnöke. És néha-néha felbukkan egyszercsak újra a baloldali médiában – mielőtt eltévedünk a személyi összefonodások szövevényébe – az alapjövedelem kérdése, ami a „párt” szakértőinek számításai szerint az első évben 3389,7 milliárd forintba kerülne az országnak… És mielőtt megrémülnénk, a Párbeszéd szakértői szerint ez az összeg előteremthető úgy, hogy még maradna 164 milliárd forint is.

Komolyan! Nem vicc! Ezt állítják a politikai boszorkánykonyhájukban.

Az Alapjövedelem (sic! mindig nagybetűvel!) intézményesítését száz oldalon keresztül részletezi a „párt” oldaláról letölthető dokumentum. Ha nem nézünk a megdöbbentő számok mögé, ha elfeledkezünk arról, hogy a Párbeszéd egy nemlétező párt, ha kimegy a fejünkből az a tény, hogy az Alapjövedelem (így, nagybetűvel!) valójában azt jelenti, hogy

vegyük el adó formájában a pénzt azoktól, akik dolgoznak és adjuk oda azoknak, akik eddig sem, de ezek után meg dafke nem akarnak majd dolgozni,

akkor pillanatra elvarázsolva érezzük magunkat. Ahogy boldogan el szoktunk álmodozni azon, hogy milyen jó lenne az ingyen ebéd… az ingyen kenyér, sör, virsli, BKV-jegy, és persze egy kicsit az örök élet is.

Ami viszont még ennél is megdöbbentőbb, hogy az Európai Unióban többen is vannak olyanok, akik komolyan gondolják ezt a jólétben eltunyulóknak szóló, egyenlőségért kiáltó, hamis illúziót. Ezt a baloldali demagógiát. 2020. szeptember 25-én ugyanis elindult az az egyéves időszak, amely alatt egymillió aláírást kell összegyűjtenie (minimum hét különböző tagországból) azoknak a „civil” szervezeteknek, pártoknak vagy magánszemélyeknek, amelyek/akik azt szeretnék, hogy az Európai Bizottság dolgozzon ki javaslatot a feltétel nélküli alapjövedelem (itt kisbetűvel, mert nemcsak Magyarországról és a Párbeszédről van szó!) bevezetésére az Európai Unió egész területére. Persze, az ingyen ebéd, kenyér, sör, virsli és miegymás sokak számára vonzó álom.

Ha abból indulunk ki, hogy közel tízmillió embernek járna alanyi alapon 100 ezer forint/hó (ahogy azt Karácsony Gergely javasolta), akkor egyszerű matekkal számolva 12 ezer milliárd forintra lenne szükség, de a matek nem ilyen egyszerű. A „progresszív” számtan szerint inkább kiegészítő/kiigazító jellegű lenne az Alapjövedelem, azaz végül nem is lenne az, ami… A Párbeszéd által kidolgozott anyag „meglepő állítása” (ők is elismerik, hogy meglepő!) szerint az Alapjövedelem a 2021-re tervezett teljes állami költségvetés 14,5 százalékára rúgna, ami a GDP 6,65 százaléka – ha az előző évekből indulunk ki és nem számoljuk a koronavírus okozta válságot.

Persze, ha számoljuk, akkor egy évvel el lehet tolni és százalékosan ismét ki lehet számolni – mert ez egy ilyen egyszerű képlet, szerintük. Ennek az irdatlan összegnek (még egyszer: 3389,7 milliárd forint!) forrása négy területről adódna össze. Egyrészről a „felesleges felhalmozási kiadások”, azaz az állami beruházások és működési kiadások csökkentéséből, ami – szerintük – hajszálpontosan 1317,655 milliárd forint. Másrészről a közbeszerzési túlárazások leállításából, ami tűpontosan 710,45 milliárd, továbbá a nem részletezett „progresszív gazdaságpolitika bevezetésével”, ami pedig 221,25 milliárd magyar forint. Végül pedig „a másodlagos visszacsatolások hatásai” is sokat hoznának a konyhára, azaz a jövedelemkiáramlás (minimálbér-emelés és alapjövedelem) adóbevétel-növelő hatása 1838,193 milliárdot kóstálna, ami pluszban jelenne meg a költségvetésben.

Hogy milyen állami beruházásokról van szó, az pontosan nem derül ki, de azért szó esik a stadionok építéséről, a sport támogatásáról, a Formula–1-es verseny megszüntetéséről és persze a Budapest–Belgrád vasútépítés leállításáról. És így tovább… Minden, amit az ellenzéktől az elmúlt hónapok során hallottunk. Itt azonban a baloldali demagógia minden egyes részletével megismerkedhet az, aki hajlandó végigolvasni a „tanulmányt”, de mivel erre (normális) szavazópolgár nem lesz hajlandó, így marad annyi mondanivaló, hogy

szüntessük be a focit, állítsák le a lopást és lesz pénz mindenre:

az ingyen ebédre, kenyérre, sörre, virslire; és végül arra is, hogy munka nélkül mindenki jövedelmet kapjon. (Az örök élet ígérete azért csak kimarad a végére!)

A filozófiai háttér

A mai liberálisokat nagyjából három csoportra lehet osztani. A szabad piacot hangsúlyozó individualista, a csoportok versenyében hívő pluralista, és az egyenlőség eszményét kergető egalitárius – vagy nevezhetjük őket egyenlőségpárti-liberálisoknak is, az egyszerűség kedvéért. Versengő katyvasz ez, ahol csupán szimbolikus ügyek rendeznek egymás mellé embereket. Az egyén – közösséggel szembeni – feltétlen hatalmában és szabadságban hisznek, a többi idea hangsúlyán és a célokon viszont évszázadok óta vitáznak már.

Az alapjövedelem intézménye mögött azonban – félretéve a hosszú filozófiaitörténeti értekezés részleteit – egyértelműen az egyenlőségpárti-liberális csoportot látjuk megnyilvánulni, akik a szabad piac által okozott vagyoni és társadalmi egyenlőtlenségre igyekeznek „igazságosabb” választ adni egy szélsőbalos toposszal.

De valójában – észrevétlenül – még nagyobb igazságtalanságot okoznak. Mert a kevesek igazsága sokszor a többség igazságtalansága lesz.

Már a XIX. századi John Stuart Mill is azt javasolja, hogy a gazdaságot osszuk két részre: termelő és elosztó dimenzióra. A termelő legyen szabad, ahogy ezt az individualista liberálisok követelik, de az elosztóba avatkozzon be az állam. Azaz a versenyben maradjon a szabadság, az újraelosztásban érvényesüljön az egyenlőség. A ma élő egyenlőségpárti liberálisok is innen indultak el, majd – ahogy ez a progresszívoknál lenni szokott – átestek a ló másik oldalára. Ott is egyenlőséget kiáltanak manapság, ahol annak semmi értelme sincs, ahol a normalitás határát is túllépi törekvésük.

Valójában az a fajta „igazság” fogalom, ami nem veszi figyelembe az érdemeket, az erkölcsöt és pusztán az individuumot szemléli az anyagi mivoltában, végül nagyfokú igazságtalansághoz vezet. „Kinek-kinek, amit megérdemel” – hangzott több ezer éven keresztül az „igazságosság” definíciója. A szociálliberálisok (a progresszió jegyében) ezt írták át mára a „mindenkinek egyenlőt” elvére azért, hogy közben védhessék a szabad piacon garázdálkodó nagytőkét. Így azt a látszatot tudják fenntartani, hogy a földgolyó javaiból mindenki Egyenlően (így, nagybetűvel!) részesül.

A jóllakott ember nem csinál forradalmat! Így érdemre tekintet nélkül, tömjük meg egy kicsit mindenki hasát, miközben a nagytőke hízhat csak igazán. Aki inaktív és nem is akar dolgozni, az is elvan valahogy a segélyekből. Ezért milliónyi potyautast hordoznak a liberális demokráciák hátukon. Nem az önhibájukon kívül állásnélkülivé váló, tanulni és dolgozni vágyókat nevezzük valódi potyautasnak, hanem azokat, akik röhögve szemlélik a többséget, miközben az állam újraelosztó táplálócsecsein csüngenek. A kevesek hamis igazsága, ami a többség igazságtalansága – ez az Alapjövedelem Intézményének (ekként, nagybetűvel kezdve) filozófiai logikája.

Miről is van és lehet szó?

Magyarországon is létezik egy olyan társadalmilag nem egységes csoport, amely pusztán létéből követeli a jussát. (Felejtsük most el a PC-t!) Dolgozni nem akar, a feketemunkába azonban szívesen belevág, a pozitív diszkriminációval és a segélyekkel pedig jól elvan/ellenne, talán – ha a szocialisták lennének kormányon – jobban is, mint aki nyolc-tíz órát robotol naponta. Vígan hegedülne, akár a tücsök a mesében. Ez az Alapjövedelem következménye. Így, nagybetűvel: Alapjövedelem.

Ha a koronavírus okozta gazdasági válságon átesünk végre – ne legyen illúziónk! –, újra lesznek számolva a tételek és ismét elő fog kerülni az az idea, hogy az Alapjövedelem bevezetésével nemhogy betömhetetlen lyukak keletkeznének a költségvetésben, hanem még hasznunk is lenne belőle! A Válasz Online hasábjain folyamatosan folyik is erről egy szakmai-politikai vita. Tehát tényleg vannak, akik ezt komolyan gondolják. Tényleg szárazon tartják a puskaport egész addig, amíg elvonul a pandémia.

A baloldali, egyenlőségpárti liberális eszme képviselői azonban tévednek. Tévednek, mert az egyenlőség kérdésében is az egyénből indulnak ki. Nem veszik figyelembe azt, hogy

a közösség is létező, jogokkal és saját igazsággal rendelkező képződmény, amelynek vannak hasznos és vannak érdemtelen/haszontalan tagjai. Az Alapjövedelem nyilván az utóbbiaknak kedvezne csupán.

A patrióta eszme ellenben azt állítja: „hálót adj, ne halat!”. Munkát, ne segélyt! Ha valaki pedig nem él a lehetőséggel, nem akar hasznos tagja lenni egy közösségnek (mert demokráciában ilyen döntés is igazolható), az ne is követelje a jussát! Az Alapjövedelmet sem.

Sem kis, sem pedig nagy kezdőbetűvel.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu