Popper Péter ma is százezrek „guruja”, „mestere”, pedig elképesztő életet élt. Cikkünkből kiderül, hogy apja a Rákosi-diktatúra befolyásos kádere, Gerő Ernő bizalmasa volt. Maga Popper zsilettpengés boxerrel verekedő bűnbandába került. Korábban betört házakba, lakásokba, ahonnan ellopta az idős emberek pénzét. Amíg apja és anyja a kommunista párt gyűléseit járta, ő bűnözött, és amikor a társaság lebukott, őt csak apja tudta megmenteni a börtöntől. Bedugták a Kútvölgyibe. Poppert nemcsak kimentették, de bekerült abba a szovjet–magyar Lenin Intézetbe, ahol a jövő kádereit képezték – marxizmus-leninizmust tanult, de olyan jól, hogy a kommunista propaganda vele példálózott a fiatalság elől. A kis Popper elvtárs „éltanuló” cikket írt a Szabad Ifjúságba, ahol elmagyarázta, hogyan is kell tanulni. Ezután a rablóból pandúr lett és bevetették a galerik elleni küzdelemben. Nem véletlenül, hiszen pontosan ismerte a valódi bűnözők lelkivilágát, motivációit. Hiszen ő tényleg az volt. Egy elképesztő történet első része.
„A szent és a zsivány összetartozik. Ahhoz, hogy valaki a világból a zsiványokat kiirtsa, az első lépés, hogy kiirtsa a szenteket.”
Hamvas Béla: Csuang-Ce – A tao virágai
Hosszú bevezetővel kell kezdenem, a következő három bekezdést akár át is lehet ugrani. Az utóbbi idők egyik legfélelmetesebb könyvélménye volt az a Popper Péterrel készült interjúkötet, ami egyszerre volt szórakoztató, meglepő és gyomorforgató. Egyik jelző sem túlzás.
A pszichológusból lett néhai életmód-guruval az a Mihancsik Zsófia beszélgetett, aki a posztkommunista és liberális értelmiség és politikai vezetés egyik kedvelt riporterének számít; Horn, majd Gyurcsány feltétlen híveként ismert. Politikai lakájok minden oldalon mindig vannak, szerepe csak azért érdekes, mert Popper – mint Horn egykori tanácsadója – érezhetően megbízott beszélgetőpartnerében.
[A két érintett intellektusát, rafináltságát tekintve persze kérdéses, valójában ki kérdezett ki kit; lehet, hogy valójában Popper volt a riporter (Zinner Tibor jogtörténész mesélte, hogy amikor a nyolcvanas években az ÁVH kulcsfiguráival interjút készített, sokszor érezte, hogy valójában ők „hallgatták ki” őt).] Ezt az ÁVH-s párhuzamot kár lenne elengedni: tudjuk, hogy Poppernek a kérdezés, a kikérdezés volt az egyik szakterülete – a „Professzort” nem véletlenül használta fel az állambiztonság [lásd korábbi cikkünket]. Előéletét megismerve megkockáztatom: ha 1945-ben kicsit idősebb, ugyanezzel a karakterrel, politikai elkötelezettséggel, dühvel, és bosszúvággyal elég nagy valószínűséggel a politikai rendőrséghez, a későbbi ÁVH-hoz kerül ő is. Így később az utódszervezet fizetett munkatársa lett.
Popper Péter pszichológus átveszi a Demény Pál-emlékérmet Nyers Rezsőtől, az alapítvány elnökétõl az MSZP székházában. Fotó: MTI
Tény, hogy Popper magabiztosan, viszonylag szabadon mesélt Mihancsiknak, olyan bensőséges légkört teremtve, ami a hasonló visszaemlékezésekben érzékelhető. Voltak persze tabutémák.
Az előbb említett kényes múlt, az akkor még nem is ismert „Professzor” szerepe természetesen szóba sem került. Ahogyan az üldözött galerik vagy a huligánok sem. Popper ekkor – az interjúk 2001–2002-ben és 2007-ben készültek – már nem beszélt erről; igen nagy csalódást jelentett volna sokaknak, akik jellemzően a pozitív, a lehető legpozitívabb személyiségjegyeket [békés, bölcs, befogadó stb.] társították és társítják hozzá.
A keményvonalas rajongókat – vannak jó pár százezren – persze semmi sem tántorítja majd el. A mindenáron vezetőkre vágyó csoportoknak vagy embereknek teljesen érdektelenek a tények. Hősük szent maradna akkor is, ha kiderülne, hogy nagyobb áruló volt Júdásnál és sötétebb bűnt követett el Káinnál – hogy a Popper által is kedvelt bibliai példáknál maradjunk.
Az anekdotázás ára: Vitray és ő is magukat buktatták le
Popper mindenesetre szabadon anekdotázott, s ahogyan a hozzá hasonlóan sokáig érinthetetlennek tűnő, valamiféle szakmai félistenként kezelt Vitray Tamás könyve is akkor volt igazán izgalmas, amikor fiatalkoráról írt – múltjától eltávolodva, Kisneufeldként emlegetve önmagát –, ez a pszichológusnál ugyanígy van.
Közös a két nagy baloldali idolban (azon túl, hogy kialakítottak magukról, illetve felépítettek róluk egy „mézes-mázos”, „atyáskodó” szerepet a tévében és a sajtóban), hogy saját magukat buktatták le. Vitrayról senki sem írta meg korábban, hogy hírszerzőnek tanult és agitpropos hadnagy lett [cikkünk itt olvasható], ahogyan Popper szennyes múltjának is csak részleteit ismerni.
Az egyik Kessler nővér Antal Imrével és Vitray Tamással a szilveszteri műsorban. 1972. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Szalay Zoltán
Apja Rákosiék alatt egyre feljebb emelkedett
Az interjúkötet kiemelkedő részei azok, amelyekben Popper bűnöző „karrierjéről”, szülei kommunista felemelkedéséről ír. E rétestészta hosszúságú bevezető után vágjunk bele. A pszichológus önéletrajzi könyvében elmondja, hogy honnan érkezett. „Én abban nőttem fel, hogy a rendes emberek mind baloldaliak. Ezt, mint axiómát tudomásul vettem.
Ebbe nálam sok minden belefért, mert apám tizennyolc éves kora óta tagja volt a szocdem pártnak, méghozzá a Braun Soma-féle szemináriumnak, miközben a másik vonalon a legkapitalistább magyar kapitalista vállalkozás, a Magyar Petróleum Ipar Rt. vezérigazgatója lett.
A részvénytársaság tulajdonosa egy testvérpár volt: Freund István, aki elpusztult a háború idején és Freund Mihály, kétszeres Kossuth-díjas vegyész. Papa nem volt tulajdonos, vezérigazgató volt, de ez később mégis jól elszórakoztatott engem, hogy egy szociáldemokrata hogy lehet vezérigazgató egy kapitalista vállalkozásban – mellesleg egész jól.
A határok ugyanis másutt voltak meghúzva. Hogy egy példát mondjak:
apám kedvtelve mesélgette, hogyan ölték meg a húszas években a Fanto nevű román céget. Először ipari kémkedés útján nagyjából bemérték, mennyi a Fanto tőkeereje, aztán a Shell, a Vacuum Oil Company meg a Petróleum ipar megállapodtak, és elkezdték naponta tíz fillérrel lejjebb vinni a benzin árát. A Fanto ezt nem bírta tőkével, és becsődölt. Ők abban a pillanatban felemelték a benzinárat. A papa ezt jó manővernek tartotta. Nem érdekelte ebből a szempontból, hogy az ő jó kis manőverük nyomán nem akasztotta-e fel magát tizenöt ember a Fantónál.
[…] És miután atyámnak nagyon jó neve volt az ásványolaj-szakmában, a háború után elnézték neki, hogy kapitalista vezérigazgató volt, és ő lett a magyar ásványolaj fejedelme.
Együtt dolgozott az oroszokkal, mert a MASZOLAJ háborús hadivállalat volt, aztán később ő lett az Ásványolajipari Tröszt vezérigazgatója, még később valami góré lett az energia ügyi minisztériumban. Ő csinálta meg az ÁFOR-t, és az ő nagy diadala volt, hogy Magyarországon olajat találtak a nagylengyeli olajmezőn.”
Gerő elvtárs elengedte a kezét?
Később Popper szerint apja összeveszett egy terven Gerő Ernővel, aminek a végén kikerült a Párt kegyeiből: „Mire Gerő azt mondta: Nézze, Popper elvtárs, szabotázsért le is tartóztathatnám, de érdemeire tekintettel engedélyezem, hogy megírja a nyugdíjazási kérelmét. Úgyhogy a papa elment hazulról, mint az olajipar fejedelme, és hazajött, mint nyugdíjas. Ötvenkilenc éves volt ekkor, hetvennégy éves korában halt meg. Nagyon jól élt nyugdíjasként is, kiélte ifjúkori vágyait, festett, biliárdozott, sakkozott, moziba járt, de az olaj szót nem lehetett kiejteni a jelenlétében.”
Gerő Ernő elvtárs 1955-ben. Forrás: Fortepan.hu, RTV
Popper Viktor Rákosiék alatt kezdett igazán befutni
Nem tudni, hogy Popper apja, Popper Viktor mekkora név volt a szakmában a második világháború előtt. Beazonosítani sem volt egyszerű (a pszichológus nem írta le, más cikkekben, interjúban sem említette a keresztnevét), mindössze néhány cikkben szerepel. Valószínűleg nem volt akkora tekintély, mint amekkorának a fia – vagy ő magát a gyereke előtt – lefestette, alig-alig szerepelt a sajtóban 1945 előtt. Az egyetlen hír jövendő házasságának bejelentése, 1930-ban több lap megírta, hogy eljegyezte „Mandel Margitot, Mandel Sámuel rabbi leányát”. [Popper családjában számtalan rabbi volt.]
A vállalat kapcsán 1944-ben bukkant fel a neve, amikor Gébert Győző és Kőszegváry Ferenc mellett őt is a cég vezetői között említették a Magyar Petróleumipar Rt-nél. A cégvezető ekkoriban Gébert volt. Az Országos Levéltár adatai szerint Popper 1941-ben még csupán a cég „képviselőjeként” és „igazgatósági tagjaként” dolgozott.
Az 1884-ben üzembe helyezett, egykor a Freund család „tulajdonát képező” Magyar Petróleumipar Rt.-t a szovjet megszállás után természetesen államosították. Poppert ekkor már a vállalat igazgatójaként, illetve cégvezetőjeként említették (1945, ill. 1946), de valójában csak 1947-ben történhetett meg a váltás. Egy akkori cikk szerint a dolgozók őt követelték az említett Gébert helyére:
„A Magyar Petróleumipar munkásai, tisztviselői és mérnökei üzemi értekezleten szólították fel a vállalatot a tönk szélére juttató Gébért Győző ügyvezető igazgatót, hogy 48 óra alatt adja át az ügyvezetést Popper Viktor aligazgatónak.”
Nem kell sokat kutakodni ahhoz, hogy sejtsük, miért is történt meg ez az „értekezlet”. Az ÁVH ugyanebben az évben kezdett rádolgozni arra a Gébert Henrik Tadeuszra, aki egy „volt vezérkari ezredes fiaként”,
„1945 előtt részt vett az osztrák legitimista mozgalomban és a Heimwehr munkájában, kapcsolatban állt számos magyar legitimista személlyel is. 1947-ben Angliába távozott.”
A kutatható állambiztonsági dossziéban felsorolják „kapcsolatait”, mások mellett a fenti Gébert Győzőt, akire „vezérkari őrnagyként” és egy „olajipari vállalat igazgatójaként” hivatkoztak. Valószínűleg ő volt az említett Henrik apja. Gébert Győző ezután eltűnt a szemünk elől, sehol sem említették, jobb esetben túlélte a kommunista vizsgálódást. Popper Viktor meg átvette a céget.
Olajszállító uszályok építése, 1946. Forrás: Fortepan.hu
A rendszerváltás után már megmásította a tényeket
Ekkor történhetett meg a váltás: a következő évben – 1948 – már az „Ásványolajipari Központ vezetőjeként” írt Popper apjáról a Magyar Ipar. Munkahelyi címe: Andrássy út 53. – ekkor már a diktatúra Iparügyi Minisztériumának dolgozott. [Szemben, egy sarokra a hírhedt ÁVH.]
Rákosiék elégedettek lehettek Popperrel, mert 1952-ben már minisztériumi osztályvezetőként állami kitüntetést kapott. Két évvel később eshetett ki Gerő elvtárs kegyeiből (ha így volt): Popper Viktor 1895-ben született és fia szerint 59 évesen történt a nyugdíjazás, így ez 1954-ben történhetett. Popper szerint 74 évesen halt meg – és a sírnyilvántartás szerint valóban 1969-ben hunyt el. A dátumok összecsengenek.
A lényeg: Popper vagy tudatosan, vagy véletlenül, de csúsztatott. Apja Rákosiék alatt lett a cég vezetője, előtte „csak” a vezetőség egyik fontos tagja volt. A diktatúrában viszont már illetékes elvtárs, egészen 1954-ig. Legalább ilyen fontos, hogy nem okozott gondot számára az átállás, ahogyan – fia szerint – az sem, ha esetleg tönkretettek egy másik céget.
Tény, hogy később Popper Péter nem szívesen beszélt apja foglalkozásáról, de azért néha szóba hozta. „Apám tizennyolc éves korában kezdett dolgozni a Magyar Petróleumipar Részvénytársaságnál, körülnézett, és azt mondta: húsz év múlva én leszek itt a cégvezető. Az lett. Később pedig igazgató” – mondta 2007-ben a 168 Órának, természetesen elhallgatva a felemelkedés körülményeit. Ennél érdekesebb az, amit még 1990-ben a Képes 7-nek mondott:
„Család: apám a Magyar Petróleumipari Rt. igazgatója volt, édesanyám pedig kozmetikus, de 1945 után mindketten állást változtattak. Apám különböző vállalatoknál, majd minisztériumban dolgozott ásványolajipari szakemberként, édesanyám pedig ifjúkori álmát váltotta valóra: a gyermekvédelemnek szentelte életét.”
Popper itt nyilvánvalóan és okkal csúsztatott: apját éppen 1945-től említették a cég igazgatójaként, miután kifúrták onnan Gébert Győzőt. Az, hogy anyja foglalkozását megemlítette (gyermekvédelem), később még fontos lesz, hiszen Popper is erre a területre helyezkedett. És miért hallgatta el apja múltját Popper Péter 1990 után? A válasz nyilvánvaló: ekkor már rosszul csengett volna, hogy apja a Rákosi-diktatúrában emelkedett fel, így Popper is egy volt a sok megfutatott kádergyerek közül. De térjünk vissza a negyvenes évekbe.
Mi is ezt kérdezzük. Kicsoda ön? Forrás: Képes 7 (1990)
Először 1944-ben került a bűnözők közé
Maga Popper Péter 1933-ban született, 1944-től a budapesti Berzsenyi Gimnáziumba járt, ahol 1952-ben leérettségizett. De maradjunk még 1944-ben: láttuk, hogy apja ekkor még a cégnél dolgozott, de a német megszállás után minden összedőlt. Popper visszaemlékezése szerint egy jószándékú rendőr figyelmeztette, hogy idősebb zsidó barátját elkapták, és bár még tartja a száját, nem tudja, meddig lesz képes erre. Ekkor menekülniük kellett. „Tíz-tizenegy [éves voltam ekkor]. Külön léptünk le, a szüleim meg én, és nem tudtam, ők hol vannak. Csavarogtam a városban, és összeismerkedtem srácokkal. Ők elvittek haza, befogadtak.
Csakhogy ezek bűnözők voltak. Nemcsak a felnőttek, a gyerekek is. Nekünk, gyerekeknek, az volt a dolgunk, hogy kifigyeljünk öregembereket, mikor nincsenek otthon. Ha már biztosra mentünk, akkor be a lakásba! Csak pénzt volt szabad elvinni.
Elmagyarázták nekünk, hogy az öregek mindig a fehérnemű közt tartják a pénzt. Természetesen én is benne voltam a buliban. Azóta is nagyon jól tudok hagyományos zárakat kinyitni” – mesélte.
Morálisan ezt bolondság lenne elítélnünk a banda hátterének ismerete nélkül. Lehet, hogy mindannyiuk számára a túlélés volt a cél. A lényeg, hogy ezután egy titkos lakásba kerültek: „Apám, a régi szocdem, aki a Braun Soma szeminárium tagja volt, elvitt arra a búvóhelyre, amelyet ők tartottak fenn közösen a kommunista párttal: Abony utca 13., negyedik emelet.
A házmester, Szabó András is kommunista volt. És bezsúfolt a lakásba egy csomó kommunistát, zsidót. Halálos csendben kellett lenni, mert a házban úgy tudták, üres a lakás, a tulajdonosa a fronton van. Nem ott volt, alámerült az illegalitásba, de később játszott némi szerepet a magyar politikai életben Péter Gábor néven.”
Azután, hogy Péter Gáborék szovjet barátai előbb „felszabadították”, majd megszállták az országot, eljött a Popper család ideje. Popper szerint eredetileg „szocdem” apja a szovjetek bizalmi embere lett: „A szüleimnek eszük ágában sem volt elmenni, tudták, hogy felvirradt az új rend, ahol többet sohasem lesz zsidókérdés [kivéve, ha Sztálin éppen cionista pereket akart és meg akarta öletni az orosz orvosok jelentős részét – MG], apám a MASZOLAJ góréja lett, őt is, sőt a nagytőkés Freund Mihályt is akadémikussá tették, szóval befogadta őket a rendszer. Ők nem jöttek, én mentem, persze elfogtak, hol Sopronban, hol Győrben.”
Kommunista szülők, bűnbandába kerülő Popper
A visszaemlékezésből kiderül, hogy Popper szülei átálltak a szocdemektől a kommunistákhoz, ahol igen aktívak voltak:
„A szüleim egész nap nem voltak otthon, dolgoztak, aztán este a pártszervezetben folytatták, először a szocdemeknél, aztán a kommunistáknál, én meg végül visszamentem a bűnözőkhöz. Az egyetlen helyre, amit stabilnak éreztem. És akkor egy furcsa élet kezdődött: délelőtt gimnazista voltam, noha sokat lógtam. Kimentem a Gellérthegy oldalába olvasni. Összes műveltségemet így szereztem, hogy apám könyvtárában egy táskát teleraktam könyvvel […]”.
Eszerint ekkor már kettős életet élt: „Este a szüleim a pártban, én meg elvileg a mozgalomban – gyakorlatilag a bűnöző barátaimnál. Mígnem lebukott a banda, óriási letartóztatások.
Amikor meghallottam, hogy a többieket letartóztatták, rohantam apámhoz, és vallomást tettem. Apámnak, a magyar ásványolaj-vezérnek sikerült elintéznie, hogy kihúzzon a bajból. A többieket elítélték, engem meg valami nagy betegség ürügyén bedugott a Kútvölgyi kórházba. Megmentett, de évekig nem bocsátott meg nekem.”
Majd: „bedugtak tehát a Kútvölgyibe, ahol teljes belső zűrzavarba estem. Ki vagyok, mi vagyok, minek vagyok. Anyám Hermann Imréhez járt pszichoanalízisbe, elvitt hozzá. Hermann-nal egy idő után összevesztem, kidobott […]”.
Popper bűnözői életére így emlékezett: „A normákat eltiporta 1944. Semmilyen norma nem volt többé érvényes. Épp ellenkező normák kellettek ahhoz, hogy az ember életben maradjon, mint amit én addig erkölcsnek hittem. […]
Mi annak idején úgy verekedtünk, hogy zsilettpengéket tettünk az ujjaink közé, a tenyerünkbe egy apró fát, és ebből lett egy zsilettpenge-boxer. Nagyon csúnyát lehetett vele ütni.”
Zsilettpenge-boxer. Ennek említése azért is furcsa, mert későbbi legendája szerint Popper életében „egyszer” verekedett, amikor valaki megjegyzést tett a származására. De akkor mit csinált a zsilettpenge-boxerrel? Tény, hogy a kettős életet nem élte rövid ideig: „1947-ben mentem vissza közéjük, és 1951-ig tartott.” Tehát tizennégytől tizennyolc éves koráig.
Irány a Lenin Intézet!
A „zsilettpengés” bűnbanda kiléte egyelőre ismeretlen, annyit tudunk, hogy Popper elmondása szerint befolyásos apja kihúzta a bajból, és – dobpergés – bedugta a Lenin Intézetbe. Foglaljuk össze: Popper – saját későbbi kategóriájuk szerint – nem is csupán „galeris” volt, hanem egy bűnbanda tagja. Hogy később ezzel az eredettel saját maga, saját maguk, sőt, sokszor teljesen ártatlan gyerekek, fiatalkorúak ellen harcolt – valahol elképesztő.
Tény, hogy Popper megúszta az elítélést, és felvették a diktatúra szovjet–magyar elitképzőjébe, ahová a kiválasztottak kiválasztottjai járhattak. Ha minden igaz, 1952-ben kezdte el a Lenin Intézetet, amelyet 1957-ben végzett el. De már 1954-ben bekerült a párt legfontosabb ifjúság-nevelő lapjába, a Szabad Ifjúságba.
Az újság 1954. április 15-ei számából megtudhatták az olvasók, hogy hogyan készül fel a vizsgákra egy igazi kommunista éltanuló. „»Így készülök a vizsgákra«” – írta Popper Péter, a Lenin Intézet marxizmus-leninizmus szakának II. éves hallgatója: »Közeleg a vizsgák ideje, egyre több lesz a tennivaló, s mindinkább azon kell törni a fejünket, milyen módszerekkel tanulhatunk a legeredményesebben. Szeretnék eddigi tapasztalataimról beszámolni.«”
Tanítani. Forrás: Szabad Ifjúság/Arcanum
Mivel Popper már ekkor szeretett tanítani – hol voltak ekkor már a zsilettpenge-boxerrel lenyomott bunyók és rablások –, nem fukarkodott a jó ötletekkel. A stréber ma már teljesen unalmas és érdektelen fejtegetése még az Intézet igazgatójának, Kassai Gézának a figyelmét is felkeltette. „Helyes, amit Popper Péter a szemináriumokra való felkészüléshez módszerként javasol – írta. – Különösen figyelemreméltó, amit a jegyzetelésről mond: akkor kezd csak az irodalom jegyzeteléséhez, amikor átnézte az előadás jegyzetét, átolvasta az előírt irodalmat.”
A jövő harcosai. “Diákok” a Lenin Intézetben. Fotó: MTI
Mindennel azért nem volt elégedett: „Az orosz nyelv tanulásához az a módszer, melyet Popper elvtárs javasol, nem helyes” – fogalmazott. [Ez később még fontos lesz.]
A pártfőiskolát vezető Kassai elégedettsége sokat jelenthetett: bekötöttségére jellemző, hogy a keményvonalas kommunista 1944-ben jött Magyarországra a szovjetekkel, mások mellett azzal a Gerő elvtárssal, aki Popper felvételének idején még Popper Viktor mögött állt. Jellemző, hogy a képzett és mindent túlélő Kassainak még ahhoz is volt mersze (és kapcsolatrendszere), hogy Moszkvában bevádolja Rákosi másik fontos emberét, Révai elvtársat.
A szépreményű kádersarjadékról nem ekkor írt először a propaganda, egy évvel korábban a Magyar Nemzet mutatta be hosszabb cikkben a Lenin Intézetet, a riportban hősünk is feltűnt. „Négy fiú és két lány áll lélegzetvisszafojtva az egyik ajtó előtt. Valamennyien az Oleg Kosevoj-tanulókör tagjai. […] Kijött már a Rozi?! – suttogja egy most érkezett szemüveges fiú, Popper Péter. Különösen izgatott, ő volt Rozi tanulópárja.”
Maga a Lenin Intézet kétségtelenül a diktatúra „elitképzője” volt:
„Felsőoktatásunk egyik legújabb és legfontosabb intézménye, a Lenin Intézet felé egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a pályaválasztás előtt álló fiatalság. Magas színvonalú marxista-leninista képzettségű, az orosz nyelvet jól ismerő előadókat, ideológiai területen dolgozó funkcionáriusokat, orosz nyelv és irodalomszakos tanárokat és műfordítókat nevelnek ebben az intézetben.”
A hallgatóknak – az akkori viszonyokat tekintve – aranyéletük volt, még ösztöndíjat is kaptak a bentlakásos iskolában. Tényleg különleges társaság gyűlt össze:
„Idejárt a többi között Pozsgay Imre, Konrád György, Vajda Mihály és Szűrös Mátyás is. Ha jól tudom, Pozsgaynak gyakran megírta az orosz leckéjét” – kérdezte Poppert már jóval a rendszerváltás után a Népszabadságban Pogonyi Lajos. „Ez így van. A mai MTV székházában működött egykori Lenin Intézet hallgatói rendszeresen összejárnak, nem tagadják le a múltjukat.”
Miért is kellett volna a rendszert csak változtató Magyarországon? Pozsgay ekkor már persze árulónak számított, nem véletlenül említették meg őt egyedül, ahogyan az is szükségszerű, hogy csak róla beszélt Popper az interjúkötetben a felsoroltak közül. Az pedig külön vicces, hogy Popper oroszra tanította, holott az igazgató éppen nyelvtanítói ötleteivel volt egyedül elégedetlen. Ha valaki vizuális típus, szerencsénkre egy 1952-es Filmhíradó is elénk varázsolja az intézetet:
„Legfontosabb tantárgyuk a márxizmus-leninizmus, előadója Galkin professzor, az intézet Lenin-rendes tanára. Az orosz nyelvi órákon mágnetofon segítségével rögzítik a bemondott szöveget, melyet a készülék azonnal visszamond s így a hallgatók könnyen felismerik a hibákat. Dienesné élvtársnő kijavítja a hibákat. Krajevszkij professzor, az intézet igazgatója irodalomtörténetet tanít” – harsogta a narrátor. Mások mellett olyan tanáraik voltak mint az ÁVH-s Vértes János vagy éppen Heller Ágnes. Utóbbi ugye az örök „lázadó”.
Filozófiai szakról, majd a Lenin Intézet otthagyásáról beszélt
Popper 1990-ben már és még nem vállalhatta büszkén a Lenin Intézetet, ezért az őt bemutató Képes 7-cikkben így tódított: „Anyám mindenáron azt szerette volna, hogy orvos legyen belőlem, de ellenszegültem. Kacérkodtam egy ideig a történelemmel, már csak azért is, mert a kiváló pedagógustól, Léderer Annától hallottam: »A történész nagyon fontos ember, mert ami megtörtént, azt az Isten se tudja megváltoztatni, csak a történészek.«
Végül mégis a filozófia-logika szakra mentem. Később kiegészítettem pszichológiatanári tanulmányokkal és 1957- ben diplomáztam mindháromból.”
Valami kimaradt. Hol is tanult?
Szokásos népszerűsítő cikk, ezúttal 1991, Új Magyarország. Forrás: Arcanum
Máshol így emlékezett:
„Megbuktam az érettségin két tárgyból: matematikából és fizikából, bár volt mellette négy jelesem. Mondtam a tanárnak, hogy úgyis tetszik tudni, hogy én dolgozatok puskázásából éltem nyolc éven át, hadd tegyek pótérettségit. Egy jóindulatú pasas volt, így a tantestület elé citáltak, és újra megkérdezték, mi akarok lenni. Azt feleltem, történész – elfogadták. Azt mondták, ha megesküszöm, hogy nem megyek természettudományos pályára, akkor általános elégségessel kapok egy érettségit.
Belementem, majd átsétáltam a bölcsészkarra és jelentkeztem.
– Akkor már érdekelte a történelem?
– Nem. Egy napig érdekelt. De aztán nagyon unalmas volt.
Akkor átmentem filozófia-logika szakra egy különbözetivel a Lenin Intézetbe. Ott nem tetszett nekem, mert ideológiailag nagyon megkötött, szigorú hely volt, így amikor harmadévesként lehetőségem adódott, hogy visszairatkozzam a bölcsészkarra, felvettem a pszichológiatanárit.”
Tehát visszairatkozott, mert nem tetszett a Lenin Intézet. Mihancsiknak erről ezt mondta: „Nekem az az egész ott nagyon nem tetszett, mert folyton bántottak. Mindig kipécéztek, vagy kispolgári anarchistaként, vagy avantgardistaként, vagy mert polgárgyerekekkel barátkozom.”
Szegény fiatal Popper Péter. Nyilván a diktatúra kényszerítette arra is, hogy a Szabad Ifjúságban szerepeljen többször is a kommunista fiatalság jó példájaként. Aki meg a galerik elleni küzdelemre kiváncsi, nézze meg ezt:
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS