Rákosi Mátyásék hatalomra kerülve kitalálták, hogy ideje kinevelniük a saját, tökéletes nyelvtudású hírszerzőiket. 1951-ben megalapították az Idegen Nyelvek Főiskoláját, ahová Vitray Tamás, még Neufeld Tamásként is felvételt nyert. Vitray végzősként elment a Honvédelmi Minisztériumhoz politikai tisztnek, az agitprop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Magyar Kínai Népköztársaság nagykövetségén. Aztán jött a rádió, majd a tévé. Története szerint végig szerencsés volt, és még az ÁVH-nak is nemet mondott. Megpróbálunk rájönni, valójában mi történhetett.
Volt egyszer egy Idegen Nyelvek Főiskolája nevű intézmény, amelyet Rákosiék azért alapítottak meg 1951-ben, hogy kineveljék a jövő hírszerzőit. A főiskolában csupán 1955-ig tanítottak, akkor megszüntették. Még mindig nagyon keveset tudunk róla, ezért minden egyes kis információmorzsa fontos lehet. Rövid ideig tartó működése ellenére több nevessé vált hallgatója volt, közéjük tartozott Regős Sándor is, aki előbb tévésként és tudósítóként vált ismertté, majd a rendszerváltás során múlhatatlan érdemeket szerzett az ellenzék táborában. Az állambiztonság ekkoriban már megfigyelte, hiszen a lakiteleki mozgalomhoz csatlakozott. Regőssel a kétezres években Zelei Miklós író, újságíró készített hosszú életút-interjút, amelyben a főiskoláról így beszélt:
„Rákosi Mátyás találta ki 1951 nyarán, hogy szükség van idegen nyelveket tudó káderekre. De akkoriban, akik idegen nyelvet tudtak, azok többnyire deklasszált elemek voltak, pláne, a nyugati nyelveket tudók. S ezért ezeket kellett helyettesíteni, helyükbe tenni nyelveket értő és tudó embereket. […]
Sok nyelvet tudó emberre volt szükség, akiket aztán más területen is igyekeztek volna felhasználni, kvázi hírszerzési és egyéb feladatokkal is meg lehessen majd bízni ezeket. Ennek a módszernek egy hátránya volt, hogy erről bennünket elfelejtettek értesíteni.”
Az Idegen Nyelvek Főiskolája hallgatói tanulmányozzák a nyugati, de baráti sajtót / Fotó: MTI
Tény, hogy az itt végzett, válogatott tanulók magas, tolmács szinten megtanulták a különböző idegen nyelveket, így kitűnően el tudtak helyezkedni a külkereskedelemben, a diplomáciában, a sajtó területén vagy valamelyik erőszakszervezetnél. A Szabad Ifjúság korabeli propaganda-riportjának segítségével bepillanthatunk az iskola mindennapjaiba. Már a felütés erős:
„Az Idegen Nyelvek Főiskolája egyik tantermében orosz szavak ütik meg fülünket: – Kto zsil i rabotál v Ljenyingráde? – Ki élt, dolgozott Leningrádban?, Vera Andrejevna elvtársnő, a főiskola egyik tanára kérdez.
Feszülten figyelik a hallgatók és egyszerre 15 felemelkedő kéz is jelzi: a Rákosi Mátyás tanulmányi csoport jól készült, jól tanul.
Ezt bizonyítják a tanári asztalonfekvő dolgozatok is – csupa ötös”.
Regős Sándor így emlékezett az iskolára: „Úgyhogy ott – ahogy akkoriban mondták – igen reakciós társaság gyűlt össze. Éppen az ellenkező hatást érték el.
Ahelyett, hogy mi lettünk volna az élharcosai a hírszerzőknek és az új feltörekvő, nyelveket tudó káderei a rendszernek, pontosan a másik oldalon voltunk. Jellemző, hogy százkilencvenen, kétszázan végeztünk az évfolyamon a négy karon, és ’56 után százhúszan disszidáltak közülünk.
A nyelv megvolt, a kötődés a rendszerhez már kevésbé.
Velünk hál’ Istennek nem közölték, hogy hírszerzőket is akarnak nevelni, de nem is tudták ezt végrehajtani”
– az interjúnak ez a része különösen cseng, Regőst hallgatótársa, Vitray története is megcáfolja, aki szerint az ÁVH hírszerzése válogatott a frissen végzettek közül.
A Rákosi-diktatúra frissen alapított káderképzőjében biztosan nem a „másik oldal” gyűlt össze, hiszen pont a „reakciósok” helyett akarták kinevelni a saját hírszerző-seregüket. Ez még akkor is igaz, ha nyilván akadtak, akadhattak olyanok, akik nem vállaltak a hírszerzést, és/vagy nem váltak a diktatúra szekértolóivá.
Megnyitotta kapuit az Idegen Nyelvek Főiskolája / Forrás: Szabad Nép, 1951, Arcanum.hu
Azon is érdemes eltűnődni, amit Regős az 56-os forradalomról mondott, hogy a szabadságharc leverése után százhúszan disszidáltak közülük. Ez önmagában persze jól hangzik, de azért nem árt betekintenünk a színfalak mögé.
A kommunista diktatúra tökéletesen kihasználta az ötvenhatos emigrációs hullámot, és számtalan ügynököt, hírszerzőt, ÁVH-s küldött szét a világban.
[Gondoljunk csak arra a Szabó Miklósra, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Őt 1957-ben rendelték vissza, hogy megírja „leleplező”, lejárató könyveit].
A főiskola „disszidensei” között biztosan akadtak olyanok is, akik valóban Nyugaton akartak új életet kezdeni, de számos főiskolást – idegen nyelven remekül beszélő emberekről beszélünk – tudatosan küldhettek ki ejtőernyősként.
Szabó Miklós sajtótájékoztatót tart / Fotó: MTI
Szathmári: Főiskola, Moszkva, Népszava
Mielőtt továbblépünk Vitray történetére, bemutatnék egy harmadik ismertté vált hallgatót. Szathmári Gábor A lentről jött ember című memoárjáról 2015-ben írt elismerő recenziót a Népszavában Bernáth László, az Esti Hírlap néhai párttitkára, majd utolsó főszerkesztője.
Ebből is kiderül, hogy az Idegen Nyelvek Főiskoláját elvégző Szathmári az ötvenes évek közepén előbb az Esti Budapesthez, majd az 1956 telétől megjelenő Esti Hírlaphoz került. Mentora, Polgár Dénes vitte oda, akiről ma már tudjuk, hogy évtizedekig szolgálta a hírszerzést.
Bernáth ezt írta Szathmáriről: „Aztán elcsábították Moszkvába, ahol a nagykövetség sajtóattaséja lett. [Pontosan tudjuk, kik csábították el, és milyen szinten kellett beütve lennie egy ilyen álláshoz.] Öt év után hazajött és visszatért az Esti Hírlaphoz belpolitikai rovatvezetőnek. Aztán elcsábították lapunkhoz, a Népszavához, ahol főszerkesztő-helyettes volt.” (1975-től egészen 1990-ig).
Sok idő eltelt, nem tudom, hogy Szathmári a reakciós társasághoz tartozott-e. 2014-ben mindenesetre kitüntették a Szabad Sajtó-díjjal.
Vitray Tamás, azaz Kisneufeld története
Itt az idő, hogy rátérjünk Vitray Tamásra, aki szintén a főiskola hallgatója volt. Vitray Kiképzés címmel írta meg memoárját, amely gyerek- és fiatalkoráról szól, és amelyben végig Kisneufeldnek nevezi magát. A tévés Neufeld Tamás néven született, és valahol szimbolikus, hogy az állambiztonsági jelentésekhez hasonlóan E/3. személyben ír magáról, ugyanúgy, ahogyan a különböző ügynökök.
Ezzel persze véletlenül sem neveznénk ügynöknek, mert így akaratlanul is csökkentenénk a szerepét a diktatúrában. Vitray már fiatal korában, friss diplomásként a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje volt.
Könyvét azzal pillanattal zárja, amikor belép a tévé kapuján, és a portás kérdésére bemondja a nevét: Vitray Tamás. De most kezdjük az elején.
Hajdú János és Vitray Tamás nevetgél / Fotó: MTI
Aki nemet mondott az ÁVH-nak
A zsidóüldözések alatt a családja nagy részét elveszítő fiatal Neufeld természetesen remek eredményekkel végezte el a hírszerző-főiskolát. Aztán olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amely regénybe kívánkozik (talán nem csak én gyanakszom arra, hogy fikció). Tudjuk, hogy a Párt erőszakszervezetei és az állambiztonság különböző fedőszervei csemegéztek a frissen végzett főiskolások közül. Ez máshol is így volt.
Balázs Péter miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos egyik cikkemben bemutattam, hogyan történt ez a hírszerzés másik kedvenc helyén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.
Sajnos, az iratok ismeretének hiányában egyelőre az nem világos, milyen erősorrend alapján döntöttek, ki választhatott először. Vitray története mindenesetre roppant hatásos. Már az is sokatmondó, ahogyan bemutatja az ÁVH szakembereit. Udvarias elvtársakat látunk magunk előtt, akik egyáltalán nem élnek vissza a hatalmukkal. Vitray – mint éltanuló – elsőként léphetett a „vizsgálóbizottság” elé.
„Két szürke szemű úr ült egy asztal mögött. […] barátságos modorban beszéltek. Elmondták, hogy milyen fontos munkakörbe keresnek embert. […] Kisneufeld törte a fejét, mit mondjon, hogyan szabaduljon. […]”.
Szerencsére kéznél volt a megoldás: Vitray a barátságos mini-bizottság előtt arra hivatkozott, hogy az ostrom alatt idegösszeomlása volt, ezért képtelen lenne ellátni ilyen fontos feladatot. Ennél persze szabatosabban fogalmazott a memoárja szerint: „nincs biztosíték arra, hogy az operatív munka közben a feszültség ne kerítse úgy hatalmába, hogy kárt okozzon.”
Elmés válasza az ÁVH szakembereire is hatással volt:
„A két szürke szemű hallgatott. Komolyan, de nem barátságtalanul.”
[Nem barátságtalanul – szürreális megjegyzés ez is.] „Felálltak, kezet nyújtottak.”
Így ment ez akkoriban az ÁVH-nál, pontosan így. A fiatal Vitrayt ezután a visszaemlékezése szerint kikérdezték a folyosón várakozó társai, és ő elmesélte, hogy nemet mondott.
Párhuzamos legenda egy titkos munkatárstól
Amikor ehhez a részhez értem, rögtön eszembe jutott, hogy ezt a történetet én már olvastam valahol. Mégpedig (közvetve) a saját cikkemben. Amikor Balázs Péter (Bajnai Gordon ex-külügyminisztere) titkos életét próbáltam felkutatni, hamar kiderítettem, hogy a külügynél csupa titkos munkatárs (BM) vette körül (maga Balázs a katonai szolgálatnak dolgozott). Ilyen volt kollégája, Mikosdi György, aki a rendszerváltás előtt káderként és hálózati emberként szolgálta a diktatúrát, míg 1992-ben (!) már brüsszeli magyar kereskedelmi tanácsosként dolgozhatott. Vitrayhoz hasonlóan ő is írt egy memoárt (szerencsémre, szerencsénkre, nagyon fontos mankók ezek).
Holland kereskedõk tárgyalnak az ARTEX Külkereskedelmi Vállalattal, 1960 / Fotó: MTI
„Mintegy 500-an végeztünk a 750-es induló létszámból – írta a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről Mikosdi. – Már csak néhány nap volt hátra az első államvizsgáig, amíg végre megkaptam az értesítést, hogy jelenjek meg a Néphadsereg (jelenleg ismét Falk Miksa) utca valamelyik lakóházának egyik emeletén. Egy lakásnak tűnő helység előszobájában már többen várakoztak. Egyszer csak engem hívtak egy udvarra néző szobába, ahol egy hosszúkás asztal mögött ülő több tagú bizottsággal kellett szembenéznem. Valaki az asztal túlsó oldaláról üdvözölt és közölte, hogy az >elvtársat< egyszerre több szerv kívánja felvenni.
Hamarosan bemutatta a résztvevőket, közöttük volt a katonai hírszerzés, az ÁVH hírszerzésének és elhárításának képviselője, a Külkereskedelmi Minisztérium és a számomra megkönnyebbüléssel fogadott Külügyminisztérium személyzetise.
Nem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, de amikor megköszöntem a nagy megtiszteltetést, akkor kijelentettem, hogy amikor az ember pályát választ, akkor nagyon fontos, hogy az ember érezzen hivatást a felajánlott pálya iránt és mivel én csak civil pályák irányában érzek hivatástudatot ezért időspórolás miatt csak a KKM és a KÜM képviselőitől kérek tájékoztatást. [Vö.: „nincs biztosíték arra, hogy az operatív munka közben a feszültség ne kerítse úgy hatalmába, hogy kárt okozzon.” – Vitray].
Szerencsére nem kapták fel a vizet [vö.: „Komolyan, de nem barátságtalanul.” – Vitray], de megjegyezték, hogy nyugodjak meg az ÁVH-nál, vagy a hírszerzésnél is megmaradhatok az egyetemi diplomámból adódó civil foglalkozásnál. Ezt akkor nem értettem, csak jóval későbbi pályám során jöttem rá, hogy mire is gondolhattak. Végül is megnyugodtam, sikerült a külügybe kerülnöm.”
Mikosdiról nyugodt szívvel leírhatom, hogy hazudott: ugyanis a hírszerzés titkos munkatársa lett Szárai fedőnéven. A legérdekesebb, hogy 1954-ben végezte el az egyetemet (tehát nagyjából akkor, amikor Vitray), így a párhuzam még erősebb. A hírszerzésnek állítólagosan “nemet mondó” Mikosdi is bizalmi helyen folytatta: a KÜM III. Politikai Főosztályán kezdett, amiből később ENSZ Főosztály lett. Ott lett referens.
Vitray Tamás csak szükségből lett politikai tiszt
De most térjünk vissza Vitray Tamáshoz, azaz Kisneufeldhez. Állítása szerint az ÁVH visszautasítása után behívatta a rektor, Hermann József.
Ekkor tudta meg, hogy ismét elképesztő dolog történt. Miután elmondta a többieknek, hogy nemet mondott az ÁVH-nak, ők is hasonlóképp cselekedtek. Vitray szerint az esetet bemondta a Szabad Európa Rádió, ezért az ÁVH-nál éktelen haragra gerjedtek.
A rektor közölte vele, hogy választhat: vagy elfogadja az állást „vagy a következmények őt terhelik”. Herman szerint huszonnégy órája volt.
Komolyan, de nem barátságtalanul, Péter Gábor hallgatja ki Szentiványi Domokost / Fotó: MTI
Éppen kéznél volt a HM politikai tisztje
A fiatal főiskolás szomorúan ment haza, és nem tudta, mit tegyen. De ezúttal is szerencséje volt!
Történt, hogy éppen egy HM-es tisztet, „Tarlós századost” tanította angolra (nahát), akinek elmesélte az esetet. [Az ötvenes években ez is így történt, mindenki szabadon beszélt az ÁVH-ról, és kinek másnak, mint egy HM-es tisztnek].
Mivel Kisneufeld tulajdonképpen már korábban is hírszerző feldolgozó-munkát végzett (a Tarlósnak feladatként kiadott angol nyelvű cikkeket ő fordította le a tiszt helyett), ezért nem meglepő, hogy a százados a segítségére sietett. Akiről Vitray egyébként kedvesen megjegyezte, hogy
„cinkosok lettek, majdnem barátok”.
A „majdnem barát” Tarlós természetesen segített, minden hihetetlenül gyorsan történt.
„Megkérdezi a parancsnokát, nem kell-e a Honvédelmi Minisztériumra egy ilyen klasszisú fordító. […] Együtt jöttek vissza a parancsnokkal. […] [Aki] Rákosi Mátyás unokaöccse és félig orosz volt. […] Jól állt neki az egyenruha. […]”.
Jól festett hát az uniformisban a derék alezredes, és fel is vetette Vitrayt a HM-hez, egészen pontosan – hova máshová? – a Politikai Főcsoportfőnökséghez. Rögtön hadnagy lett – ez ám a menekülés. Az ÁVH hiába tajtékzott, a lázadás és a Szabad Európa Rádió állítólagos tudósítása (nyomát sem láttam az ügynek, persze ettől megtörténhetett) ellenére Vitray puhára esett. Baráth Magdolna tanulmánya szerint egyébként az említett alezredes Rákosi Endre (született: 1920 vagy 1921) lehetett. „A II. világháború idején a Vörös Hadseregben harcolt, 1945-ben hazatért és a magyar honvédség tisztje lett. 1956-ban a Szovjetunióba távozott, azóta is ott él” – az írás a kétezres évek végén jelent meg.
Budakeszi, 1950. július. Esküt tesznek a politikai tisztek / Fotó: MTI
Tehát foglaljuk össze a két történetet: Mikosdi memoárja szerint a marxos hallgatók közül egy olyan csapat válogatott, amibe a katonai hírszerzés és az ÁVH (hírszerzés és elhárítás) is beletartozott. Vitray erről egy szót sem ejtett, nála csak ÁVH-sok vannak.
Mindketten bátran nemet mondtak, egyikükből állítása szerint nem lett hálózati ember (de az lett), másikukat hatalmas szerencsével éppen a rivális szerv, a katonai szolgálat mentette meg. Mi a legvalószínűbb verzió? Kisneufeld a már akkor is rosszul csengő ÁVH helyett a katonai szolgálatot választotta, illetve még inkább az választotta ki őt, hogy egyből tisztet faragjanak a tehetséges fiúból.
Nógrádi Sándor főcsoportfőnök szervezete
Nem árt röviden bemutatni a HM 1949-ben létrehozott Politikai Főcsoportfőnökségét. „A Főcsoportfőnökséget akkor három nagyobb egységre lehetett felosztani. Nógrádi Sándor altábornagy, főcsoportfőnök közvetlen alárendeltségébe tartozott az oda áttelepült Pártszervezési Osztály, az Anyagi Osztály, valamint a Központi Iroda és Expedíciós Osztály. Az I. főcsoportfőnök-helyettes, Ilku Pál ezredes az Operatív Osztály, az Oktatási Osztály, az Ellenőrző Osztály és a Káder Osztály, a II. főcsoportfőnök-helyettes, dr. Jánosi Ferenc ezredes pedig az Agitációs és Propaganda Osztály, a Kulturális Osztály és a Sajtó Osztály közvetlen elöljárója lett” –olvasható egy a nyolcvanas években megjelent, rendszerhű, katonai tanulmányban. [Jánosi egyébként Nagy Imre veje volt, 1951-ben leszerelt, civil pályára helyezték.] Ide került hát a fiatal Vitray.
Visszaemlékezésében csak röviden tér ki erre az időszakra, de azért tudálékosan elmagyarázza a nyilvánvalót, hogy a propaganda-szövegek szétszórása, az ellenség összezavarása a világ összes háborújában az egyik első számú feladat volt. Vitray az általa csak „ötosztály”-nak becézett osztályon dolgozott, ahol propaganda szövegeket kellett írnia. [Rövid megjegyzés: Lendvai Pálnak, azaz Paul Lendvainak ugyanez volt a feladata az ÁVH-nál, ő is mesés körülmények között került oda.] A diktatúra ekkor még bőszen a harmadik világháborúra készült, ott vetették volna be az agitproposokat is. Vitray visszaemlékezése szerint nem igazán kedvelte a dolgot, mert nem szeretett egyenruhás lenni, inkább külkereskedőnek készült (tehát nagyjából impexes akart lenni). Ki ne értené meg?
Bár ez végül nem sikerült, a hírszerzős egyik fedőszervénél, a Chemoimpexnél azért rövid ideig megfordult. De ki verte le a tiszti kalapját és ki rúgta fenékbe ’56-ban azzal, hogy (idézem) “tűnés haza, te komcsi vitéz?”
Ezzel (is) folytatom.
Fotók: MTI, ill: Fortepan.hu
Tilda
2020-12-13 at 20:20
Azért igen erős túlzás azt írni, naivitás ezt hinni, és megtévesztés másokkal elhitetni, hogy magas, tolmács szinten tudták a nyelvet 3 évnyi tanulás után a jó munkás-paraszt káderek, akiknek sokszor gyorstalpalón sem sikeredett érettségit szerezni, hanem elemi iskolák után, pártjavaslatokkal, pár hónapos párttanfolyamokkal kerültek a kádereknek fenntartott “főiskolákra”, a nyelvire, meg a Lenin Intézetbe. El ne higgye bárki is ezt a “magas nyelvi tudásszintet”, amit itt a cikkben említenek! Valamit talán makogtak az elvtársak, de a tolmácsolástól messze volt az.
Indus
2020-12-13 at 14:45
Ha Vitrait ezek alapján tisztára mossák – nem marad semmi.
Tukora Mária
2018-09-18 at 21:36
Visszaküldték az eredeti hozzászólásomat, de megismétlem. Az írás hemzseg az inszinuációktól (ha ugyan értik ezt a szót). Egy dologban muszáj helyretennem: Dezsővel 1956 november második felében, a feleségével 1957 január elején próbál disszidálni.
POROSZLAI RÓBERT
2018-09-17 at 21:34
meg azt is mondták, hogy: kuuusss!
Hesslerezredes
2018-09-17 at 14:37
Lehet, hogy Vitray múltja finoman szólva is pöttyös. De. De immár tévésként ő volt az, aki felkarolta a naksol-t és irix-et (ezek alapanyagát) feltaláló bácsit és találmányát – az égési sérültek nagy könnyebbségére. Tapasztalatból mondom, hogy égési sérülésre csak ez a két gyógyszer/gyógyhatású anyag a legjobb a mai napig.
Hesslerezredes
2018-09-17 at 15:05
Széles Lajos, dombóvári feltalálóról van szó, 1978-at írunk, a műsor: “Csak ülök és mesélek”.
csakafidesz
2018-09-15 at 16:44
Amúgy senkit sem direktbe vettek fel. Először finoman tapogatóztak, célzásokat tettek. A csoportos felvétel egyenesen viccnek tűnik. Mindenkit külön vettek fel, sőt a munka megkívánta, hogy minnél kevesebb kollegát ismerjen. Főkép azokkal került csak kapcsolatba akiket kijelöltek neki munkatársnak. Totálisan ellenőrizték a hírszerzőket egy titkos ügyosztályon, hogy nehogy kiszivárogtassanak bármit. A másik ahol az ilyen meséknek végük, hogy nem néztek barátságtalanul. Ha végre odakerült az ügy, hogy konkrétan felajánlották neki ezt az állást akkor azt nemigen lehetett elutasítani.
POROSZLAI RÓBERT
2018-09-05 at 13:56
párttag az elvtárs?
csakafidesz
2018-09-15 at 16:46
Ezt még egy portás felvételénél is megkérdezték. (Amúgy a portások között sok volt az informátor..)
salamander
2018-09-05 at 00:29
Várjuk a folytatást, de nagyon örülnék, ha végre bírósági ítéleti indokolásban olvashatnám ezeket a kutatasokat, mint kirendelt törtènesz-szakértői munka része. A “kis” Neufeldnek is kijárna egy életfogytig tartó szabveszt közügyek gyakorlásától való eltiltással. (Sajnos Biszku a főgörény és még sokan mások megúszták).
POROSZLAI RÓBERT
2018-09-04 at 20:10
nagyonjó!
TS
2018-09-04 at 18:42
Jópofa volt a régi újságcikkben a példamondat: “Kto zsil i rabotal v Lenyingrágye?” [8-) qrva komoly, ált. isk. 5. osztály… Nem hiszem, hogy csak ilyen alakok ugráltak a hírszerzésnél].
Mi lett volna, ha valaki rávágja: “Továris Csajkovszkij, kto homoszekszuál bül …bülá”.
Hesslerezredes
2018-09-17 at 14:59
I pionyír Abrószimov uvígyel sto na zseleznoj daróge lópnul relysz. (5.-es tankönyv)
Torockó
2018-09-04 at 18:31
Ellenszenves alak volt mindig. Abból a fészekaljából ilyenek kerültek ki. A “kiválasztott” tehetségek.
Totálisan kizárt, hogy aki annyit utazhatott, az nem tett érte semmit.
TS
2018-09-04 at 18:20
Nem kell sokat gondolkodni, hogy ki-mi volt Vitray. Emberileg, politikailag, szakmailag. Elég meghallgatni, hogyan közvetítette a nagy magyar focisikereket. Pl. a Bolívia elleni hatost. Pedig Bolívia nem a Szovjetunió, talán lehetett volna lelkesednie…
Szerencsére akkor a meccsek többségén kint voltam, így csak utólag (miután meghallgattam a jutyúkon) akadtam ki a “hűvös, mértéktartó” stílusán.
túródóra
2018-09-04 at 15:29
Én el sem olvastam ,mert mindig láttam,hogy ez egy mocsok alak!
olszal
2018-09-04 at 14:27
Ahogy elnézem/olvasom a cikkben szereplők neveit, nekem úgy tetszik szinte valamennyien galíciai menekültek voltak…
Manapság úgy hívjuk őket Alain Finkielkraut után szabadon:„turista életszemléletűek”.
Aki akarja érti…
Gedeon Szánti
2018-09-04 at 14:03
…..vitrai egy gonosz kis patkány…aki nem az ő szektályába tartozott..mindenkit kinyírt…pfuj…
Oláh Attila
2018-09-04 at 12:58
Szepesi sokkalta nagyobb szaralak volt és mégis mecsoda ömlengés volt halála kapcsán.
Amúgy a TV indulásánál , mind a vezérkar, mind az újságíró gárda szinte egytől egyig az 56 előtti AVH tagja volt.
semleges
2018-09-07 at 12:26
Nem az indulásnál, hanem 1957 májusától kezdve, amikor megkezdődött az ÁVH-sok kirajzása a párt döntése nyomán többek között a hírközlő szervekhez. 1957 nyarán a TV Híradó gárdájának több mint a fele az ÁVH-tól vagy a katonai titkosszolgálattól jött, a főnökük egy bizonyos Matúzné volt, akit azóta is istenítenek, hollot csak a politikai propagandát terítette – egyébként hatékony módon. Annak idején – vagyis 58-60 környékén Vitrayról is azt mondták a televízió emberei, hogy az ÁVH-tól jött. Azután ez elhalkult.
Ökör&Jupiter
2018-09-04 at 11:02
Bálint László elhárító ( itteni fedőnévvel Pusztai László) ne dühöngjön.
Az elhárítás züllött, amatőr piszkos ügyeiről maga is ír “Évtizedeim a titkosszolgálatnál” című sértődött, leleplező firkálmányában. Kontraszelekció, piálás, saját célra (kefélés) használt konspirációs lakások, stb.
Csak helyeselhető, hogy ezek a disznóságok napvilágra kerüljenek. Szünjön meg végre a kettős mérce! Amit ők csináltak, arra borítsunk fátylat, amit a jobboldalon elkövettek, azért bűnhődjenek még az unokák is??? Meg a szomszédok. Meg a nemzettársak. Ugye, efftársak???
*************************************************
Vitray jellemességéről azt tartották a Tv-sek: Barátságosan, bíztató mosollyal vállon vereget ( pipiskedve persze) és csak amikor kimentél a szobájából, vetted észre, hogy észrevétlenül taposóaknát szerelt a cipődre…
Kelemen László
2018-09-04 at 10:41
Jelzem, hogy a l’Humanite egyáltalán nem volt “ellenséges sajtó”, ahogy a képaláírásban utalnak rá. Ez a Francia Kommunista Párt központi lapja volt. Velük idilli volt a viszony az 50-es években és még utána is sokáig. A lapjukat is terjesztették a szocialista Magyarországon hasonlóan más nyugati kommunista pártok lapjaihoz (Morning Star, l’Unita).
manó
2018-09-04 at 12:11
A kép aláÍrása: ” ..nyugati, de baráti sajtót…”
Kelemen László
2018-09-04 at 12:33
Mert közben már megváltoztatták.
Zsebe László
2018-09-04 at 13:18
A kedvedért, mert te nem érted a szarkazmust.
Benedek Károly
2018-09-04 at 10:37
Arra azért kíváncsi lennék, hogy pl. a Gulyás László ki volt, volt-e köze a szolgálatokhoz. Erős a gyanúm, hogy nemcsak Vitray, hanem a keze alatt dolgozók közül is voltak, akik be voltak kötve.
A sportriporterek legalább annyit utaztak külföldre, fogadtak külföldi sportdelegációkat, mint a politikai tudósítók.
Az egész média: Magyar Rádió és Televízió az összes vidéki stúdióikkal együtt katonai stratégiai intézmények voltak a szolgálatok felügyelete alatt. Egyszer egy operatőr ismerősöm – már meghalt szegény-, tett megjegyzést, hogy volt valami “Papi” nevű alak
a tévénél, aki valami elhárítós atyaúristen volt ott.
Persze róla Vitray nem ír?
Rabszolga
2018-09-04 at 16:33
A Papi Lénárd elvtárs volt és mint gyártási atyaúristennek valóban mindenben benne volt a keze.
Hubabuba
2018-09-05 at 01:54
Gulyás László teljesen más előzményekkel és életúttal bír, édesapja szintén ismert sportriporter volt (Gulyás Gyula), így került ő is a tévések közé, nem az 50-es évekből eredő “állampárti farvizén”. Édesanyja pedig kitelepített kulák, sváb családból származik. Vitray őt egyébként kifejezetten nem szerette, nyilván ennek egyik oka a köztük lévő világnézeti különbség. Nem véletlen, hogy Vitray tévés működésének idején egyedül Gulyás nem kapott a Telesportnál főszerkesztői posztot.
Biztos sok volt az utazó tévések közt is a rendszer hű kiszolgálója, de azért nem mindenkit tudtak vagy kellett beszervezni, sokszor elég volt egy-egy beszervezett embernek a kiutazó stáb tevékenységét “felügyelni”, úgy a sportolók, mind az utazó tévések közt.
Benedek Károly
2018-09-04 at 10:20
Oroszlány József (fb)!
Mert nem tudod, hogy kiknek ártott, attól még ártott, mert az volt a feladata.
Vitray egyeduralkodó volt a szakmájában! “Élet-halál” felett döntött.
A történész feladata a kutatás, a kutatásainak eredményét közzé tenni.
Az ilyen vérkomcsi gondolkodásmód, mint a tiéd, a mocskosságok szőnyeg alá söprése miatt volt rothadt az az egész rendszer. Többek között.
Ez a törpe vitéz a pökhendi, nagyképű, unalmas stílusával amúgy is tenyérbemászó volt. De ő úgy gondolta, hogy azt csinál, amit akar. Ő intellektuálisan volt pofátlan, a másik véglet, Havas meg proli szinten.
KK
2018-09-05 at 08:55
“Ez a törpe vitéz a pökhendi, nagyképű, unalmas stílusával amúgy is tenyérbemászó volt. De ő úgy gondolta, hogy azt csinál, amit akar. Ő intellektuálisan volt pofátlan, a másik véglet, Havas meg proli szinten.”
Tökéletesen elmondtad, amit gondolok. Köszönöm.
Rizikó
2018-09-04 at 10:19
Azért a Vitamin tomi bár én is utáltam fölényes stilusáért annyira nem aljasodott le hogy az Olimpiai mozgalomra tåqmadt volna mint a Momentum Szdsz Lmp fegyő GMárton.Szinvonalasan kózvetitette olimpiai sikereinket .
Benedek Károly
2018-09-04 at 10:27
Honnan tudod, hogy aláírta-e. Aláírták helyette is, mások, akik olyanok, mint ő. Ezek olyanok, mint az angolna. Ott van ő a falkában.
Joachim
2018-09-04 at 15:08
Rizikó,próbálj már meg ékezetekkel írni,ne használj svéd o-t (å) á helyett. Nekem is svéd klaviatúrám van és kurvára ki lehet tenni az ékezeteket.
Hoppas att du har förstått.
Tack!
Benedek Károly
2018-09-04 at 10:01
Biztos erre is megvan a pszichológiának a megfelelő diagnózisa:
harmadik személyben, kicsinyítő képzős névvel nevezi meg egykori énjét, s meséli el vétkeit. Persze ő már akkor sem azonosult… Aha… persze.
Ez a “mintha nem is én lettem volna”, hanem valaki más. “Semmi közöm hozzá.”
Mint a csínyt elkövető gyerek, aki azt hajtogatja, hogy: “Nem én voltam!”.
Kicsinyítő képzővel, mert valamiféle elnézést akar kicsikarni a “botladozó” ifjú iránt.
Köpedelem.
Tapeino
2018-09-04 at 09:56
Kérdezzétek meg Vitrayt, biztos igazat fog mondani… Ha ha ha …
Kata Erdélyiné
2018-09-04 at 10:52
Rizikó: Kösz az infót. Akkor beletrafáltam az uticélt illetően