A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya különösen jelentős értékre elkövetett csalás gyanújával nyomozást indított a szegedi fogadalmi templom felújításának megrekedése hátterében álló, úgynevezett Kalotherm-ügyben – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Szeged főterén álló, az ország egyik legszebb templomának többmilliárdos rekonstrukciója már hetek óta áll. Már egy éve át kellett volna adni a projektet, ehhez képest a generálkivitelező Kalotherm Zrt. október 8-án úgy vonult le a munkaterületről, hogy a munkát nem fejezte be és az alvállalkozókat sem fizette ki. A Kalotherm évek óta milliárdos adósságot görget, az elmúlt egy évben végrehajtások sora is indult a cég ellen. A minap pedig már a felszámolás is elindult. Szegeden sokan attól tartanak, hogy megismétlődik a Szeviép-botrány…
Még november közepén írtuk meg, hogy a szegedi Dóm téren álló fogadalmi templom külső felújítása megrekedt. A hívek úgy várják a karácsonyt az alföldi városban, hogy a székesegyház körbe van állványozva, kordonozva, körülötte a terep sem rendezett – gyakorlatilag minden úgy van, ahogy a kivitelezést végző cég hagyta, miután úgy vonult le a területről, hogy tucatnyi alvállalkozóját, köztük egészen kicsi családi cégeket, restaurátorokat nem fizetett ki.
Megkeresésünkre akkor a Szeged-Csanádi Egyházmegye azt írta: a szegedi Dóm felújításának II. ütemének kivitelezője a kivitelezési munkákat abbahagyta és a szerződésben vállalt kötelezettségét nem teljesítette. A Szeged-Csanádi Egyházmegye a szerződést felmondta, és a felmérést követően a Kalotherm Zrt.-vel a szerződés szerint maradéktalanul elszámol. A közbeszerzési értesítő szerint a munkára 1,7 milliárd forint értékben szerződött az egyházmegye a Kalothermmel. Hogy az elszámolás hogy fog menni, talány, ugyanis a Kalotherm Zrt., amely vállalkozással az egyházmegye egyedüliként állt szerződésben, olyannyira fizetésképtelen, hogy az Opten elektronikus cégadatbázis szerint már a felszámolását is elrendelték.
Nehéz helyzetben lévő kiscégek
Több alvállalkozóval is beszéltünk, akiknek a néhány milliós vagy néhány tízmilliós utolsó számlájuk már nem lett kifizetve. Azt tartják a leginkább felháborítónak, hogy még csak nem is megrendelőjük, a Kalotherm cégvezetése értesítette őket, sőt, amikor ők érdeklődtek a pénzük után, ígérgetést követően lekoptatták őket. Vannak olyan kis családi cégek, akiket ez a kintlévőség pandémia idején, karácsony előtt rendkívül nehezen érint. Akikkel beszéltünk, azt mondták, hogy ők az alkalmazottaikat kifizették. Egyébként pedig azért is fáj a fejük mert az áfa-tartalmú számlák esetében nemcsak a dolgozóikat, hanem az adót is be kell fizessék, úgy, hogy fogalmuk sincs, mikor láthatják a pénzüket. Ha megkapják egyáltalán. Egy felszámolás során ugyanis a követeléseket sorba állítják: a legkisebbeket, akiknek a legkisebb összegűek a kifizetetlen számláik, várhatóan a végére sorolják.
Érdekes momentum egyébként, hogy a ’80-as évek végén alapított céget annak alapító tulajdonosa, Szabó Lajos már egy éve eladta. Megkerestük Szabó Lajost, aki arra hivatkozott, hogy cégét tönkretették. Állítása szerint Lenti önkormányzata egymilliárd forintjukat nem fizette ki. Amikor azt tudakoltuk, hogy a szegedi templom beruházásnak mégis mi köze lehet egy lenti beruházáshoz és az ottani elszámolási vitákhoz, akkor meg azt mondta, hogy az egyházmegye sem fizetett. Végül summázta, hogy mellesleg őt már csak emocionálisan érintik a cég ügyei, amiből még csak nem is tudott “jól kiszállni”. A cég utolsó vezetőit egyelőre nem értük el. Apropó, ha már Lenti. A Zala megyei településen 2016-ban adtak egy összesen 3,1 milliárd forintból épült szállodát és bővített, felújított fürdőt. 600 milliót fordítottak az élményfürdő fejlesztésére, a fennmaradó összeg a szálloda építési költségeit fedezte. Mindehhez egymilliárd forint uniós támogatást nyertek el. A kivitelező ott is a fővárosi Kalotherm Zrt. volt.
Az építkezés során nem lehetett minden rendben, ugyanis az elszámolási vita az önkormányzat és a Kalotherm között évek óta tart, immár a bíróság előtt. Az önkormányzat több százmillió forintot követel az építőipari cégtől. Mindez azonban a sajtóban ezidáig nem látott napvilágot. A szegedi templomprojekt megrekedése és a kifizetetlen alvállalkozók ügye irányította a figyelmet az egyébként évi többmilliárdos árbevételű cégre. A büntető feljelentést Szabó Bálint szegedi független önkormányzati képviselő tette, aki követeléskezelő cégével a károsultakat is képviseli.
Szabó Bálint a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, őszintén reméli, hogy nem ismétlődik meg a Szeviép-botrány, amelynek végére a mai napig nem sikerült pontot tenni. A szegedi, 2010-ben csődbe vitt csődbe ment mélyépítő cég több száz alvállalkozóját azóta sem fizették ki a Szeviép-vezérek, akik évek óta ülnek csődbűncselekmény vádjával a vádlottak padján. A károsultak egy részét az állam kártalanította, miközben az üzletemberek a mai napig zavartalanul élik villáikban luxuséletüket. Szerteágazó céges érdekeltségeiket, benne csinos kis offshore hátterű cégekkel a PestiSrácok korábban tényfeltáró riportban mutatta be ITT, ITT, ITT és ITT. A Szeviép-ügyben egyébként első fokon még letöltendő börtönbüntetést szabtak ki a cégvezetőkre, másodfokon viszont felmentették őket. Ekkor robbantottuk ki a szegedi bírósági botrányt, amely azóta több bíró állásába, szakmai előmenetelébe került… OBH-vizsgálat indult, amely korábban példátlan eljárásokat eredményezett. Olyan összefonódásokra, semmibe vett bírói összeférhetetlenségekre derült fény, amely az egész igazságszolgáltatásba vetett bizalmat megrengette. Azóta a Pécsi Ítélőtábla a másodfokú eljárást hatályon kívül helyezte. A Szeviép-ügy most épp a Kúria előtt van; megkeresésünkre korábban azt mondták, decemberben születhet döntés (a szegedi bírósági botrányról ITT találják cikkeinket).
Elrendelték a nyomozást
Közben a Kalotherm-ügyben mintha gyorsabban történnének az események. Szabó feljelentése után két-három héttel már folyamatban van a büntetőeljárás. A feljelentőnek írt levélben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya azt írta: különösen jelentős értékre csalás gyanújával nyomoznak és a vizsgálat során szükségessé vált azon cégek beazonosítása, akikkel a Kalotherm Zrt. engedményezési szerződést kötött.
A Kalotherm-üggyel a PestiTV Az Ügy című oknyomozó, tényfeltáró műsora is foglalkozik: a pikáns részletekről is beszámoló riportot a jövő héten láthatják majd a nézők.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS