Claire Kenneth – azaz Kölcsey Kende Klára – írónő kétszer is sikeres volt Magyarországon: a második világháború után és a rendszerváltoztatáskor. Közben kitelepítették, férjét az ÁVH börtönbe zárta, miután megszökött. A házaspár ’56 után Amerikába emigrált, az írónőt elhallgatták, de eltüntetni nem tudták, 1990 után újra népszerű lett. Egy szomorú, mégis felemelő történet.
Randevú Rómában, Éjszaka Kairóban – romantikus regények címei, amelyek ismerősen csenghetnek a fülünknek. Claire Kenneth írónő művei nagy közönségsikert arattak közvetlenül a második világháború vége után – amikor először megjelentek – és 1990-ben is. Harmadik kötetét, a Neonfény a Nílus felett címűt azonban Aczél Tamás Sztálin-díjas író – akit a pesti humor csak Sztálin nyalnokaként emlegetett az írónő szerint – az Irodalmi Szemle 1948. júniusi számában megtámadta, Egy bestseller margójára-címmel, antikommunistának, lélekrombolónak, reakciósnak nevezve azt. Ezt az akciót követte hamarosan a család kitelepítése. Az írónő és a többi telepített sorsáról ebben a cikkben írtunk korábban.
Claire Kenneth és családjának kitelepítése
03452 – ez lett Claire Kenneth és férje kitelepítési száma 1951-ben. A Budapest I. kerület, Attila út 85–87. szám alatt található, két szoba összkomfortos lakásuk minden bizonnyal egy megbízható pártkáderé lett.
Krónika, Claire Kenneth. Forrás: Arcanum
Ez volt az az időszak, amikor a kommunista diktatúra kitelepítette azokat, akiket ellenségének tartott, a volt arisztokratákat, a Horthy-kor katonatisztjeit, tisztségviselőit.
Nem volt kegyelem, az orvosoknak kiadott utasítás szerint – akik az időseket vizsgálták – az „Orvos feladata: meg kell állapítania, hogy a megadott személy néhány órás utazást életének veszélyeztetése nélkül elbír-e.” „Liberalizmusnak helye nincs, cél, hogy hagyják el Budapestet.”
Az írónő, kisfia és férje Tiszasülyre kerültek, és a rizsföldeken dolgoztak. Claire Kenneth így emlékezett vissza 1974-ben kitelepítésük körülményeire a New Yorki Magyar Élet hasábjain:
Az első transzportban voltam, férjemmel és kisfiammal, mikor 1951 májusában a pribékek elhurcoltak. 98-an voltunk a szerelvényen és nem tudtuk, hová visznek? (…) Attól rettegtünk, hogy Oroszországba, a vagonok már ott álltak Szolnoknál. Tiszasülyre vittek minket, egy Kolop nevű tanyára, ahol a romos házban denevérek repkedtek a fejünk felett és fekhelyünkön egerek, patkányok futkároztak. A rizsföldeken kellett [mezítláb] dolgoznunk, napfelkeltétől – estig. (…) A kard élességű nád állandóan elvágta a tenyerünket és a véres, sebes kezeinkkel vakartuk az arcunkat, mert a szúnyogok milliárdjai húztak el felettünk. (…) Délben egy koszos kondérban valami ételt hoztak, amit a rizsárok szélén ülve ettünk meg. Az ivóvíztől mind betegek voltunk. Különös iszap-ízű lé volt, mely pillanatok alatt leülepedett a pohár aljában.
1974-ben az Új Világban is írt a tiszasülyi évekről, 1951 karácsonyáról:
A rizsföldek felett már napok óta szürke volt az ég, de a hóesés még nem indult meg. Kegyetlen hideg volt, a romos házat, amelyben összezsúfoltan éltünk, nem lehetett fűteni. Dideregtünk és éheztünk. Éjjel hiába hagytuk égve a füstölgő petróleumlámpát, a denevérek mégis bemerészkedtek és huhogtak a fejünk felett. A fekhelyeink körül mezei egerek futkostak. Reggel kihajtottak minket a rizsgátakra, ahová szalmát hordtunk, vagy trágyát talicskáztunk. (…) Nem a munka tette gyötrelmessé éveimet, hanem a megaláztatás, az önkény, a kilátástalan jövő, az, hogy semmi szükség rám. (…) Olykor, ha körülnéztem, az volt az érzésem, hogy egy különös karnevál ez, [amelyben részt veszünk], mindenki rongyos ruhát és történelmi nevet visel.
A sikertelen szökési kísérlet
Később Claire Kenneth férje, Bárdossy Pál megszökött a kitelepítésből gróf Teleki Lászlóval, egészen pontosan 1951. augusztus 20-án.
Claire Kenneth és férje, Bárdossy Pál. Fotó: Arcanum
Azért azt a napot választották, mert a rizsföldek őrei – ünnepnap lévén – lerészegedtek. Egy embercsempész segítségét kérték, aki ötezer forintot kért tőlük, és mint később kiderült, az ÁVH alkalmazottja volt. Claire Kenneth hónapokig nem tudta, mi történt férjével, majd karácsonykor a salgótarjáni börtönből kapott egy cenzúrázott képeslapot. Ebből derült ki számára, hogy nem sikerült az emigráció. Négy év fegyházra ítélték őket.
Mindennapi küzdelem a kitelepítésben
Claire Kenneth a fiával együtt maradt Tiszasülyön. Télen alig volt ennivalójuk, hiába küldött Klára nővére pénzt Budapestről, a népboltban csak zsizsikes lencsét, fagyott krumplit lehetett kapni, de a boltos azt sem szívesen adta a „depósoknak”, ahogy ő hívta a kitelepítetteket. Claire Kenneth a tanyavilágba indult élelmet szerezni. A vállalkozás kockázatosnak számított, mert a kitelepítettek nem hagyhatták el azt a települést, ahová száműzték őket.
Egy igazi magyar anyát talált, aki meleg kenyeret, szalonnát, kolbászt, tojást adott neki.
Az asszony férje nem jött vissza a Don-kanyarból, fiát kulákként meghurcolták és felakasztotta magát a börtönben – írta Claire Kenneth 1978 áprilisában a Krónikában.
Ugyancsak Tiszasülyre volt kitelepítve Bethlen Margit, Bethlen István miniszterelnök özvegye is. Ő biztatta sorstársait. Claire Kennethnek azt mondta, fiatal, erősnek kell lennie, támogatnia kell a kisfiát is. És majd ő lesz az, aki egyszer megírja kitelepítésük történetét. Minden nap úszott a Tiszában. Kicsiny lakrészét függönyökkel felosztotta, így volt fürdőszobája, hálószobája, konyhája, nappalija. Mellé szegődött egy kutya is, aki esti sétáin kísérte a faluban.
Több kötetet tudnék írni minderről, de nem akarom feltépni a fájó sebeket. Az életem legszebb fiatal éveit rabolták el tőlem
– írta Claire Kenneth, aki az amnesztia után Budapestről továbbra is kitiltva, egy kis balatoni villában húzódott meg.
Sorsuk az 1956-os forradalom után
Az 1956-os forradalom után a házaspár az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Az írónő férje először takarítóként, Klára modellként dolgozott. Az emigrációs évek után, 1990-ben Magyarországon újra kasszasikernek számítottak a művei.
Amerikai állampolgár vagyok, de a szívem magyar. Magyarország csodálatos. Mindig honvágyam van. Gyönyörű és szomorú emlékeim kötnek oda. Soha nem felejtem el, hogy Almádiban strandszépségversenyt nyertem, s első könyveim kirobbanó sikereit sem. Persze emlékszem a kitelepítésre, s arra is, hogy elvették a házamat. Anyám temetésére nem engedtek haza, mert mindig a kommunizmus ellen írtam. Szegénynek már csak a sírját láthattam
– összegezte az írónő 1992-ben Magyarországhoz fűződő viszonyát.
Az egyik sikerregény. Forrás: Antikvarium.hu
Claire Kenneth sorsa egy a tízezrek közül, akiket a kommunista diktatúra ártatlanul meghurcolt az 1950-es években. Ma is szívszorító olvasni az elszenvedett megpróbáltatásokat. Egész életében erőt adott neki magyarsága és az a gyönyörű Magyarország, amely mindig benne élt, és amelyben nemcsak a kínkeservet, hanem boldog órákat is megélt a Horthy-rendszerben.
A rendszerváltás után Claire Kenneth örömmel látogatott haza, nyilatkozott a szabad sajtónak, könyveit szétkapkodták a magyar olvasók. Claire Kenneth 2000-ben, Bárdossy Pál 2002-ben hunyt el. Sajnos végső nyughelyük nem Magyarországon van: Bárdossy Péter tanulmányából tudjuk, hogy az Egyesült Államokban, New York állam Delaware megyéjében lévő Andes nevű település temetőjében nyugszanak.
Vezető kép: Arcanum
Facebook
Twitter
YouTube
RSS