Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek hanyagsága miatt 2018-ban amfetaminmérgezésben meghalt élettárásának öt hónapos csecsemője – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a férfit gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint visszaesőként elkövetett kábítószer-kereskedelem vétségével vádolják. A vádirat szerint a férfi élettársa tizenéves kora óta kábítószert fogyasztott, de a nő a droghasználatot harmadik terhessége idejére felfüggesztette. A gyermek két hónapos kora után azonban felhagyott az anyatejes táplálással, és ismét rendszeres kábítószer-fogyasztóvá vált, droggal élettársa látta el. A pár 2018. január 18-án kora délután egy Szegedhez közeli falu hoteljében szállt meg a kislánnyal együtt, ahová – a férfi által beszerzett – drogot is magukkal vittek. Délután a vádlott és az élettársa a por állagú, amfetamintartalmú kábítószert figyelmetlenségből olyan helyen hagyta, hogy a drog az öt hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került. Röviddel ezután a kislány elaludt, majd pár óra múlva sírva ébredt, de az ekkor már amfetaminhatás alatt álló vádlott és élettársa visszaaltatta. A csecsemő valamivel éjfél előtt halt meg, a kábítószer okozta légzési elégtelenség miatt. Az anya és élettársa csak egy óra körül vette észre, hogy a gyermek nem lélegzik, mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Az anya ellen tavaly ősszel emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint kábítószer birtoklásának vétsége miatt, élettársa ekkor szökésben volt, később azonban elfogták – tudatta a csoportvezető ügyész.
Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs (A kép illusztráció!)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS