Romániában is fogják gyártani legalább az egyik olyan koronavírus elleni oltóanyagot, amelynek használatát az Európai Unió már engedélyezte – közölte szombaton Florian Cîțu román miniszterelnök. A kormányfő a Mediafax hírügynökség jelentése szerint azt mondta: az Európai Bizottság érdeklődött, hogy Romániának elvileg megvannak-e a vakcinagyártáshoz szükséges kapacitásai. A miniszterelnök erre igennel felelt, és már folynak az egyeztetések a részletekről. A román miniszterelnök azt nem közölte, hogy melyik oltóanyagról lenne szó, illetve hogy mikor kezdődhet meg a gyártás. A jelentés szerint orosz és kínai fejlesztésű oltóanyagok gyártásáról nincs szó. A vakcinák előállítása feltehetően a hadsereg irányítása alatt álló, bukaresti Cantacuzino kutatóintézetben történne.
Szlovákia kormányfője ugyancsak szombaton arról beszélt: elképzelhető, hogy Szlovákiában is gyártani fogják az orosz fejlesztésű Szputnyik V oltóanyagot. Igor Matovič a szlovák közszolgálati műsorszórónak elmondta: az orosz gyártó azt szeretné, ha azok az országok, amelyek vásárolnak a Szputnyik V-vakcinából, vállalnák azt is, hogy a területükön állítsanak elő az oltóanyagból. A szlovák kormányfő megjegyezte, hogy tárgyalni akar a Pfizer/BioNTech és a Moderna gyógyszercégek vakcinájának szlovákiai előállításáról is, de egyelőre még nem tudni, hogy ezek a tárgyalások sikerre vezethetnek-e.
Ha Szlovákia maga gyárthat koronavírus elleni vakcinát, akkor azt nem tartaná meg csak saját magának, hanem más EU-tagállamoknak is szállítana
– tette hozzá Matovič. A parlamenten kívüli Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője, Andrej Danko erre reagálva azt mondta: a kormányfőnek nem lenne szabad tündérmesékkel kábítania az embereket a Szputnyik V esetleges szlovákiai gyártásával kapcsolatban.
Bárcsak ez igaz lenne, de Oroszországban senki nem akarja, hogy a vakcinájukat Szlovákiában állítsák elő
– fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy Matovičnak arról kellene tárgyalnia Moszkvával, hogyan tudná Szlovákia importálni az orosz vakcinát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS