Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitó című rendezvényén bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv után jön a gazdaság-újraindítási akcióterv, amellyel a kormány a válsághelyzet előtti növekedési pályára tervezi visszaállítani az országot. A tervek között kiemelt szerepet kap a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése, valamint a vállalkozások bértámogatásának előfinanszírozása is, valamint a huszonöt éven aluliaknak biztosított jövedelemadó- mentesség is.
Bértámogatással a vállalkozásokért
A kormány eddig már elfogadta a lakásépítési áfa csökkentését, a lakásfelújítási támogatást, a bajba jutott vállalkozások megsegítését, a hitelmoratóriumot, az orvosok bérének jelentős mértékű emelését, a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítését, a huszonöt év alattiak szja-mentességét és a tízmillió forintos kamatmentes kölcsön nyújtását a kisvállalkozásoknak.
A kormány február elsejétől lehetővé tette, hogy az utólagos finanszírozás helyett előre megkapják az állami bértámogatást az ezt igénylő vállalkozások, már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Ez a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti. A kormányzat a kifizetések felgyorsítása, egyszerűsítése, illetve a rendeletmódosítás értelmében, az utólagos kifizetés helyett a vállalkozásoknál támogatási előlegként jelentkező pénzügyi segítségről döntött. Ezenkívül van ágazati bértámogatás, amelyet már több mint százezren igényeltek, és mivel a koronavírus-járvány miatt a korlátozásokat fenn kell tartani, ezért a kormány meghosszabbította a programot március 10-ig.
A támogatás lehetőségével a szállásadók, az utazásszervezők, valamint azok a buszos szolgáltatók is élhetnek, akik a turizmus területén tevékenykednek. Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi 241 500 forint.
A program lényege, hogy a kifizetett bérek ötven százalékát az állam, a másik felét pedig a munkaadók állják, akiknek a program időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a munkabérköltségek közel kétharmadát az állam biztosítja. Közben pedig a felére csökken a kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója. Ezek mind munkahely védelmi programok, amelyeknek segítségével körülbelül kétszáznyolcvanezer munkahelyet sikerült megvédeni.
Elindult az utóbbi évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja
Nem lesz többé adósválság, hiteltörlesztési moratórium mindenkinek
A kormány tavalyi év végi döntése értelmében 2021. június 30-ig továbbra is mindenki – magánszemély, háztartás, cég, egyéni vállalkozó – jogosult lesz az eredeti feltételek mentén a hiteltörlesztési moratóriumra. Aki nem szeretne fizetni, annak nem kell semmit sem tennie, ha az első hullámban jogosult volt, alanyi jogon jár neki a haladék most is. A vállalkozások közül 987 ezer vállalkozó volt jogosult, közülük 48,5 százalékuk élt a haladékkal, vagyis csaknem félmillió vállalkozás. A 10,3 ezer milliárd forintnyi teljes hitelállománynak a 41,7 százaléka, vagyis 4300 milliárd forintnyi állomány után kértek haladékot a cégek.
A nyugdíj megőrzi a vásárlóértékét
Megkezdte a kormány a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: 2021 januárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban ismét további egyheti, 2024-ben pedig már plusz egy teljes havi nyugdíjat kapnak majd a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Ez összesen 2,5 millió embert érint. A kormány továbbá vállalta, hogy megőrzi a nyugdíj vásárlóértékét, ezért mindig a tervezett infláció mértékével megfelelően emelik a nyugdíjakat. Idén három százalékkal emelkedik a nyugdíj, később pedig korrigálják ezt, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezett 3 százalékot.
Jövedelemadó-mentesség a fiataloknak
Míg Gyurcsány Ferenc zoomolással próbál bevágódni a fiataloknál, a kormány inkább anyagi segítséget kínál nekik: a válsággal járó megszorítások helyett Orbán Viktor miniszterelnök január 15-én jelentette be, hogy legkésőbb 2022 januárjától a huszonöt év alatti fiatalok teljes jövedelemadó-mentességet kapnak. Ennek a költsége 130-150 milliárd forint, és közel háromszázezer fiatalt érint. Egy felmérés alapján a magyarok hetven százaléka egyetért a fiatalok szja-mentességével, az érintettek, tehát a huszonöt év alattiak körében ez az arány kilencven százalék.
Mi jön még?
A kormány első körben már hatezer-milliárd forint gazdaságfejlesztési forrás felhasználásáról döntött a Gazdaság-újraindítási akcióterv keretében. Az elfogadott lépések:
- öt százalékra csökkent a lakásépítés áfája
- akár hárommillió forint is járhat lakásfelújításra
- bértámogatás segíti a bajba jutott vállalkozásokat
- elindult az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja
- a hitelmoratórium sok százezer magyar családnak jelent segítséget
- több hullámban visszaépíti a kormány a tizenharmadik havi nyugdíjat
- a huszonöt év alatti fiatalok a jövő évtől jövedelemadó-mentességet kapnak
- tízmillió forintos kamatmentes kölcsön nyújtása a kisvállalkozóknak.
Február 4-én pedig új hitelkonstrukciót jelentett be Orbán Viktor: tíz évre tízmillió forint erejéig kamatmentes hitelt nyújtanak a legkisebb vállalkozásoknak hároméves moratóriummal.
Forrás: Origo; Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS