
Megépül az M100 gyorsforgalmi út, ezzel “régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek” – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook-oldalán.
Schanda Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy idén a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik. Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról. Az államtitkár kiemelte, hogy Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai számára óriási előrelépés lesz az új út, hiszen így sokkal gyorsabban szállíthatják az áruikat.
Az itteni cégek – mint például a Suzuki – rengeteg embernek adnak már így is munkát, a jobb közlekedési és fuvarozási infrastruktúrával pedig újabb lehetőségek nyílhatnak előttük, így tovább erősíthetik a térség gazdaságát
– hangsúlyozta Schanda Tamás.
Az is fontos, hogy a térségben élő családok így biztonságosabban és gyorsabban juthatnak el az autópályához vagy a fővárosba, a kirándulni, túrázni vágyók pedig hamarabb érhetik el a Pilis és a Gerecse csodálatos helyeit – olvasható az államtitkár bejegyzésében.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Dr.Bihari Aladár
2021-02-09 at 19:07
Végre!!!De közben Pomáz,Csobánka és Pilisvörösvár megfullad a
forgalomtól.Csobánkát/ezt könnyebb/és Pomázt/ezt nehezebb/ elkerülő uttal kell megvédeni.
györfi józsef
2021-02-09 at 11:50
vg.hu – n van térképes cikk
Esvány
2021-02-08 at 18:12
Szeretem az ilyen híreket! Csak az a baj, hogy térkép nélkül annyit ér, mint halottnak a csók.
Tiszta fej
2021-02-08 at 16:02
Az MO északi szektor mikor épül meg és hol csatlakozik hozzá?
Hesslerezredes
2021-02-08 at 15:59
és ha annak idején nem megy el az eszünk a zöldek tébolya miatt, és megépül Nagymaros, akkor most közvetlen közúti összeköttetés lenne Esztergom és Közép-Kelet Magyarország között…
Poroszlai Róbert
2021-02-08 at 15:19
remek! a kommunisták kettőt “tudtak magukból kiizzadni ,vagy talán hármat….