Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon létrehozott alternatív univerzumában ezúttal amiatt háborgott, hogy hiába az EU-s elvárás, a kormány szándékosan nem hívta meg a budapesti önkormányzatokat arról tárgyalni, hogyan osszák el a 2021–2027 közötti uniós forrásokat. A valóság innenső oldalán azonban előkerült a dokumentum, amelyből kiderül, hogy már decemberben elindította a településekkel a kormány a konzultációt. Most már csak meg kell várnunk, mikor posztol arról karácsony Gergely, hogy bocs, figyelmetlen voltam…
Karácsony Gergely szokásos Facebook-kormányzásának legújabb állomásaként tájékoztatta (spoiler: félre) táborát, hogy a kormány direkt nem kezdeményez párbeszédet a 2021–2027 közötti uniós források elosztásáról. A kevesek gazdagodása helyett a többség javát követelő polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy “az Európai Parlament (EP) nemrégiben úgy hagyta jóvá az EP és az Európai Tanács megállapodását a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról, hogy a tagállami kormányokat, így a kormányt is kötelezte az előzetes konzultációra, konkrétan az önkormányzatokkal való egyeztetésre”. Mint a főpolgármester epésen megjegyezte, Orbán Balázs államtitkár korábbi parlamenti felszólalásában azt állította, hogy 15 ezer szakemberrel egyeztettek, és önkormányzati szövetségeket is felkértek a véleményezésre, ám ezeknek az egyeztetéseknek Karácsony Gergely nem lelte nyomát. Mint fogalmaz,
a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökeként megerősíthetem, hogy semmiféle egyeztetés nem történt, és hasonlóan nyilatkozott a médiában a másik nagy önkormányzati szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is.
Kellemetlen tény ugyanakkor, hogy dokumentum igazolja, hogy a kormány már tavaly december elején tárgyalásra hívta többek között a BÖSZ-t (megelőzve ezzel még az Európai Parlament előcitált elvárásait is), amelynek éppen Karácsony Gergely az elnöke. Orbán Balázs – aki pénteki Facebook-bejegyzésében a tárgyalások megkezdéséről szóló, Ágostházy Szabolcs uniós forrásokért felelős államtitkár által megküldött konzultációra felkérő levelét is megosztotta bizonyítékként – meg is jegyzi: Karácsony Gergely posztja leginkább azt jelzi, alkalmatlan a szövetség vezetésére, mert fogalma sincs arról, hogy mi történik a saját elnöksége alatt működő szövetségben, ugyanakkor válságkezelés helyett a kormány befeketítésén dolgozik.
Megjegyzendő: a csütörtöki kormányinfón is előkerült a kérdés, ahol Gulyás Gergely kancelláriaminiszter reagált Karácsony hangulatkeltő levelére. Mint a sajtótájékoztatón elmondta, Ágostházy Szabolcs konzultációra felhívó levelét decemberben megküldte a megyei jogú városok vezetőjének, minden megyei önkormányzatnak, a Megyei Jogú Városok Szövetségének, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének, a Kisvárosok Szövetségének, a Klímabarát Települések Szövetségének, a Magyar Település- és Területfejlesztési Szövetségének, a Magyar Faluszövetségnek és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének is. Utóbbi szervezetet tehát ugyanúgy nem hívták meg, ahogy a Karácsony Gergely által vezetettet sem. Azaz mégis…
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS