Újpesten alig egy nappal a már saját maga által elfogadott költségvetést volt kénytelen módosítani a kerület ifjú polgármestere, a momentumos Déri Tibor. Mint megtudtuk, a büdzsében kénytelen-kelletlen volt beismerni, hogy Újpest 2021. évi költségvetésének bevételi oldala csupán 400 millió forinttal kevesebb, mint két évvel korábban. Ez azért kínos, mert így a semmittevést nehéz a kormányra és a válságra fogni.
Elfogadása után alig egy nappal módosította Déri Tibor a saját maga kreálta költségvetést. Történt ugyanis, hogy a testület az önkormányzat tulajdonában lévő cégek tartalékkeretét, illetve a kiadási, és az értékpapírok értékesítési előirányzatát is csökkentette 365 millió forinttal a bevételi oldalon. Magyarán: jut is, marad is, de jobb ezt titkolni, és a kormány általi kivéreztetésről és pénzügyi válsághelyzetről papolni, ami egyébként nincs a kerületben. A kedvező fiskális adatok azonban nem mindig kellemesek egy városvezető számára, ugyanis ilyenkor illik némi fejlődést is felmutatnia a polgármesternek. Ennek elkerülése érdekében Déri Tibor ugyanahhoz a trükkhöz fordult, mint az előző évben: a tartalékok túltervezéséhez és a propaganda kedvéért kreált mesterségesen pénzügyi válsághelyzethez.
Wintermantel Zsolt, kormánypárti politikus, aki két cikluson át vezette az újpesti önkormányzatot, az alábbi bejegyzést osztotta meg az esettel kapcsolatban a közösségi médiában:
Költségvetési tragikomédia baloldali módra. Emlékezhetünk, tavaly ilyenkor színes szagos szemléltető videóban próbálták magyarázni, hogy miért nehéz megalkotni Újpest költségvetését. Hiába volt a cégekkel együtt, több, mint tízmilliárdos megtakarítás, szerintük a „hátrahagyott kötelezettségek” miatt, hangos siránkozások közepette, a teljes, 5,66 milliárd forint értékű állampapírt tervezték eladni. Annak én voltam az oka.
Aztán lőn csoda, mégsem kellett eladni a papírokat. Wintermantel így folytatja:
Újabb év, újabb költségvetés készítési dilemma. Hogyan magyarázzuk meg, miért nem csinálunk semmit? Miért vesszük el a nyugdíjasok támogatását, az egyenruhások jutalmát, a fiatal házasok lakáshoz jutását, miért nem épül semmi? Erről most épp a gonosz kormány tehet, láthatjuk városszerte a plakátokat. De lám, érdekes módon (biztosan javult a helyzet tavalyhoz képest), idén már csak 3,2 milliárd forint állampapírt terveznek értékesíteni.
Ki korán kel, aranyat lel
Arról azért ne legyenek kétségeink, hogy ha Déri „hirtelenjében” talált pénzt, annak már megvan az elköltési módja is. Mert a polgármester csodák csodájára talált némi kis tartalékot. A négyszázmilliós költségvetési kiesés csak egy napig rázta meg, keddre már módosította is a büdzsét, és már csak 2,8 milliárd (hétfőn még 3, 2 milliárd) állampapírt tervez eladni. Ahogy Wintermantel Zsolt megjegyezte:
Micsoda fordulat, egy nap alatt 400 milliós javulás! Hozzá nem értés, hazugság, vagy csak a szokásos baloldali „trükkök százai”? Mindenestre dúl a „pénzügyi háború”, úgy látom főleg a polgármester fejében…
Kár, hogy ennek a számháborúnak megint a lakosok fogják kárát látni.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS