Egy ügyes polgármesternek nincs is jobb dolga a pandémia alatt, mint hogy frappánsan marketingelje önmagát. Bár a kerületi rendezvényeknek lőttek, marad az online tér és némi, remélhetőleg kevés kiadással járó pszeudo-rendelkezés. Ezekben az áltevékenységekben jól állnak a haladó, független – modern nevükön civil – és ellenzéki politikusok. Ehhez elég egy nagy csinnadrattával beharangozott programbemutató a semmiről – by Karigeri –, vagy női írókról elnevezett lépcsősor a Vár aljában – utóbbiból V. Naszályi Márta vizsgázott jelesre. Baranyi Krisztina sem akart lemaradni kollégái mögött, így most gyorsan a házikedvencekkel élő ferencvárosiaknak kedvezett: mostantól velünk lehetnek teknőseink, kiskutyáink és hörcsögjeink akkor is, amikor dolgunk akad a városüzemeltetési irodán vagy a parkolásunkat intézzük az önkormányzatnál.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem véletlenül emelte meg a kerület parkolási díját évi tízezer forintra, nemhiába emelte meg az építmény- és telekadót ezekben a válságos időkben. Tudta ő, hogy a takarékos gazdálkodáshoz először be kell gyűjteni a pénzt, aztán pedig kedvezhet a helyieknek. Baranyi egy Facebook-posztban osztotta meg a következő örömhírt:
Állatbarát önkormányzat lettünk!
- Az önkormányzat irodáiba, ügyfélszolgálataira az ügyfelek, látogatók mostantól behozhatják 35 kilogrammos testsúlyt meg nem haladó kutyájukat, kisállatukat.
- A vendégállatok pórázzal felvezetve és szájkosárral vagy hordozóban/speciális hordozótáskában szállíthatók.
- Minden, az épületbe behozott állatnak a nyakán kell lennie egy azonosítónak, amin az állat neve és a gazda adatai (név, telefonszám) szerepelnek. Azonosító nélküli állat nem hozható be a Hivatal épületeibe.
- Ügyfél, látogató csak tiszta, ápolt, szobatiszta, alapvető vezényszavakra hallgató, kötelező oltásokkal, chippel rendelkező, egészséges állatot hozhat a hivatali területekre.
- A gazdának minden esetben magánál kell tartania az állat oltási könyvét, amelyet a biztonsági személyzet ellenőrizhet.
- Amennyiben az állat zavarja a többi ügyfél vagy az ügyintézők nyugalmát, bepiszkít vagy rongál, a gazdájának azonnal ki kell vinnie a hivatali épület területéről.
- A behozott állatok a folyosókon, irodákban vagy más nyílt helyiségekben kizárólag a gazdával közlekedhetnek.
- Az állatoknak tilos az irodabútorokra felmászni, azon tartózkodni.
- A behozott állatokat nem szabad az illemhelyiségekbe bevinni.
A kommentekből ítélve nem mindenki osztozott a polgármester asszony lelkesedésében, ugyanis a rendelet meglehetősen diszkriminatív, tele a body shamingre jellemző utalásokkal az állat testsúlyát, kinézetét illetően. Remélhetőleg az ügyintézők nem akarnak a kiskedvencek nemi jellegére, vallási hovatartozására rákérdezni. Sokakat azonban jóval gyakorlatiasabb kérdések aggasztanak: például mi történik, ha valaki allergiás egy-egy állat szőrére-bundájára, vagy esetleg a gyereke fél valamelyik jószágtól. Ismerve Baranyi Krisztina kabinetjét, ebben a kérdéskörben is dolgoznak egy belevaló, progresszív megoldáson.
Forrás: Facebook/Baranyi Krisztina; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS