Nem áll le a határon túli magyarok elleni támadásaival a Demokratikus Koalíció. A hagyományosan a külhoni magyarok ellen – elvennék a szavazati jogukat – politizáló párt az utóbbi hetekben még jobban rápörgött a témára: először februárban Vadai Ágnesnek fájt az, hogy a kormány támogatásával fedett jégpályát avattak Marosszentgyörgyön – Toroczkai László ezért lemondásra is szólította fel –, majd Arató Gergely reagált úgy Jakab Péter interjújára, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt itt. Most azonban a DK írásbeli kérdésekkel fordult Orbán Viktorhoz: Hány határon túli jutott oltáshoz magyar készletekből? címmel.
Vadai Ágnes, a kérdést feltevője az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: szerinte releváns a kérdésfeltevés, és kezd belefáradni, hogy vannak ilyen „szent tehenek”, akikhez nem lehet hozzáérni – derült ki a politikus szavaiból.
Azért kapom a fizetésemet a magyar adófizetőktől, hogy ezeket a kérdéseket feltegyem
– jelentette ki Vadai, hozzátéve hogy ő csak az információra kíváncsi: számolt-e a kormány azzal, hogy magyarországi lakhellyel nem rendelkezők is átjöhetnek-e oltani, és ha igen, mennyi vakcina van nekik félretéve.
Nem lehet ma eltagadni, hogy vannak ma Magyarországon olyan, állampolgársággal rendelkező személyek, akiknek semmilyen kötődésük nincs Magyarországhoz: nincsenek magyar felmenőik, nem beszélnek magyarul
– fogalmazott Vadai, hozzátéve, hogy a kiszűrésük nem történt meg az elmúlt években.
A Fideszen kívül senki nem tudja, hogy hány határon túli magyar van Magyarországon
– mondta a képviselőnő.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS