vadai Ágnes
Országgyűlési képviselő nem utasíthatja a legfőbb ügyészt, hogy élő adásban válaszoljon neki a kérdésekre, így Vadai Ágnes sem
A PestiSrácok.hu újságírója tüzetesen elolvasta és értelmezte az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, ám nem találtunk benne olyant, hogy a képviselő utasíthat bármely állami vezetőt arra, hogy élő közvetítésben válaszoljon a kérdéseire. Így Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke és két szintén képviselő társa sem kényszerítheti Polt Pétert arra, hogy élő adásban asszisztáljon a politikai performanszukhoz, amit minden józan ellenérv ellenére lassan már egy hónapja folytatnak a legfőbb ügyész, az ügyészi szervezet ellen. Vadaiék azt sem értik, hogy a letartóztatott DK-s óbudai polgármestert nem a "pártállam egyik vezetője" utasítására "vadászták le". A pedofil az új fasiszta
Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak?