Pesti Srácok

A pedofil az új fasiszta

A pedofil az új fasiszta

Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak?

Emlékszem a boldog békeidőkre, amikor az elfogadó és toleráns baloldali emberektől még csak azt tudtam meg, hogy fasiszta vagyok. Vadai Ágnestől azóta már a pedofil címkét is megkaptam, amiért kérdezni mertem. Belátom, hibáztam. Ahogy a mondás tartja, minek mentem oda? De először a beszélgetés:

Itt már érezhető volt, hogy gyermekvédelmi határokat feszegetek. Aztán jött is az atombomba:

PestiSracok facebook image

– válaszolta Vadai Ágnes. (A videón 01.26-tól megtekinthető.)

Elképesztő egy hely az a Magyarország, ahol ezzel a szellemi színvonallal valaki a Honvédelmi Minisztérium államtitkára lehetett. Vagy az a párt, ahol még mindig alelnök...

A probléma a fenti jelenettel nemcsak az, hogy végtelenül felháborító, hanem rendkívül káros is. A baloldal folyamatosan arról beszél, hogy „az orbáni gyűlöletpolitika tönkretette az országban a közbeszédet”. Azonban nekem valahogy nem rémlik, hogy bármelyik kormánypárti politikus így viszonyult volna bármely sajtótermékhez. Valójában elsősorban a Gyurcsány-szekta, bűnsegédként pedig a Párbeszéd vulgarizálta olyan szintre a magyar közbeszédet, amelyben a kollektív sajtó – legyen akármilyen beállítottságú – egy ingoványos posványba süllyedt. Az „elkúrtuktól” a patkányozáson és Szabó Tímea bármely megszólalásán át Karácsony kamu keménykedéséig, és a fasisztázással, újabban a pedofilozással bezárólag olyan alpári színvonalra rántotta le a baloldal a hazai közéletet, ami mellett a bulvárcelebek megfontolt, összeszedett emberek benyomását keltik. Ha ezt nekem nem hiszik el, nézzék meg, hány embert hozott össze az internetes celebek tüntetése, és mennyit az ellenzéki kampánydollár.

Az egész gyűlöletpiramis tetején pedig ott trónol Gyurcsány és Dobrev, és mint utóbbitól megtudtuk, most új bélyeget kell rásütni politikai ellenfeleinkre. Azok most pedofilok. Kérdezel? Pedofil vagy! Mást gondolsz? Pedofil vagy! Máshova szavazol? Szerintem már mind tudjuk, pedofil vagy. Ennyire egyszerű a politikai egyszeregy. Hogy ez már néhány hivatásos gyűlölködőn kívül senkit nem érdekel, nem probléma.

Ha mindenki pedofil...

Ezt a gyűlöletkampányt a gyermekvédelem köntösébe csomagolni egészen aljas húzás. Ennél azonban sokkal rosszabb mellékhatásai is vannak a politikai ellenfelek, kritikusok pedofilozásának. Ahogy annak idején bárki lehetett fasiszta, vagy náci, ahogy éppen eszébe jutott a nagybetűs demokratáknak, most bárki lehet pedofil. Ha pedig bárki lehet pedofil, senki sem igazán az. Vagy legalábbis nem feltűnő.

A gyermekvédelem égisze alatt olyan szinten relativizálják a pillanatnyi politikai haszonszerzés és a kínos kérdések alóli kibújás érdekében a pedofíliát, hogy azzal a valódi pedofilok malmára hajtják a vizet. Egészen furcsa, hogy éppen azok a pártok állnak bele a következmény nélküli pedofilozásba, akik Bite Zsoltot mentegették, a gyermekvédelmi törvényt leszavazták, sőt, arról értekeztek, hogy a pedofília nem is igazi bűn, elkövetőit inkább sajnálni kell. Nem lehet, hogy ennek éppen az a célja, hogy a pedofíliát a közbeszéd olyan hétköznapi részévé tegyék, amelyet követően már az ingerküszöb alá kerül az egyik legordasabb bűncselekmény?

Ahogy a fasisztázásra, nácizásra már sokan csak legyintenek – nézzük meg a judapestező, Duna-parti cipőbe köpdöső, karlendítő politikusok azóta is töretlen karrierjét –, úgy az ellenzéki pártok hiszem, hogy tudatosan vulgarizálják a teljes társadalmi indifferenciáig a közbeszédet. Ennek pedig azok a csillogó szemű gyermekek fogják meginni a levét, akikről Dobrev vasárnap émelyítő óvodademagógus tónusával mesélt a színpadon. Az ellenük elkövetett bűncselekmények súlyát értékelik le egy politikailag kellemetlen kérdés szintjére.

Szóval nem azokat kell pedofil segítőnek titulálni, akik felelősségüket felismerve távoztak pozíciójukból, hanem végre a tükörbe kellene nézni, és a Dobrevek, Vadaik, Gyurcsányok és Szabó Tímeák megtalálnák azokat a szörnyeket, amelyekkel képzeletükben küzdenek, akik valóban segítik a pedofíliát. Ha pedig rájöttek, hogy mégsem kívánják a pedofilokat segíteni, itt a lehetőség. Meg lehet szavazni a gyermekvédelmi törvény módosítását. De az ellenzék nem fogja. És miért nem? Hát azért, mert Orbán.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.