vadai Ágnes
Országgyűlési képviselő nem utasíthatja a legfőbb ügyészt, hogy élő adásban válaszoljon neki a kérdésekre, így Vadai Ágnes sem
A PestiSrácok.hu újságírója tüzetesen elolvasta és értelmezte az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, ám nem találtunk benne olyant, hogy a képviselő utasíthat bármely állami vezetőt arra, hogy élő közvetítésben válaszoljon a kérdéseire. Így Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke és két szintén képviselő társa sem kényszerítheti Polt Pétert arra, hogy élő adásban asszisztáljon a politikai performanszukhoz, amit minden józan ellenérv ellenére lassan már egy hónapja folytatnak a legfőbb ügyész, az ügyészi szervezet ellen. Vadaiék azt sem értik, hogy a letartóztatott DK-s óbudai polgármestert nem a "pártállam egyik vezetője" utasítására "vadászták le". A pedofil az új fasiszta
Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.