vadai Ágnes
GEOrgPOLITIKA – Mozgósítás Oroszországban, Vadai és az elkótyavetyélt haderő
Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy részleges mozgósítást vezetnek be az Orosz Föderációban. Első körben azokat a fiatalokat hívják be, akik az elmúlt öt évben szolgáltak, így ők egy rövid ismétlő kiképzés után bevethetőek lesznek a fronton. Az orosz védelmi minisztérium szerint eddig 61 027 ukrán katona vesztette életét és közel ötvenezer sebesültjük van. Az Orosz Föderáció veszteségeit 5937 főben adták meg. Oroszország összesen 25 millió főt tudna hadrendbe állítani. A mostani mozgósítás a lakosság mindössze 1%-át érinti. Arról is szó lesz a GEOrgPOLITIKÁban, hogy Vadai Ágnes, Gyurcsányné honvédelmi árnyékminisztere tette tönkre a szocialista kormányzás alatt a Magyar Honvédséget. Leépítések mellett megszüntettek ötven katonai szervezetet, köztük az oktatási és egészségügyi intézményeket. A felújított, modernizált T–72-es harckocsik közül 77-et elajándékoztak. A tartalékosi állomány 2010-ben mindössze 17 fő volt, a honvédség összesen csak 23 ezer főből állt. Az elavult technika és a létszámhiány teljesen védtelenné tette hazánkat. Vadai nemrég azt posztolta, hogy a hadsereg az új stadion és a kormány feleslegesen szórja a pénzt a haderőfejlesztésre. Elhunyt Vlagyimir Poljakov kozmonauta, aki eddig a legtöbb időt töltötte a világűrben – egész pontosan 678 napot. A Mir űrállomáson 437 napot töltött. Ezzel bebizonyította, hogy el lehet jutni a Marsra és vissza, az emberi szervezet képes erre.GeoRGpolitika – Van, amikor a méret a lényeg és Gyurcsányék árnyék(szék)kormánya is létrejött
Joe Biden többlépcsős figyelmeztetést adott Vlagyimir Putyinnak, nehogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajna ellen. Persze a bombánál valóban a méret a lényeg, és a legnagyobb hidrogénbombát, a Cár-bombát pont Oroszország fejlesztette ki. Megint ukrán hazugság állhat az iziumi tömegsírok mögött, hiszen vannak, akik az orosz megszállás előtt lettek eltemetve. Az orosz csapatok hantolták el ott az ukrán hősi halottakat és meg is jelölték sírjukat a dögcédulák száma alapján és még egy listát is készíttettek egy helyi temetkezési vállalkozóval. Gyurcsányné az árnyékminiszterelnök, Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter, Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter, Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter. Ma helyezik örök nyugalomra II. Erzsébet királynőt. A történelem talán legkomolyabb biztonsági készültsége van Londonban.Gyurcsány egy másik útra készül, Vadai arra, ami a legjobb – Hogy ebből mi sül ki? (videó)
Elvesztettük a fonalat – de lehet, hogy csak a DK vezérkara. A múlt héten az érdeklődés homlokterében az volt, hogy Gyurcsány Ferenc mire készül, ugyanis Facebook-posztjai rendre így zárultak: készülünk. De hogy mire, azt nem mondta meg. Vadai Ágnest, Ferenc jobbkezét is erről kérdezgette múlt kedden az ATV riportere, de ebből egy nagyon vicces 27 másodperc lett. Időközben a DK elnöke felhagyott a refrénnel, de vasárnap visszatért hozzá. És egy kicsit bővebben is kifejtette, mi a francra készülnek. Nem húzom tovább: azt írta, hogy egy másik útra készülnek. Ja, és Vadai is kibökte: arra készülnek, ami a legjobb.Határolódjon el minden ellenzéki politikusnő Jakab Péter erőszakos csordájától! Vadai Ágnes is. Most!
Hiába harsog mindenki a Jobbik mérhetetlen morális szégyenéről, hiába bömböl a báránybőrbe bújtatott ordas, csend honol a szövetségesek háza táján, Gyurcsány pedig hátradől és csendben elcsócsálja a Ballikot. Csúszhat-e még mélyebbre a Jobbik? Van még a nemi erőszak eltussolásánál lejjebb? Ki tudja… De vajon miért nem tiltakozik az isztambuli egyezményt kezében lobogtatva Dobrev Klára? Miért nem szólal fel Donáth Anna az uniós parlamentben a nőket ért sérelmek miatt? Gurmai Zita most miért nem metoo-zik egy nagyot? Vadai Ágnes is tüntethetne festett monoklival a parlamentben Jakab Péter ellen.. De hol van ilyenkor az a túlmozgásos Perintfalvi valaki, aki kamu-teológusként a szexuális abúzus elleni küzdelemről beszél minden áldott nap! (Ja, hogy van erőszak és erőszak között különbség!) Minden baloldali politikusnő, minden progresszív feminista, minden ellenzéki képviselőasszony azonnal határolódjon el szövetségesétől, a Jobbiktól, Jakab Pétertől és a pártban történt szexuális bántalmazástól! Háborodjanak fel, adjanak hangot dühüknek, most!Gyurcsány "európai magyarjai" a vörös Tanácsköztársaság legsötétebb napjait hoznák el a magyaroknak (videó)
Gyurcsány és a DK napok óta alig hallat magáról, nagy a csönd és üresek a közösségi oldalak, ahol Gyurcsányék csak úgy öntötték a vérszomjas demagógiát, a hazugságokat és a fenyegetéseket. A Tanácsköztársaság véres pribékjei is nagyot csettinthettek volna, ha látják azt a kampányt, amit a DK összehozott a választások előtt, azonban most láthatóan nincs miről beszélni, elfogytak a hazug videók. A magukat "európai magyaroknak" nevező banda seregszemléje egészen más képet mutatott a Karanténvlog nézőinek a gyurcsányistákról, mint amit magukról próbálnak elhinteni a magyar embereknek!Ferenc nőnapi belépője Vadai irodájába – és aztán előkerül az adatbázis (videó)
Önök tudják, mi az hogy cukrozott takony? Hát, ha ezt a videót megnézik, megtudják.Reagált a Fidesz Vadai Ágnes kijelentéseire: az ellenzék szándékosan félelmet akar kelteni az emberekben
Arra kérjük a baloldalt, fejezze be a felelőtlen viselkedést – reagált a Fidesz hétfőn Vadai Ágnesnek (DK), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága elnökének kijelentéseire. Vadai Ágnes szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy lakossági fórumon „meglehetősen furcsa, ellentmondásos és a miniszterelnököt meghazudtoló” kijelentéseket tett.Ha hétfőn feltétlenül ellenzéki sajtótájékoztatót akart volna nézni, ne ezt válassza, kidobott percek lennének az életéből! (Videó!)
Elfogytak az érvek a baloldalon, az ellenzéki összefogás választási programját a baloldali képviselők sem ismerik, valahogy mégis választást kellene nyerni egy fasisztákat és kommunistákat is keblére ölelő miniszterelnök-jelölttel. A probléma összetettsége miatt komoly nyomás nehezedett hétfőn azokra a képviselőkre, aki hétfőn Orbán végjátéka címmel tartottak sajtótájékoztatót. Csupa hasznos információt tudhattunk meg, például azt, hogy a kormány szerint a tanárok baloldali hazaárulók, hogy Orbán Viktor csalóknak tekinti a rokkantnyugdíjasokat, és még a banki átutalásokat is megadóztatja. Ezen felül minden romokban hever, de Márki-Zay Péter már kőműveskanállal a kezében várja az országépítést.Dömötör Csaba helyretette a "Tiktok-féltékeny" Vadait
Vadai Ágnes rendkívül felháborodott azon, hogy Szentkirályi Alexandra egy kazah rapper dalát használta az egyik videójában. A DK-s politikus annyira felkapta a vizet, hogy a bolhából elefántot csinálva hivatalos levélben fordult a kormányhoz az ügyben. Dömötör Csaba reagált a kabinetiroda nevében a "rendkívül fontos" kérdésre.Ajánljuk még