vadai Ágnes
Fidesz: Gyurcsányék újra leépítenék a Magyar Honvédséget
A kormánypárt reagált a Dobrev Klára és Vadai Ágnes által bejelentett DK-s honvédelmi programra.Dobpergés: Dobrev Klára és Vadai Ágnes bemutatták a DK honvédelmi programját
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök és Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter Gyöngyösön mutatta be az árnyékkormány honvédelmi programját.A kommunizmus óta nem volt ilyen: rendőrség nyomozhat istentiszteleten elhangzottak után
Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Hegedűs Lóránt református lelkész Hazatérés Templomában a Szentföld békéjéért tartott istentisztelete miatt. Vadai odáig vetemedett, hogy a lelkipásztor által korábban létrehozott, több mint egy éve törölt szervezetet igyekezett a Hamásszal összemosni. Mivel az ügyészség hatásköre a gyurcsányista politikus írásbeli kérdésében foglaltakra nem terjed ki, azt feljelentésként értékelve Polt Péter a kérdést a BRFK-nak továbbította elbírálás céljából. Mindez azt jelenti, hogy rendőrségi nyomozás indulhat istentiszteleten elhangzottak miatt. Az ügy nem mellékes részlete, hogy a Szentföld békéjéért tartott istentiszteleten Hegedűs Lóránt mindkét fél civil lakosságára irányuló támadásait elítélte. Az istentiszteleten nemcsak a palesztin nagykövet, hanem összesen tíz nagykövet vett részt. A palesztin nagykövet izraeli hazugságokról tett kijelentése az eseményt követően, a templomon kívül, a nagykövet privát nyilatkozatában hangzott el. Odabent a templomban ugyanakkor a zsidóságát büszkén vállaló Reiner Péter is felszólalt, és az egész gyülekezet egyperces néma felállással adózott mind az izraeli, mind a palesztin áldozatok emlékének.Semjén Zsolt keményen helyretette Vadai Ágnest
A katolikusok elleni provokatív kérdést küldött Vadai Ágnes a miniszterelnök-helyettesnek: Semjén Zsoltnak megfogalmazott levelében azt sejteti, hogy hívő katolikusok száma drasztikusan csökkent Magyarországon. Azonban a KDNP elnöke válaszában rámutatott: a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa meglehetősen sajátosan értelmezi a népszámlálási adatokat.Magyar Levente három mondattal helyre tette Vadai Ágnest
Vadai Ágnes megint kötekedett. A Dk-s politikus arra várt választ, hányan kaptak Szijjártó Péter miniszter javaslatára, Szöllősi Györgyhöz hasonlóan diplomata-útlevelet. Magyar Levente három mondattal helyre tette Vadait.Imádod! – A DK pont ma tette ki videóját Vadairól, aki arról beszél, eredetileg Nobel-díjas közgazdásznak készült, aztán mégis inkább Gyurcsányt választotta
Nobel-díjasnak készült, az egyik legfelkészültebb politikus lett – így reklámozza hétfői közleményében a DK TV legutóbbi vendégét, Vadai Ágnest a Gyurcsány-párt. Mi szükség van szerénységre, ha Vadairól van szó.Deutsch Tamás: Ki kell rúgni Ursula von der Leyent
„Sok, aggodalomra okot adó üzenetet kaptunk civil szervezetektől, üzleti vállalkozásoktól, helyi önkormányzatoktól” – foglalta össze a Népszava beszámolója szerint Monika Hohlmeier, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke a testület tényfeltáró küldöttségének májusi, magyarországi látogatását. A német zöld EP-képviselőt, Daniel Freundot is a soraiban tudó szakbizottság tagjai a napokban vitatták meg a vizitről készült jelentéstervezetüket.Vadai Ágnes feljelentését elutasította a rendőrség
A telex.hu volt kénytelen beszámolni arról, hogy Vadai Ágnes hiába szerette volna rendőrségi majd később bírósági üggyé emelni a Magyar Honvédség ún. leépítését, nem járt sikerrel. Persze előbb tükörbe kellett volna nézni, mert leépíteni a honvédelmi erőket kizárólag az egykori szociálliberális kormány volt képes. Ráadásul nem is kis mértékben.Vadai Ágnes szerint a Gyurcsány-korszak volt a normalitás, ahhoz kell visszatérni (Karanténvlog)
A Gyurcsány-szekta rákapcsolt, minden egyes megszólalásuk egy lábon kihordott agyvérzés, hiszen most már egyáltalán nem ügyelnek a látszatra sem, minden hazugságot teljes gázzal nyomatnak a magyar emberek arcába. Hazudnak az inflációról, hazudnak a nyugdíjakról, az átlagkeresetről, még hamis grafikonokat is gyártanak hozzá, erre azonban érdemes a valósággal visszavágni, mert azt nem szeretik. A Karanténvlog ebben is igyekszik segíteni, ezért Vadai Ágnes és Gréczy Zsolt vérlázító DK-s hazugságaira Szalai Piroska leleplező gondolataival és bizonyítékaival válaszolunk, aki a PestiSrácok.hu-n cáfolta Gyurcsányék összes hazugságát. A magyar érdek sosem fontos ezeknek az embereknek, így Vadai is a svédeket védi a saját hazájával szemben, Gréczy pedig cinikusan Orbán Viktort teszi meg a világ összes bajáért. Végül Gelencsér Ferenc korszakalkotó bohóckodása is helyett kapott a Karanténban, a Momentum elnöke ugyanis makogó hangon adta elő, kiürül az ország, amelyre ugyancsak van egyértelmű statisztikai cáfolat. Gelencsér emellett szánalmas performanszt adott elő a brutális magyar rendőrökről is, akik könnygázzal fújták le a momentumosok által felhergelt és maguk előtt taszigált diákokat. A céltalan hőbörgés nem sok követőre talált, ez azonban láthatóan nem zavarja a baloldalt, tovább mennek fejjel a falnak. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Ajánljuk még