Pesti Srácok

Vadai Ágnes feljelentését elutasította a rendőrség

null

A telex.hu volt kénytelen beszámolni arról, hogy Vadai Ágnes hiába szerette volna rendőrségi majd később bírósági üggyé emelni a Magyar Honvédség ún. leépítését, nem járt sikerrel. Persze előbb tükörbe kellett volna nézni, mert leépíteni a honvédelmi erőket kizárólag az egykori szociálliberális kormány volt képes. Ráadásul nem is kis mértékben.

A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a Magyar Honvédség leépítése során, ezért elutasították Vadai Ágnes feljelentését – írta a HVG.hu. A DK országgyűlési képviselője eredetileg Polt Péternek küldött írásbeli kérdést, a legfőbb ügyész továbbította azt feljelentésként a rendőrséghez.

A történet előzménye, hogy Varga Csaba István, a Magyar Honvédség volt hivatásos őrnagya arról beszélt a Partizán műsorában, hogy a jóval alacsonyabb hivatalos számokkal ellentétben a honvédségtől legalább 1800 embert bocsátottak el országszerte a 45 évet betöltött, legalább 25 évet szolgáló katonák közül. Az egykori őrnagy azt állította, hogy az egyik fideszes háttérintézménynél, a Századvégnél döntötték el, hogy kinek kell mennie, és Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök január 20-án egy konkrét listát kapott a honvédelmi minisztertől. Vadai arra kérdezett rá Poltnál, hogy ha ez igaz az állítás, miként kerülhetett a honvédség állománytáblája egy magáncéghez, felvetődhet-e törvénysértés, netán az államtitoksértés gyanúja. A rendőrség a továbbított feljelentés után személyes adattal visszaélés, minősített adattal visszaélés és tiltott adatszerzés gyanúja miatt vizsgálódott.

A hvg.hu birtokába került rendőrségi határozat szerint a fenti gyanúk tisztázására a nyomozó hatóság „nyílt forrású adatkutatást végzett”, azaz megnézték az őrnagy Partizán-interjúját, és a témában megjelent hírekből elolvastak kettő, általuk relevánsnak tartott cikket, a 24.hu-ét és a Válasz Online-ét. Végül nyomozást sem rendeltek el, mert a határozat szövege szerint „maguk az újságcikkeket szerző, illetve az általuk meghallgatott személyek sem tudták megerősíteni azt, hogy a felmenteni kívánt honvédek listáját arra illetéktelenek készítették, ezáltal személyes, illetve minősített adatokat megsértve”. A hatóság szerint az erre vonatkozó információk „az érintettek saját elmondása szerint sem nyertek bizonyosságot, azok ismeretlen forrásból, szóbeszédből származnak, így mindössze vélelemként, elképzelésként értékelhetők”. A Honvédelmi Minisztérium a hvg.hu közérdekű adatigénylésére azt közölte, a leépítést lehetővé tevő januári kormányrendelet „egyértelműen meghatározza az eljárásrendet, a döntési folyamatot, és a döntéshozó személyt, a Honvédelmi Minisztérium pedig mindig a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el”, továbbá a minősített és a személyes adatok kezelésénél is betartják a törvényt.

PestiSracok facebook image

Mivel a törvény nem nyilvános adatnak minősíti a honvédelmi szervezetek személyi állományára vonatkozó adatokat, így ilyen adatok honvédelmi szervezeten kívüli szervnek való átadása nem is lehetséges a Honvédelmi Minisztérium válasza szerint. Azt is elárulták a hvg.hu-nak, hogy a Századvég-csoport egyes cégeivel, intézményeivel a tárca nem kötött a tavaly májusi kormányalakítás óta semmilyen szerződést. A Magyar Honvédségnél zajló leépítéshullám mögött egyesek NATO mentesítést, mások észszerű reformokat látnak. Az ellenzék szerint a rendelkezés célja az volt, hogy meggyengítsék az ország nyugati orientációját, és hogy a hadsereget politikailag elkötelezett emberekkel töltsék fel. Szalay-Bobrovniczky elutasította a bírálatokat, és azt mondta, hogy a változások már régóta esedékesek, a sereg pedig „nem szociális intézmény”.

Forrás: Telex.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.