Pesti Srácok

Deutsch Tamás: Ki kell rúgni Ursula von der Leyent

null

„Sok, aggodalomra okot adó üzenetet kaptunk civil szervezetektől, üzleti vállalkozásoktól, helyi önkormányzatoktól” – foglalta össze a Népszava beszámolója szerint Monika Hohlmeier, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke a testület tényfeltáró küldöttségének májusi, magyarországi látogatását. A német zöld EP-képviselőt, Daniel Freundot is a soraiban tudó szakbizottság tagjai a napokban vitatták meg a vizitről készült jelentéstervezetüket.

Hohlmeier a baloldali lap szerint azt is felemlegette, hogy az Állami Számvevőszéktől senki nem volt hajlandó válaszolni az uniós támogatásokról feltett kérdéseikre, végül pedig az ÁSZ válaszát Deutsch Tamás kézbesítette.

– értelmezte a helyzetet felháborodva a Magyarországról egyébként szinte csak rosszat mondó politikus.

PestiSracok facebook image

Visszaszólt Vadainak az ÁSZ-elnök

A brüsszeli testület vezetője által elemlegetett esetre most az EP-be készülő, DK-s Vadai Ágnes is „rárepült”, aki az ÁSZ-elnököt ostromolta kérdésével, mondván, hogyan fordulhatott elő ilyesmi. Windisch László az alábbi választ adta:

Az elnök az MTI-nek az EP-delegáció májusi látogatásáról azt is elmondta: furcsállta, hogy az EP képviselőit nem érdekelték a jelenlegi vizsgálatok, az ellenőrzések módszertanának megújítása, csak az ÁSZ korábbi évekbeli – más vezetés alatti – működéséről kérdeztek. Politikai jellegű állásfoglalást vártak volna a közbeszerzésekről, vagy konkrét személyek vagyonosodásáról. Windisch emiatt a beszámolót nem szakmai anyagnak, hanem politikai nyilatkozatnak tartja, illetve visszautasította az ÁSZ függetlenségének csorbítását célzó törekvéseket.

Deutsch: lebuktak

A Népszava által is kiemelt esetről kérdezte a Mandiner a másik érintettet, Deutsch Tamást is, aki megerősítette mindezt, illetve újabb, árulkodó részletekről számolt be a történtek kapcsán. Mint kifejtette, valójában annyi történt, hogy a Magyarországról téves információk nyomán gyakran hazugságokat állító uniós politikusoknak, jelen esetben a vizsgálóbizottság tagjainak ezúttal is előzetesen elküldött egy információcsomagot a potenciálisan felmerülő kérdésekről és intézményekről.

– fejtegette a fideszes politikus. Ennek ellenére, a budapesti találkozók nyomán több érintett mégis sajnálkozását fejezte ki, hogy nem kapott előzetesen tájékoztatást, így Deutsch – elmondása szerint – a vizit végén ugyanazt a csomagot ismét, változtatás nélkül elküldte a grémium valamennyi tagjának, amit az érkezésük előtt.

– részletezte.

Mit gondol Deutsch az ukrán gabonáról szóló brüsszeli döntésről?

Deutsch Tamást megkérdezte a Mandiner arról is, hogy az Európai Bizottság nem hosszabbította meg az ukrán gabonaexport tilalmának engedélyezését, amire Magyarország, Lengyelország és Szlovákia mezőgazdaságuk védelmében egyedi korlátozások bejelentésével reagált. Erre aztán Brüsszelből érkeztek máris kritikus hangok, Kijev pedig nemzetközi pert helyezett kilátásba az érintett országokkal szemben.

– fakadt ki az EP-képviselő, aki szerint ettől még fontos a szolidaritás Ukrajnával, kellenek a kereskedelmet átengedő folyosók is, ám „az nem járja, hogy az éhezőkhöz nem jut el az olcsó ukrán gabona, az európai termelők piacát azonban szétrombolja”.

– húzta alá Deutsch.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.