daniel freund
Daniel Freund megint hülye
Nehéz úgy fogalmazni Daniel Freundról, hogy az ember visszafogott maradjon. A címben használt jelző ugyanis egy nagyon kedves, mondhatni baráti megfogalmazása annak a jelzőnek, ami a német politikusról eszünkbe jut. Írhatnánk valami kifejezőbbet, de zárjuk rövidre a német EP-képviselő jellemzését és Petőfi releváns sorait tartogassuk későbbre.Elérte csúcspontját a szivárvány-Mikromajdan: Szabó Bálint rendőri kísérettel úszott a Dunában!
Szabó Bálint lett a Daniel Freund-Hadházy Ákos és a Momentum megmaradt tagjai által fémjelzett pesti Mikromajdan hőse: a többszöri sikertelen hídfoglalási kísérletek után, este tíz óra előtt a baloldali akcióművész a Petfői híd pesti hídfőjénél a Dunába vetette magát. Ezt követően - a vízirendészet óvó kísérete mellett - megkísérelte átúszni a Dunát, hogy a tiltás ellenére a túlpartra jusson. A segítséget többször is elutasította, végül ki kellett menteni a folyóból. A Duna vízhőmérséklete az Időkép tájékoztatása szerint kedden 9 Celsius-fok volt.Forradalmi lázban ég Hadházy, beígérte, hogy kedden már nem tiltakozni fognak, hanem követelni
Hadházy hétfő estére attól jött idegállapotba, hogy személyesen vesz részt keddi kormánybuktatásukon a magyargyűlölő EP-képviselő, Daniel Freund, sőt, délután még Gyurcsány is beígért egy hadosztályt.Az egyik leghangosabb brüsszeli "orbánfóbiás", Daniel Freund lehet a kieső USAID pénzek uniós szintű pótlásának egyik központi figurája
A Tűzfalcsoport bejegyzése emlékeztet: a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának, avagy a USAID-pénzek körüli botrány kirobbanása előtt nem sokkal, a hazánkkal szembeni uniós politikai boszorkányüldözés egyik kulcsfigurája, a német EP-képviselő, Daniel Freund bármiféle felhatalmazás nélkül, Washingtonban tárgyalt az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (United States Agency forInternational Development – USAID) a „magyarországi helyzetről és az amerikai támogatásról”.Kár érte, kiváló ügynök volt | Amikor nemcsak ostoba vagy, de még szerencséd sincs
Egy képviselőnek – ahogyan a neve is mutatja – a szavazóit kellene képviselnie. A feladat nem túl bonyolult. Képviselsz egy irányt, az emberek megszavaznak. A képviselőjük leszel, és képviseled az érdekeiket. Az Európai Parlament azonban másképp működik. Természetesen ott is van számos hagyomány értelemben vett képviselő, de az EP tele van olyanokkal, akiknek egyetlen célja (de inkább funkciója), hogy minél hangosabban kritizálja Orbán Viktort. Daniel Freund is közéjük tartozik. Egy fázó kiskutyát sem takarna be a téli hóvihar közepén, ha nem tudná annak sanyarú sorsát Orbán Viktorra kenni. Freund barátunk azonban most lebukott. Nem. Nem bukott le. Lebuktatta saját magát.Daniel Freund sérelmezi, hogy a magyar kormány nem költött el 50 milliárdnyi uniós forrást a kórházi menza "fejlesztésére"
Hogy mi köze a liberális politikusnak Magyarország belpolitikájához? Mi köze ahhoz, hogy mit kapnak a magyar betegek a kórházakban enni? Semmi. De Freund barátunk mindig megpróbál prolihergelni egyet a magyar kormány ellen, amikor csak teheti.Szánalom a négyzeten: Daniel Freund üdvözölte az új Európai Bizottságot, akiktől annyit kért, hogy "legyenek kemények" Orbán Viktorral
Ismeretes, az Európai Parlament (EP) múlt hét szerdán megszavazta az új Európai Bizottságot. Az új testület december 1-én hivatalba is lépett Ursula von der Leyen vezetésével.Egyre zavartabbnak tűnik Daniel Freund elméje – az Orbán-fóbiás "politikus" cikket is írt erről
Az X-en hisztizik a magyargyűlölő és betegesen Orbán-fóbiás Daniel Freund. A „zöld” EP-képviselő szerint „a magyar tanácsi elnökség hangos, kaotikus és provokatív volt, Orbánt a középpontba helyezve.Hírek a tébolydából: mesterien kiosztották a hungarofób Daniel Freundot | Politikai Hobbista Schaller-Baross Ernővel
Schaller-Baross Ernő Strasbourgban bemutatta, hogyan kell német zöldet idomítani. Daniel Freund nem számított arra, hogy a gusztustalan magyarellenes hőbörgésére válaszolnak is, ezért bamba fejjel hallgatta végig a Fidesz EP-képviselőjét. A Politikai Hobbistában bővebben is elmesélte, mi a kifogása a Freund-félékkel szemben. Az, nem a hazájukat képviselik, hanem azt az NGO-t, illetve annak az NGO-nak a gazdáját, amelyik ez EP-be delegálta őket. Daniel Freund konkrétan Soros embere, tizenvalahány évig dolgozott neki, és valószínűleg most is neki dolgozik, ezért foglalkozik csak és kizárólag Magyarországgal.Ajánljuk még