Pesti Srácok

Elérte csúcspontját a szivárvány-Mikromajdan: Szabó Bálint rendőri kísérettel úszott a Dunában!

Elérte csúcspontját a szivárvány-Mikromajdan: Szabó Bálint rendőri kísérettel úszott a Dunában!

Szabó Bálint lett a Daniel Freund-Hadházy Ákos és a Momentum megmaradt tagjai által fémjelzett pesti Mikromajdan hőse: a többszöri sikertelen hídfoglalási kísérletek után, este tíz óra előtt a baloldali akcióművész a Petfői híd pesti hídfőjénél a Dunába vetette magát. Ezt követően - a vízirendészet óvó kísérete mellett - megkísérelte átúszni a Dunát, hogy a tiltás ellenére a túlpartra jusson. A segítséget többször is elutasította, végül ki kellett menteni a folyóból. A Duna vízhőmérséklete az Időkép tájékoztatása szerint kedden 9 Celsius-fok volt.

A pár száz fős, önfeledt dzsemborira hasonlító, rendőrökkel fogócskázó tüntetés egyik emlékezetes pillanata volt amikor Szabó Bálint bemászott egy rendőrségi kisbusz alá és onnan trombitált tüntetőleg. Ezt követően kezdte követelni, hogy engedjék át a Petőfi hídon. Végül egy kikötő pontonról a vízbe vetette magát és megkísérelte átúszni a Dunát. A performansz rosszul végződött: habár Szabót folyamatosan kísérte a rendőrségi motorcsónak, ő visszautasította a segítséget, mígnem ki kellett menteni őt. A hajón már nem mutatott életjeleket, ezért a vizirendőrök azonnal megkezdték az újraélesztést, ami sikeres volt. A partra vitték, ahol stabil állapotban adták át a mentőszolgálatnak.

Mint emlékezetes, Szabó Bálint a magyarországi baloldal tragikus hőse. Még a kétezres évek Gyurcsány-féle pártfoglalási időszakban lett a belharc leghíresebb áldozata, hiszen MSZP-n belüli ellenfelei - helyi roma bűnözőket felbérelve - megerőszakoltatták őt. A traumán (látszólag) túllépve Szabó egy sor jó ügy mellé állt oda: a nyilvánosság előtt kitálalt a 2010 előtti kormányzás brutális machinációiról. Ebből is kifolyólag végül a korszak nagy autópályaépítő cége, a csődbűntettel tönkretett Szeviép-csoport több száz károsultjának, a kisemmizett alvállalkozóknak a szószólója lett. Az ügyeiben is megtapasztalt bírói korrupció, továbbá az alvilági körökben mozgó Czeglédy Csaba (Gyurcsány Ferenc rovott múltú ügyvédjének) ádáz ellenfelévé vált. Ám itt valami eltörhetett, hiszen Szabóról később már komikus figuraként lehetett újra hallani. Emlékezetes volt, amikor ismeretlen elkövetők elrabolták és - állítása szerint - egy égő szalmabálához kötözték, ahonnan csodásan megmenekült. Szabó azóta a Tisza Párttól a Momentumig terjedő régi-újbaloldalt erősíti, így vált a mai illegális hídfoglalási kísérletek központi figurájává, hogy aztán Schirilla-i teljesítményével hívja fel a figyelmet az LMBTQ-körök szabad pávatollviselésének fontosságára.

(Bővebb beszámolónk és fotógalériánk a Pride-párti baloldali tüntetésről ITT található, hamarosan videóriporttal is jelenkezünk.)

PestiSracok facebook image

Íme, Hatlaczki Balázs kollégánk friss fotói a hőstettről (a mobiltelefont érdemes fekvő nézetbe állítani):

Szabó Bálint este fél tíz felé megafonon bejelenti, hogy ha nem engedik át a rendőrök a Petőfi hídon, ő a Dunába veti magát - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Szabó Bálint vízbe ugrik, hogy a hidat védő rendőröket kicselezve a budai oldalra ússzon - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Szabó Bálint ráébred, hogy elég hideg a Duna - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
A vízirendészet ún. mentőpatkót kínál Szabó Bálintnak csónakjáról, de ekkor ő még elutasítja a segítséget és tovább úszik. Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Szabó Bálint a Duna sodorvonalának közelébe ér, s már hajlik a próbatétel feladására. Végül a rendőrök húzzák ki a vízből - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Szabó Bálint ismét csodálatosan megmenekült. De vajon lesz-e Pride az idén? - Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.