szabó bálint
"Trombitaszóra vonulok be" – Rács mögé kerül Szabó Bálint, mert nem fizette ki a büntetését
Börtönbe vonul a polgárpukkasztásáról – vagy éppen zavart elmeállapotáról – elhíresült Szabó Bálint, ugyanis nem volt hajlandó kifizetni a 150 ezer forintos pénzbüntetését, amiért trombitálással akarta megzavarni a kínai elnök magyarországi látogatását még tavaly. Hogy további kétséget hagyjon az épelméjűségéről, azt mondta, „trombitaszóra” megy a rácsok mögé.Ellentét robbant ki a tüntetések két emblematikus figurája között; Hadházy Ákos szerint Szabó Bálint vagy bolond, vagy fizetett provokátor
A fővárost szándékosan megbénító, hídfoglalós tüntetések kétségtelenül emblematikus figurája Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő és Szabó Bálint, botránypolitikus, trombitás, akinek igen csak szűk a repertoárja. Ennek ellenére fújja, ha kell, ha nem fővárosszerte, a Dunában szügyig állva, rendőrfurgon alatt, vagy éppen a Karmelitánál a rendőrök arcába. Hadházy szerint azonban bolond, vagy provokátor. Azért ennél komolyabb ellenzéket érdemel a kormány.Ezt nem láttuk jönni - Szabó Bálint megalapította a Duna Pártot
Az öndefiníciója szerint jogász, úszó, futó, trombitás és rendőrmágnes Szabó Bálint pénteken a Facebookon robbantotta fel az internetet, amikor bejelentette, hogy megalakult a DUNA PÁRT. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz, egyben azonban biztosak lehetünk: a Tisza, és a Duna-vezér pszichózisa sok vidám percet hozhat el nekünk.Mi kérünk elnézést a hidegért, a forradalom ma elmaradt - Belpest esszenciája egy gendersemleges személyként áll ki a Pride-ért (PS-galéria)
Újra kedd, és újra tüncike a tüncikézés jogáért, lassan megszokottá vált, hogy ilyenkor néhány elvakult libertálib tönkreteszi Budapest forgalmát (jobban, mint Karácsony Gergely a legvadabb álmaiban). Nézzük tehát, hogy hogyan alakul a mai útlezárás és autósszívatás a Pride zászlaja alatt! FRISSÍTÉS: A tüntetők döntő része még a hajnalig érvényes hídfoglalási jog előtt szétszéledt, ugyan egy kisebb, a rendőrség által izolált társaság a Szabadság híd forgalmát feltartóztatta, sőt, vagy tízen este tíz után a Petőfi hídig is elmentek, de ők már nem is próbáltak túljutni az egyenruhások sorfalán. Gulyás Marxi, a nevével a véreskezű bolsevikok előtt tisztelgő Partizán propagandaműhely alapítója elanyátlanodva interjúvolta a legkitartóbb blokádistákat, akik, mint az este tízkor rögzített fenti képernyőképünkön is látszik, ketten maradtak a Szabadság hídon. Ej, ha a nyolcezer nézőből legalább nyolcan ott lettek volna!Hová tűnt Magyar Péter a Pride-blokádokról? - Nemzeti kör Huthtal, Szabóval, Kertésszel
Összekacsint, de duzzog is a balliberális sajtó, amiért Magyar Péter nincs ott a Pride-párti hídblokádokon. Közben sorra lepleződnek le a TISZA és az LMBTQ-mozgalom szoros kötelékei. Legutóbb Kulcsár Attiláról, a bukott MOB-elnökről, újdonsült TISZA-alvezérről derült ki, hogy a Pride-szószóló Lakatos Márk volt a jobbkeze az olimpiai bizottságban. Ezekről is beszélgetett Huth Gergely a PestiSrácok.hu-s keménymag két arcával, Szabó Gergővel és Kertész Dáviddal a Nemzeti körben. Szóba került az is, hogy Benjámín Netanjáhú hogyan vált a világ legfőbb antiszemtájává és miként profitál Magyarország az Izraellel kötött szövetségből.Most mi lesz? Ma elkobozták a botránypolitikus Szabó Bálint trombitáját és csendháborítás miatt is eljárás indult ellene
Csak kapkodjuk a fejünket, hiszen nincs olyan nap, hogy ne jöjjön újabb és újabb hír a legalábbis fura botránypolitikusról, Szabó Bálintról. Tudják, aki eddig kétszer fürdött meg a Dunában, hogy így tüntessen minden ellen. Ma ismét érkezett egy meghökkentő, vagy inkább megdöbbentő hír róla délelőtt csak úgy trombitálni kezdett a belvárosban. Hogy éppen mitől volt hasfájása, csak sejteni lehet. A rendőrök felszólították, hagyja abba, még hangosabban fújta. Erre elkobozták a trombitáját és csendháborítás miatt eljárást indítottak ellene.A botránypolitikus Szabó Bálintnak is tilos a Dunában tiltott helyen fürödni, vagy a vízben állva trombitálni (videó)
Ismét szabálysértési eljárást indítottak a botránypolitizáló Szabó Bálint ellen tiltott fürdőzés miatt, miután április 1-én is belemászott a Dunába. Ezúttal nem kellett kihalászni, így újra sem kellett éleszteni, hiszen mindössze a vízben állva trombitált, majd kifejtette elítélő véleményét a rendőrökről. Akik ugye legutóbb megmentették az életét. Most kedden ezt vitatta vehemensen a vízben állva trombitáló, így komolyan veendő (?) Szabó Bálint. Aki ellen egyébként büntetőper is zajlik hatóság félrevezetése miatt, ami kapcsán a minap még körözték, és állítólag el is fogták.Mutatjuk a videót Szabó Bálint botránypolitikus kedd esti Darwin-díjas úszásáról a 9 Celsius fokos Dunában (videó)
Nézzék meg a videót Szabó Bálint tegnapi Darwin-díjas dunai úszásáról, amikor is újra kellett éleszteni, miután sikerült kihúzni a 9 fokos vízből! Miután megnézték, döntsék el magukban, hogy lehet-e gond a botránypolitikus elmeállapotával. Hangosan ne mondják ki, ne is írják le, egyelőre szenzitív adat, hogy milyen Szabó elmeállapota.Hatóság félrevezetése miatt körözik Szabó Bálint botránypolitikust, akit tegnap még a Dunából mentettek ki a vízirendőrök
Hatóság félrevezetése miatt adott ki ma elfogató parancsot a Kecskeméti Járásbíróság Szabó Bálint ellen. A botránypolitikust tegnap még a vízirendőrök mentették ki a Dunából, majd élesztették újra. Ma délelőtt pedig a Fővárosi Közgyűlésen okozott botrányt, még Terdik Tamást, budapesti rendőrfőkapitányt is nagy hangon számon kérve. Elállta az útját és azt vetette a tábornok szemére, hogy hat rendőr – állítása szerint – jogtalanul bezárta őt egy hotelszobába a miniszterelnök beszéde alatt. Elmeorvosi vizsgálat elrendeléséről nincs hír.Ajánljuk még