Pesti Srácok

Szlovákia az uniós források elvonásának következő célpontja

Szlovákia az uniós források elvonásának következő célpontja
Fotó: TASR/Martin Baumann

Az Európai Parlament (EP) Magyarország után a Robert Fico vezette Szlovákiát vette célba és az Európai Bizottságtól (EB) utóbbi esetében az uniós források elzárását követelik arra hivatkozva, hogy az ország megsérti a jogállamisági kritériumokat. Ennek az ügynek, vagyis a források megvonásának egyik élharcosa a liberális Daniel Freund, aki minden olyan államot fekete listára tett, amely nem a hivatalos és liberális uniós irányvonalat követi. Hazánk után most Szlovákián csattan az uniós ostor és sajnos nem a Beneš-dekrétumok miatt.

Az Orbán-kormány leköszönésével az EP és az EB most Szlovákiára fókuszálhat, amely az uniós vádak szerint nem teljesíti az EU által elvárt jogállamiság feltételeket. Az EP kifejezetten azt kéri (vagy inkább követeli) az Ursula von der Leyen vezette EB-től, hogy egy ún. feltételességi mechanizmus beindításával fagyassza be a Szlovákiának járó uniós forrásokat. Az említett mechanizmust a jogállamiságot (az EU szerint) megsértő tagállamok támogatásának felfüggesztésére használják, amelyek akkor jutnak majd hozzá legközelebb az uniós pénzekhez, ha teljesítik a EU által elvárt kritériumokat. Az eljárás nem számít újdonságnak, hiszen Magyarországgal szemben is ezt a mechanizmust léptették életbe, ami mintegy 20 milliárd eurós támogatás felfüggesztését jelentette. 

Robert Fico szlovák kormányfő
Robert Fico szlovák kormányfő
Fotó: TASR / TASR

A szlovák kormányfő könnyen Orbán cipőjében találhatja magát 

Az Orbán-kormány évekig folytatott mind szakmai, mind ideológia harcot az uniós vezetéssel, amelyben egyik támogatója Rober Fico volt. A szlovák kormányfő ugyan - finom szólva - nem mindig bizonyult a legmegbízhatóbb szövetségesnek, de a magyar miniszterelnökkel együtt tudtak működni bizonyos ügyek mentén. Azonban Orbán kiesésével úgy tűnik, hogy Fico egyedül maradt és az EU most nyugodtan fókuszálhat csupán Szlovákiára anélkül, hogy meg kellene osztania a figyelmét és az energiáját. A feltételességi mechanizmus elindításában részt vevő egyik európai parlamenti képviselő névtelenül azt nyilatkozta a Denník N-nek:

Egyszerűen elfogyott a türelmünk Szlovákiával szemben.

Az európai parlamenti képviselők bírálták Robert Fico kormányát a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség és a Különleges Ügyészség megszüntetése miatt, legutóbb a Visszaélést Bejelentő Hivatalával is megpróbálták ugyanezt megtenni. A kormány először megszüntette a hivatalt, majd a brüsszeli kritikák után visszavonta a lépését. 

Pellegrini: politikailag motivált lépésről van szó

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök a kezdeményezést politikailag motivált lépésnek nevezte, kijelentve, hogy ezzel csupán meg akarják büntetni Szlovákiát azért, mert az egyes kérdésekben eltérő álláspontot képviselt. A szlovák elnök úgy fogalmazott: 

Szilárdan hiszem, hogy végül egy ilyen szavazás nem lesz sikeres, és hogy az Európai Unió nem fogja befagyasztani számunkra az uniós forrásokat.

Hozzátéve:  „Elnökként nem kívánhatok ilyen katasztrófát; épp ellenkezőleg, szilárdan hiszem és remélem, hogy ez valójában nem fog megtörténni, és hogy ez csak politikai rémhírkeltés” ​.

Daniel Freund most Szlovákiára akar csapást mérni

Az Orbán-kormányt folyamatosan vegzáló és az ellen harcoló német liberális, "zöldpárti" EP-képviselő Daniel Freund szerint az EP-képviselők körében, a konzervatívoktól a baloldalig már megszületett a forrásmegvonásokkal kapcsolatban a teljes kompromisszum. Freund hozzá is tette, hogy számára párhuzam vonható Orbán, Jarosław Kaczyński és Fico között. Vagyis azon három politikus között, akik országuk vezetőjeként nem kívántak vakon részt venni minden olyan döntésben és támogatni olyan intézkedéseket, amelyeket az uniós többség megkövetelt. 

A kérdés az, hogy mit fog tenni most Fico? Fejet hajt az EU-nak, ahogy azt már nem egyszer megtette vagy továbbra is kitart a kormánya által szabott irány mellett?