Pesti Srácok

A kommunizmus óta nem volt ilyen: rendőrség nyomozhat istentiszteleten elhangzottak után

null

Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Hegedűs Lóránt református lelkész Hazatérés Templomában a Szentföld békéjéért tartott istentisztelete miatt. Vadai odáig vetemedett, hogy a lelkipásztor által korábban létrehozott, több mint egy éve törölt szervezetet igyekezett a Hamásszal összemosni. Mivel az ügyészség hatásköre a gyurcsányista politikus írásbeli kérdésében foglaltakra nem terjed ki, azt feljelentésként értékelve Polt Péter a kérdést a BRFK-nak továbbította elbírálás céljából. Mindez azt jelenti, hogy rendőrségi nyomozás indulhat istentiszteleten elhangzottak miatt. Az ügy nem mellékes részlete, hogy a Szentföld békéjéért tartott istentiszteleten Hegedűs Lóránt mindkét fél civil lakosságára irányuló támadásait elítélte. Az istentiszteleten nemcsak a palesztin nagykövet, hanem összesen tíz nagykövet vett részt. A palesztin nagykövet izraeli hazugságokról tett kijelentése az eseményt követően, a templomon kívül, a nagykövet privát nyilatkozatában hangzott el. Odabent a templomban ugyanakkor a zsidóságát büszkén vállaló Reiner Péter is felszólalt, és az egész gyülekezet egyperces néma felállással adózott mind az izraeli, mind a palesztin áldozatok emlékének.

Amikor a 22 éves izraeli tetoválóművészt, Shani Loukot a Hamász katonái elhurcolták egy koncertről, majd olyan felvételek láttak napvilágot, amelyen a meggyalázott, meggyilkolt nő teste volt látható, elborzadt a világ. De hasonlóan szorul össze a gyomrunk akkor is, amikor a Gázában, romok alatt négy gyermekét kereső apa fájdalma köszön vissza a képernyőn. Van-e, lehet-e különbség a kettő között, kiváltképp innen, a világ másik szegletéből?

A tények azt mutatják, hogy van. Habár még az ENSZ is egyöntetűen ítélte el Izrael és a Hamász bűneit. Mint ismert, független ENSZ-szakértők egy csoportja még októberben adott ki közleményt, amelyben azt írták: sem a Hamász, sem az izraeli erők által elkövetett, válogatás nélkül ártatlan civilek ellen irányuló erőszakot nem lehet igazolni. Ezt a nemzetközi jog abszolút tiltja, és háborús bűncselekménynek minősül.

Félremagyarázás és médiahisztéria

PestiSracok facebook image

Október 29-én Budapesten, a Hazatérés Templomában a Szentföld békéjéért tartott istentiszteletet Hegedűs Lóránt református lelkész, amelyből a balliberális sajtó gyártott médiahisztit, azt kiemelve az egész eseményből, hogy azon megjelent és megszólalt a palesztin nagykövet. Mivel beszéde alatt az Úr asztalára a palesztin zászló is kikerült, mintha csak Palesztina a Hamásszal lenne egyenlő, az erről készült képek az igehirdetésben elhangzottakat is elhomályosították.

Bár a Református Egyház sem tartotta szükségét semmilyen vizsgálatnak, eljárásnak az istentiszteleten elhangzott beszédek megismerését követően, nem állt meg a cirkusz. Vadai elvtársnő és a DK is meglovagolta az "ügyet", amelynek hatására a kommunizmus óta példátlan módon akár nyomozás is indulhat egy istentisztelet miatt.

Ezt mondta a valóságban ifj. Hegedűs Lóránt

Beszereztük az eseményen elhangzott beszédek teljes szövegét és megkérdeztük Hegedűs Lóránt lelkészt is a történtekről, ami nemcsak arra mutat rá, mekkora műhiszti, ami zajlik, hanem arra is, mennyire érzékeny a téma és milyen könnyű félremagyarázni a teljesen jogos felháborodást,több ezer civil palesztin áldozat láttán. A legsajnálatosabb az, hogy vannak olyan politikai szereplők és médiumok, amelyek egy háborús konfliktus tragédiáit is képesek felhasználni politikai uszításra, minden alapvető tényt nélkülözve.

– kezdte az igehirdetését ifj. Hegedűs Lóránt.

Ifj. Hegedűs Lóránt lelkész igehirdetése az istentiszteleten. Forrás: Youtube

Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az Újszövetség, azaz Krisztus felmutatott szeretete a megbocsátásra tanít: "aki tudja, hogy Isten mi mindent bocsátott meg neki, az szükségképpen kell, hogy gyakorolja a megbocsátást embertársai felé". Ennek kapcsán hangzott el, hogy elfogadhatatlanok a Dohány utcai zsinagóga rabbijának bosszúvágyó kijelentései, hogy tízszer annyi áldozatot kíván palesztin oldalon, mint amennyit az izraeli nép volt kénytelen elszenvedni. Vagy a legutóbbi, amikor is a drezdai terrorbombázással indokolta a Gáza elleni kiéheztető blokádot és a terrorbombázást, mondván, "ilyen a háború".

– jelentette ki a lelkész. Hozzátette: "hisszük és reméljük, hogy akár zsidó, akár muszlim, akár keresztyén legyen vallása szerint az ember, meg fogja találni az egymáshoz vezető, ez idő szerint egyre keskenyebb, sőt, romokkal fedett utat".

Hegedűs Lóránt arra is kérte az eseményen jelen lévő palesztin, marokkói, algériai, tunéziai, egyiptomi, katari, ománi, jemeni, szaúd-arábiai és dél-afrikai nagyköveteket, vessék latba befolyásukat az izraeli–magyar kettős állampolgár túszok kiszabadításáért és az ENSZ a Gázai övezetben rekedt magyar munkatársai hazatéréséért. Majd aláhúzta, hogy egyetlen terrorcselekmény sem igazolhat terrorhadjáratot, aminek ismét ártatlanok esnek döntően áldozatul. De egy terrorhadjárat sem lehet ok arra, hogy ne tegyünk meg minden – ha kell, utolsó utáni – lépést, amely a béke és a még történelmi távlatban is kilátástalannak tűnő megbékélés irányába indít bennünket. Minden népnek joga van az önvédelemhez, de egy népnek sincs joga önrendelkezésétől megfosztani, földönfutóvá tenni egy másik népet. Ez érvényes nemcsak az izraeli–palesztin, de az ukrán–orosz, az azeri–örmény és a kínai–ujgur viszályra is.

Palesztin orvos: Haladéktalanul vissza kell térni a krisztusi alapelvekhez

Az ominózus istentisztelet felszólalója volt dr. Alotti Nasri palesztin származású orvos, aki arról beszélt, hogy a Szentföldön békében éltek egymás mellett a népek, míg idegenek be nem avatkoztak. Felidézte, milyen reményekkel érkezett 18 évesen Magyarországra, mit várt a fényes nyugattól és mennyire csalódott most. Népéről, a palesztin népről azt mondta, az sosem szított gyűlöletet. Nem szánalomra, nem segélyekre, és nem több évtizede tartó óriás gázai börtönre vagy ciszjordániai gettókra van szükségük, hanem saját, független, szuverén államra vágynak.

– jelentette ki Nasri Alotti.

Hasonlóan foglalt állást Fadi Elhusseini palesztin nagykövet, aki nem a templomban, hanem az istentiszteletet követően, a templomon kívül interjút adva, privát nyilatkozatában mondta azt, hogy az emberek ne higgyenek a médiának, mert az tele van izraeli hazugságokkal.

Sosem volt Magyarországon HAMÁSZ nevű szervezet

Közleményt adott ki az első sajtóhíreket követően a Hazatérés Temploma presbitériuma, amelyben leszögezik, hogy lelkészük a sajtóhírekkel ellentétben nem a zsidóságot bírálta, hanem az izraeli hadsereg civileket pusztító bosszúhadjáratát, és pozitívan idézte fel a New York-i zsidó fiatalok békepárti demonstrációját. Gyülekezetük és presbitériumuk, valamint lelkészük soha nem kérdőjelezte meg Izrael önvédelemhez fűződő jogát, viszont mindig kiállt a palesztin nép önrendelkezési joga mellett is. Az istentiszteleten, mint írják, semmiféle határozat nem került elfogadásra, így a kormányzat által ez idő szerint betiltásra ítélt palesztinpárti demonstrációk szervezésére történő biztatás sem hangzott el. Az pedig a közlemény szerint abszurdum, hogy a Hegedűs Lóránt által korábban létrehozott Hazafias Magyarok Szövetsége nevű szervezetet, amely több mint egy éve meg is szűnt, összemossák a Hamásszal. A Hazafias Magyarok Szövetségének soha nem volt hivatalos rövidítése, de még ha lett is volna, az HAMASZ lett volna.

Felidézték, hogy a kritizált eseményen a zsidó származású Reiner Péter is jelen volt és beszédet mondott, ugyanazt az álláspontot képviselve, amit a többi felszólaló.

– írta a presbitérium.

Református Egyház: Nem indokolt eljárás indítása

A sajtóbotrányt követően a Református Egyház zsinata is tájékozódott. Megkapták az elhangzott beszédek szövegét is. Vizsgálatot, eljárás lefolytatását nem tartották indokoltnak. Közleményt is kiadtak, amelyben azt írták: egyházuk semmilyen erőszakos cselekményt nem tart elfogadhatónak, és egyformán imádkoznak mindazokért a zsidókért és palesztinokért, akik ártatlan elszenvedői a vérontásnak. Vagyis kvázi ugyanazt az álláspontot fogalmazták meg, mint ami a Hazatérés Templomában a Szentföld békéjéért tartott istentisztelet üzenete is volt.

Sebesültet mentenek egy izraeli légicsapás után a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban 2023. november 20-án. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Nem létező fekete macska a koromsötét szobában

Megkerestük Hegedűs Lórántot, aki kérdésünkre a Vezeklés című grúz filmet idézte:

A lelkész szerint pontosan ez jellemzi azokat, akik a valódi tragédiáról hallgatnak, és azok szavaiba, akik fel mernek szólalni, olyat hallanak bele, ami nem hangzott el és amire szándék sem volt. Mint mondta, az sem igaz, hogy betiltott tüntetés megtartására buzdítottak volna, vagy azt pótolták volna az eseménnyel. Ezzel kapcsolatban a palesztin nagykövetség Facebook-oldalára kikerült poszt korrigálását is kérte.

Hegedűs Lóránt Vadai Ágnes feljelentésként értékelt írásbeli kérdését beszédesnek nevezte. A lelkész a PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott: ha egy lelkipásztor, akire a korábbi közéleti tevékenysége miatt ráaggatták az antiszemita jelzőt, kiemelten vigyáz arra, hogy félreérthetően se szóljon és mindkét fél áldozatairól egyformán emlékezzen meg, akkor milyen indulat lakik annak lelkében, aki ebbe aljas szándékkal direkt egyoldalúságot lát és az ellenkezőjét próbálja belemagyarázni.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.