ensz
A britek olyan vehemensen hivatkoznak Venezuela kapcsán a nemzetközi jogra, ahogy Irak esetében sosem
Az USA magatartását elítélő oroszágok között ott találjuk Nagy-Britanniát is, amelynek külügyminisztere a nemzetközi jog tiszteletben tartásának a fontosságára hívta fel a figyelmet.Tanácstalan Brüsszel, mi is legyen az álláspontja a venezuelai beavatkozással kapcsolatban?
A kutatóintézet vezetője szerint az amerikaiak példát statuáltak a katonai akcióval.28 oldalas vádirat Nicolás Maduro ellen
Bondi elmondta, hogy már 2020-ban előkészítették ellene a vádiratot.Az Emirátusok által támogatott szeparatisták elfoglalták Jemen déli részét
Délen vannak a nagy kikötők és az értékes olajmezők.Szijjártó: a kormány együttműködési megállapodást írt alá az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatalával
Az ENSZ-szel aláírt megállapodás fókuszában a sportesemények biztonsága áll.A magyar kormány kezdeményezésére az ENSZ a fair play világnapjává nyilvánította május 19-ét - Szijjártó világsikerről beszél
A Nemzetközi Fair Play Bizottság hétfőn Budapesten tartja a gáláját, miután hazánk világraszóló sikert ért el azzal, hogy a kormány kezdeményezésére az ENSZ Közgyűlése egyhangú szavazással a sportszerűség világnapjává nyilvánította május 19-ét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Az USA véget akar vetni a koszovói ENSZ-missziónak
Kezdeményezte az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy a világszervezet fejezze be koszovói békemisszióját. Az amerikaiak ezt azzal indokolják, hogy túl sok pénz megy el a misszió fenntartására és annak egyébként sincsen már semmilyen beleszólása Koszovó politikájába.Szijjártó Péter: Brüsszel kétszínűen viselkedik az Európai Unió bővítésének kérdésében
Brüsszel és több tagállam is kétszínűen viselkedik az Európai Unió bővítésének kérdésében, ez pedig a blokk vonzerejének gyengülésével járhat a Nyugat-Balkánon, így a Magyarországhoz hasonlóan szintén békepárti Észak-Macedóniában is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Ajánljuk még

















