ensz
Szijjártó Péter: Brüsszel kétszínűen viselkedik az Európai Unió bővítésének kérdésében
Brüsszel és több tagállam is kétszínűen viselkedik az Európai Unió bővítésének kérdésében, ez pedig a blokk vonzerejének gyengülésével járhat a Nyugat-Balkánon, így a Magyarországhoz hasonlóan szintén békepárti Észak-Macedóniában is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Musk egyértelművé tette: kivezetné az Amerikai Egyesült Államokat a NATO-ból és az ENSZ-ből is
A Tesla-vezér Gunther Eagleman Trump-párti influencer bejegyzését osztotta meg, mellyel teljesen egyetértett. Van, amikor egy szó is elég. Erre példa Elon Musk X-oldala, ahol az utóbbi időben több extra rövid bejegyzés is megjelent.Szijjártó Péter: Magyarország is társszerzője az amerikai ENSZ-békehatározat tervezetének
Magyarország is társszerzője az amerikai békehatározat tervezetének, amelyről a nap folyamán szavaz az ENSZ, ezért a kormány ezt fogja támogatni az Ukrajna és az európai uniós tagállamok által benyújtott szöveg helyett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.Szijjártó Péter: Magyarország a kölcsönös bizalom újrateremtését szorgalmazza
Magyarország a kölcsönös bizalom újrateremtését fogja szorgalmazni az ENSZ Leszerelési Értekezletén Genfben - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.Szijjártó Péter: az ENSZ vezetői nem ülhetnek a New York-i elefántcsonttoronyban, most tényleg változtatásokra van szükség
Magyarországnak érdeke az ENSZ fennmaradása és hatékony működése, ezért a kormány készen áll részt venni a világszervezet valódi, gyors reformjára irányuló közös munkában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a New York-i látogatását követően.Szijjártó Péter: Magyarország erőn felül veszi ki a részét a terrorizmus elleni globális küzdelemből
Magyarország erején felül veszi ki a részét a terrorizmus elleni globális küzdelemből, amely kulcskérdés abból a szempontból is, hogy minél hatékonyabb a fellépés, annál sikeresebb lehet az illegális migráció visszaszorítása is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.Grönland készen áll, hogy feltartsa az amerikai megszállókat
Nincs vissza út, hisz Donald már a harcra készül, fókákat hív, grönlandiak ellen segítségül! – reméljük hamarosan valaki a grönlandi eseményeket is megénekli egy rockoperában, és egy eszkimó Koppányvezér elzengheti ezeket a sorokat. Bár háború ugyan nem várható az USA és az alig lakott sziget között (a dánok úgyse szólnának bele), azért érdemes lehet ránézni, hogy mit is akar Donald Trump ott Északon.Szijjártó Péter: teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység finanszírozása
Teret nyert a magyar álláspont, az ENSZ éves költségvetésének is része a terrorellenes tevékenység rendszeres finanszírozása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint a magdeburgi, a cetinjei és a New Orleans-i terrortámadásokat követően ismét világossá vált, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb globális kihívássá vált.Szijjártó Péter: újabb magyar szakértőket alkalmaz az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának budapesti központja
Megállapodás született arról, hogy újabb magyar szakértőket alkalmaz az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának budapesti központja, amely egyre több funkciót lát el, és a szervezet második legnagyobb egységévé vált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Ajánljuk még

















