megbocsátás
Vajszívű Alföldi Róbert már meg is bocsátott Magyar Péternek
Mint ismert a rendező-színészt tulajdonképpen azzal vádolta meg Magyar Péter, hogy lejárató anyagok fognak róla megjelenni azzal kapcsolatban, hogy ő is, mint Lakatos Márk sytilist és Varnus Xavér kiskorúakat zsákmányolt ki szexuálisan. Alföldi perrel fegyegetőzött, Magyar bocsánatot kért és az ügy már le is van zárva, szeret mindenki mindenkit. Micsoda finálé.A kommunizmus óta nem volt ilyen: rendőrség nyomozhat istentiszteleten elhangzottak után
Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Hegedűs Lóránt református lelkész Hazatérés Templomában a Szentföld békéjéért tartott istentisztelete miatt. Vadai odáig vetemedett, hogy a lelkipásztor által korábban létrehozott, több mint egy éve törölt szervezetet igyekezett a Hamásszal összemosni. Mivel az ügyészség hatásköre a gyurcsányista politikus írásbeli kérdésében foglaltakra nem terjed ki, azt feljelentésként értékelve Polt Péter a kérdést a BRFK-nak továbbította elbírálás céljából. Mindez azt jelenti, hogy rendőrségi nyomozás indulhat istentiszteleten elhangzottak miatt. Az ügy nem mellékes részlete, hogy a Szentföld békéjéért tartott istentiszteleten Hegedűs Lóránt mindkét fél civil lakosságára irányuló támadásait elítélte. Az istentiszteleten nemcsak a palesztin nagykövet, hanem összesen tíz nagykövet vett részt. A palesztin nagykövet izraeli hazugságokról tett kijelentése az eseményt követően, a templomon kívül, a nagykövet privát nyilatkozatában hangzott el. Odabent a templomban ugyanakkor a zsidóságát büszkén vállaló Reiner Péter is felszólalt, és az egész gyülekezet egyperces néma felállással adózott mind az izraeli, mind a palesztin áldozatok emlékének.Ajánljuk még










