Lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció felelőtlen kampánya okozta a hetvenegy éves Penz András halálát. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis a DK politikusa februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, ám ő visszautasította a neki felkínált kínai Sinopharm-vakcinát.
Penz András februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, amit visszautasított, ezt követően fertőződött meg, kórházba kerülése után azonban az orvosok már nem tudták megmenteni az idős, veszélyeztetett korban lévő férfi életét, aki március 26-án elhunyt – tudta meg a Magyar Nemzet. A Demokratikus Koalíció (DK) kistarcsai önkormányzati képviselője március 20-án a közösségi médiában maga tudatta, hogy pozitív lett a vírustesztje, négy nappal később pedig arról tájékoztatott, hogy az Uzsoki Utcai Kórház koronavírusos betegeket ellátó osztályára került. Korábbi, március 2-i bejegyzéséből ugyanakkor az is kiderült, hogy ő maga nem volt beoltva, felesége viszont élt a lehetőséggel, és beadatta magának a kínai oltóanyagot. A Magyar Nemzet információi szerint Penz András is kapott időpontot, tehát ha nem utasítja vissza az oltás lehetőségét, vélhetően még ma is életben lenne. A DK politikusa azonban a kínai vakcina beadatása helyett – belesimulva pártjának a Sinopharm elleni felelőtlen hangulatkeltési akciójába – igen aktívan kampányolt a keleti oltóanyag ellen. Január 20-án a Facebookon meg is osztotta a Gyurcsány-párt kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit.
Később, február 3-án is azt sugallta egy bejegyzésében, hogy gond lehet a keleti vakcinákkal, mert gyártóik nem kérik azok európai engedélyeztetését. Penz András február 24-én ismételten az oltásellenes petíciót népszerűsítette, ezúttal szabad vakcinaválasztást követelve. Nem sokkal megbetegedése előtt, március 14-én pedig a DK politikusa megosztott egy cikket a közösségi médiában, ami korrupciót sejtetett a vakcinabeszerzések kapcsán, a következő megjegyzést fűzve az anyaghoz:
Most már értjük, miért kellett politikai nyomást helyezni az OGYÉI-re.
Mindezzel Penz egyértelműen arra utalt, hogy meglátása szerint a kormány üzleti érdekből engedélyeztette hazánkban az uniós hatóságnál gyorsabban a Sinopharm vakcináját. Míg Penz András halálában közvetetten játszhatott szerepet pártja oltásellenessége, addig egy másik elhunyt DK-s politikus tragédiája közvetlenül is kapcsolódhat a politikához. Gyűrűs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban elhunyt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Dobrev Klárával. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége számos vidéki helyszínen találkozott úgy baloldali politikusokkal, hogy nem sokkal később, március 5-én kiderült: koronavírusos lett. A DK tagadja, hogy összefüggés lehet Gyűrűs Károly halála és a fertőzött Dobrev Klárával való találkozása között. Konczer Erik, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés baloldali frakcióvezetője egy Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott:
Az egész találkozásuk az utcán nem volt több, mint fél perc. Messziről köszöntötték egymást, és váltottak pár szót. Semmilyen közeli kontaktus nem volt közöttük, mint ahogy közös programon sem vettek részt. Elővigyázatosságból volt rajtuk maszk.
Konczer Erik azt is hozzátette: kizárt, hogy Dobrev Klára bárkit is megfertőzött volna; aki ezt állítja, az hazudik. Mindennek azonban látszólag ellentmond az a tény, hogy a találkozóról Gyűrűs Károly feltöltött a közösségi médiafelületére egy láthatóan mobiltelefonnal készült képet, amit feltételezhetően ő maga készített. A felvételen Konczer Erik és Dobrev Klára találkozása látható, és egyikük sem visel maszkot. Ha valóban Gyűrűs Károly volt a fotós, az egyértelműen bizonyítaná, hogy Konczer Erik nem mondott igazat, amikor azt írta: volt maszk Dobreven és a később elhunyt politikuson, amikor találkoztak.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS