Pesti Srácok

halálkampány

Megszületett az ellenzéki összeborulás egyik legaljasabb, hazugságokkal telezsúfolt, közösen jegyzett halálvideója (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2022 január 15.
Márki-Zay Péter lassan eléri a forrpontot, de mielőtt kidurran a lufi, megsérti a fideszeseket, zsidókat, és akit csak elér a nárcisztikus pusztító. Persze mindezt a szeretet jegyében, hiszen minden fórumon elmondja, hogy ő a szeretet országát építi. Csak éppen ezt a gyűlölet elhintésével teszi, vérig sértve milliókat, kisebbségeket és akárkit, aki szembe mer szállni a beképzelt vásárhelyi guruval. A Karantén persze résen volt, és akár egy másfél órás etűdöt is össze tudtunk volna állítani csak Márki-Zay legutóbbi hetéből, de a heveny hányinger érzetét szerintünk így is megtapasztalja mindenki, aki végignézi a mai adást. A baloldal egyre magányosabb agytrösztje a kemény zsidózást megspékelte azzal is, hogy az ATV-ben kijelentette: nem számít, kiről van szó, Orbán ellen minden szövetséges jó, ő aztán abszolút nem válogat. Így aztán bármilyen rovott múltú, akár bűnöző egyén is érkezhet a szövetségbe, aki Orbán ellen akar harcolni. De akkor hol van a tiszták koalíciója, hol van a szeretet országa? A saját magának is ellentmondó, egyre dühösebb, és igazi arcát egyre többször megmutató Márki-Zay a saját szövetségeseit is egyre jobban zavarja, de az elszabadult hajóágyú egyelőre célzás és tervezés nélkül lő mindent és mindenkit. A Karantén azonban a régi, megbízható kommunista csapatot, Gyurcsány bandáját is górcső alá vette, ahol az alufóliás koronával pózoló Varga Zoltán hazudozott ismét öblöseket, példaként állítva a baloldalt az egészségügyi problémák megoldására. Ezen a héten az ellenzék teljesen átadta magát a gyűlöletnek, a miniszterelnökre és a kormányra csak úgy záporoztak a gonosz és lelketlen jelzők, a valóság azonban most sem zavarta egyik megmondót sem. A Párbeszéd villás nyelvű szóvivője, Barabás Richárd is bekerült a Karanténba, aki képes volt haragosan percekig beszélni a semmiről, hergelni, majd megígérni a mennyországot. Végül az egyesült ellenzék közös halálvideóját mutattuk be, akik az egyik legelvetemültebb hergelést, halottgyalázást hajtották végre, csúsztatásokkal és egyértelmű hazugságokkal megspékelve. Nézzétek most is a Karantént!

Márki-Zay értékálló, "humánus és keresztény" üzenete: hullanak a fideszes nyugdíjasok, tehát nő az ellenzék esélye

Vezércikk 2022 január 5.
Szinte már bátor dolog manapság, ha valaki vállalja a kereszténységét, hiszen az európai trendek szembemennek a kontinens alapfundamentumaival, így a keresztény Európa fogalmával is. Az igazi keresztény általában nem döngeti a mellét, sőt, eszébe sem jut mások halálának örülni, abból hasznot remélni. Márki-Zay Péter, az ellenzék saját magát napi szinten dagonyába tunkoló miniszterelnök-jelöltje és önjelölt keresztény bástyája azonban olyan szövegkörnyezetben csusszantotta ki fogai kerítésén keresztül újabb ostoba és gonosz szavait, ami már az ellenzéki oldalon is komoly hisztériát keltett, és nem először vonhattuk kétségbe mélységes kereszténységét. Aki ugyanis képes szétszórni az éterben, hogy növeli az ellenzék esélyeit a közeledő választásokon, hogy a járvány azt az idős lakosságot tizedelte meg hazánkban, akik közül a Fideszt nagyon sokan támogatják, ott félelmetesen nagy a baj, és az erkölcsi szint egyszerűen nem is mérhető. Milyen keresztény, milyen ember az ilyen? Márki-Zay azonban ezt is a Fideszre kente, hiszen remek gondolatait szerinte félremagyarázták, az utóbbi napokban pedig meg is ismételte ördögi gondolatait. Viselkedése, makacs bunkósága és fennhéjázása egyre kellemetlenebb a saját választói és szövetségesei számára is. Ne feledjük, ezek az emberek alkotják a "tiszták koalícióját". El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehet a mocsok, ha ezek a tiszták.
Ajánljuk még