Bret Stephens, a New York Times rovatvezetője véleménycikkében amellett érvelt, hogy Joe Biden amerikai elnöknek be kellene fejeznie a mexikói határfalat. Erre a következtetésre azután jutott, hogy korábban a déli határfal egy résén átjutó autó balesetezett, ami 13 ember halálát okozta. Nem haltak volna meg, ha egy fal az útjukat állta volna – írja Stephens.
Az újságíró rögtön hozzáteszi, hogy a véleményétől függetlenül továbbra is undorral tekint Trumpra, mint ahogyan a fal szimbolikájára is. Kitér arra is, hogy egy határfal nem tudja a migrációs válság gyökerét kellő hatékonysággal kezelni. Viszont kiemeli, hogy egy jól felépített fal ettől még központi eleme lehet a bevándorlási ügyek kijavításának.
Ez egy nem tökéletes, de működőképes elterelés a legfelelőtlenebb határátkelésekkel szemben. Ez egy akadály egy jövőbeni hirtelen tömeges bevándorlás ellen
– teszi hozzá Stephens. Véleménye szerint a falat a politikai pozíciók megerősítésére is fel lehetne használni. Úgy gondolja, hogy a fal megépítésével javulna az alkupozíció egy átfogóbb bevándorlási törvény eléréshez, amely tömegeknek nyitna utat az állampolgársághoz. Emellett kiemeli azt is, hogy kivenné az aduászt a populisták kezéből is. A rovatvezető a gondolatait azzal zárja, hogy ismételten megjegyzi: a fal nem jelent egyedüli megoldást a bevándorlás problémájára. Azt azonban kiemeli, hogy a migráció önmagától nem fog alábbhagyni, és az Egyesült Államok jelenleg azt teszi kockára, hogy úgy jár, mint a 2015-ös bevándorlási hullámnál Európa.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Daniel Ochoa de Olza
Facebook
Twitter
YouTube
RSS