Ha veszed a fáradságot és megnézed a FreeSZFE szigszalagos forradalomról szóló Hülye fiatalság című dokumentumfilmet, akkor rájössz arra, hogy cseppet sem ironikus kicsengésű a hülye jelző. Mert tényleg van némi gond az egyetemfoglalók szellemi képességeivel, illetve mert valóban olyan kormányellenes csoportok által felheccelt „hasznos hülyékről” van szó, akik láttán Lenin is csettintene egy jókorát. A Partizán által leforgatott film nem azért gáz – és valószínűleg nem is azért igyekeztek egyesek megakadályozni a bemutatót –, mert nem megfelelően viselkedik a nagybetűs fiatalság, hanem azért, mert a tudatlanság kényelmes fátyla mögött most már a képsorokon is látható módon valósítják meg az egyébként számos országban kipróbált szélsőbalos aktivista eszközöket. Úgy válik a hülye fiatalság (egy része) Alinsky és Popovics legjobb tanítványává, hogy fogalma sincs róla.
Miközben időben ide-oda ugrálva, mindamellett megsüvegelendő dramaturgiával halad előre a történet, az önleleplező Hülye fiatalság film fogyasztása közben azt tapasztaljuk, hogy nem értjük a szereplőket. Nem értjük a szavakat, a mondatokat – ahogy az okok és a célok sem világosak.
Modorosság és izé
No de nem azért nem érti az emberfia az egyébként kissé kapkodó párbeszédeket, mert túl öreg lenne hozzá vagy mert a generációs különbségből nyelvi különbségek is adódnak, hanem mert tényleg érthetetlen. Csernai Misi, az egyetemfoglaló mozgalom egyik „vezéralakja” – aki akkoriban a hallgatói önkormányzat elnöke is volt – a legautentikusabb példa erre.
Izé, azé, itt és ott, amúgy és imígy
– sorjáznak egy mondaton belüli szóvirágok. Érdemes belehallgatni 19.20-tól.
A bulikákról nem is beszélve. Félreértés ne essék: nem a csajozás-pasizás, cigizés-piálás (energiaitalozás) vagy a maskarákban való pogózás-ugrálás-csápolás a gond! Habár a stílus maga az ember, de tegyük szívünkre kezünket: ki nem csinált valamelyikből legalább egyet, mikor huszonéves volt? Na, ugye! A gond az, ahogy az már lenni szokott: zavaros gondolatokból zavaros mondatok születnek. S így tényleg csak az jön le a néző számára, hogy itt nagyra nőtt, fésületlen, túlmozgásos huszonéves tinik klubjában járunk, ahol még a menő sem igazán menő. (A cigizés azért egy kicsit tényleg túl van tolva…)
Nem mellékes az sem, hogy a több mint másfél órás filmben az „izé” (és annak ragozott szép magyar alakjai, azaz „izéban”, „izében”, „izével”, stb.) szó hangzik el a legtöbbször. Érdemes lenne megszámolni. (Habár az érthetetlen motyogások, mondatok és hangok nagyban megnehezítik az erre vállalkozó mazochista nyelvőr-kalandorokat.)
Egy ékes példát kiragadva a filmből:
Most arról van szó, hogy lesz egy nap, amikor így elfoglaljuk, vagy én kurvára nem, hanem ti, vagy így nem tudom, szóval emberek elfoglalják…
Az idealizmusnak – amiről szólnia kellene egy ilyen akciónak – nyoma sem fedezhető fel. Nem, nem a pátoszt hiányoljuk, de a fellángoló tömegjelenetekre többször hallható „ez g…i jó” felkiáltás, sikongatás azért mégiscsak alacsony színvonal. Illúzióromboló. Kiábrándító. Szánalmas, ugyanakkor sajnálatra méltó.
Alinsky és Popovics legjobb tanítványai
Magyarországon két baloldali-anarchista mozgalmár neve és munkája a legismertebb. Saul Alinsky néhány évtizeddel ezelőtt kidolgozott és azóta többször is sikerrel kipróbált akcióstratégiája mára a Soros-hálózat kiskátéja lett. Az 1971-ben megírt és 1999 óta magyarul is olvasható A civil szervezkedés ábécéje (Rules for Radicals) alapja, hogy egy olyan „főgonosz hatalmat” kell kijelölni, aki/ami ellen folytonos kampányok segítségével olyan közösséget lehet megszervezni, amely képes megszerezni a hatalmat bizonyos ügyek alakulása, ideális esetben az egész állam felett. Azaz képesek lehetünk a módszertannal választás nélkül kormányt buktatni.
A másik ismert anarchista figura a már Magyarországon is többször járt Szrgya Popovics, aki az Otpor! egyik legismertebb tagjaként leginkább Alinsky tanait először Belgrádban, majd számos más országban gyakorlatban is igyekezett kipróbálni. Tapasztalatait egy kormánybuktató kézikönyvben foglalta össze, Útmutató a forradalomhoz címmel. Popovics napjainkban is „mozgalmi tanácsadó”, a 2003 óta működő, CANVAS (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies) nevű, Soros Györggyel is együttműködő szervezet alapító-főmunkatársaként – mutatott rá év eleji tanulmányában a XXI. Század Intézet.
Ha vesszük a fáradságot és az anarchista tankönyvekbe beleolvasunk, akkor nem meglepő módon azoknak számos ajánlása szemünk láttára válik valósággá a FreeSZFE szigszalagos egyetemfoglalása során.
Alinsky és Popovics is azt tanácsolja, hogy a szimbólum beszédesebb a szavaknál. (A FreeSZFE szervezői esetében még inkább, mert mint kiderült, beszélni nem nagyon tudnak.) Így nap, mint nap láthattuk a feltartott kezet, mint az összetartozás szimbólumát. Ott volt a kéz a plakátokon, a maszkokon, a transzparenseken, a rajzokon és mindenhol. Egy jól kitalált szimbólum többet ér, mint egy mottó – leginkább a szövegértéssel küszködő hülye fiatalság köreiben.
Alinsky azt állítja, hogy nemcsak olyan hatalom létezik, amivel valóban rendelkezel, hanem olyan is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalom egyik legfontosabb eleme – a pénz mellett – az embertömeg látványa lehet. Így lett a „radikális szobában” ülő kis körből az egyetemi polgárság (aminek egységes volta azért megkérdőjelezhető), végül pedig a petíciót a parlament elé sorláncban eljuttató „tömeg”, ami a független-objektív (értsd: ellenzéki) sajtó magasból fotózott kedvenc témája lett hetekig. De ne legyünk ilyen szigorúak! Mire is menne egy független forradalom független sajtó nélkül?
Popovics azonban kiegészíti ezt azzal, hogy nem elég soknak látszani, békésnek is kell maradni. Mert a békés arcoktól általában (ha erőszakos változásokra is törekednek) nem félnek, hanem szimpatizálnak velük az emberek.
Tehát, ahogy azt Alinsky és Popovics is jó szívvel ajánlotta, megjelent a kritikus, de békés „tömeg”, saját logóval és szimbólumokkal.
Alinsky azt tanácsolja továbbá a tudatos bomlasztóknak, hogy sose kerüljenek kívül a megtévesztett naiv emberek (hasznos hülyék) „tapasztalati körén”, mert az meghátráláshoz vezethet. Azaz az SZFE hallgatóinak kell az első sorban kiabálniuk. Ehhez hozzáteszi Popovics, hogy mindig kell egy „szimpatikus hecc”. Mert szerinte a rendőrök – a belgrádi példával élve – nem szívesen támadnak meg egy csókolózó párt, ellenben a kiabáló huligánokkal. Így indult útjára a FreeSZFE utcabálja és így volt minden utcai látványnak elengedhetetlen kelléke a humoros és vidám hülye fiatalság.
Az SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói) az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fő utcai épülete előtt. 2020. október 8. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Fontos, hogy a tudatos terv szerint az akciót szervezőknek a „rendszer áldozatává” kell válniuk – ebben Alinsky és Popovics is egyetért. Nincs szabadság, nincs autonómia, nincs WC-papír, nincs sör, nincs wifi… És még csak cigizni sem lehet hátul, csak öt méterre a faltól – hallhatjuk a panaszok áradatát a filmből. (Mindenről Vidnyánszky tehet! Meg egy kicsit Orbán is…)
Alinsky forgatókönyvének egyik legfontosabb eleme, hogy nevetségessé kell tenni az „ellenséget”, illetve, hogy nem az intézményeket kell támadni, mert azt a kutya sem érti meg, hanem az embereket. Ők valóban sérülékenyebbek. A filmben ezt próbálják Vidnyánszky Attilával és a végén Rátóti Zoltánnal is megtenni.
Az Alinsky-modellben végül szerepel még az a jó tanács, miszerint „sose válj unalmassá!”, mert a radikális aktivisták is elunják magukat, így mindig új és új balhét kell kiötölni. Azaz napról napra kell egy vidám, érdekes tüntetés, enélkül unalomba fullad a blokád. Erre láttuk a legtöbb példát a filmen. Mármint az erőlködésre…
Leleplezett szavak
Ami talán a legérdekesebb a történetben, az az – és valószínűleg Gulyás Marci stábja is erre akarta felhúzni a sztorit –, hogy miként válik egy egyetemi lázadás politikai mozgalommá.
Már az önmagában beszédes, hogy a dokumentumfilm tanúsága szerint az egyetemfoglalást már egy hónappal azelőtt megtervezte egy kicsiny, hasznos hülyékből álló csoport, hogy az egyetemi modellváltás megvalósult volna. (Lásd a filmben: radikális szoba!) Valamelyikük koleszszobájában vagy albijában már hetekkel a „kiváltó ok” előtt azon morfondíroznak, hogy milyen „színpadképekkel” lehetne látványosabbá tenni a forradalmi napokat. Persze, filmművészetisekről, leendő (?) színházi emberekről van szó, ahol alap a kreativitás, még akkor is, ha maguktól ebben sem túl innovatívok a srácok. Kellenek Popovics tanácsai!
A film egyik nem éppen katartikus részénél az egyik hallgató szájából hangzik el, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű sorosista szervezettel egyeztettek, hogy jogi kereteket határozhassanak meg az egyetemfoglaláshoz.
A szigszalagos forradalom idején az egyetem hallgatói önkormányzata folyamatosan, minden „sajtótájékoztatón” azt hangsúlyozta, hogy a blokád spontán akció volt, pedig már szeptemberben nyilvánosságra került, hogy a kommunikációs vezető körlevélben szervezett a diákoknak egy négynapos nyári szabadegyetemet, amelynek a témája az volt, hogy megbukott a képviseleti demokrácia, diktatúra van, forradalom kell. Az aktivistakiképzésen a Soros György által támogatott baloldali aktivisták – például Misetics Bálint és az egyébként közben elkészült dokumentumfilm producere, Gulyás Márton – tartottak fejtágítót, de ha mindez nem lenne elég, akkor a Hülye fiatalság dokumentumfilm most cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy ez bizony szervezett akció volt.
Ahogy az is, ahogy politikai célokká tágult a szigszalagos „spontán” forradalom. 1 óra 4 percnél hangzik el Csernai szájából a forradalomról szóló kulcsmondat (aranyközép):
Szépen lassan kezdik felismerni az emberek, hogy ez nemcsak az egyetemről szól (…) Ez sokkal tágabb cucc tud lenni!
Bár ahogy a lelkesedés, úgy a leleplező keserűség is jelen van a filmben. (Dramaturgiából ötös, még akkor is, ha a film felénél borzasztóan zavaró lesz a vlogger és a dokumentumfilm ábrázolásmódjának és stílusjegyeinek keveredése.) A 27. perctől kínosan folydogáló brainstorming kellős közepén egy a gőgtől megrészegült lány benyögi:
Nekünk ez így nem fog sikerülni, gyerekek. Nincs elég, izé (!!!), baloldali kultúrája az embereknek.
Kár, hogy home office-ba kellett menni a szigszalagos forradalomnak. Ez a fránya Covid korán vetett véget az igazságküzdelemnek. Ebben több cucc volt – gondolhatják a hivatásos demokráciaféltők.
Az egyesület azonban megmaradt, a zászló újra kibontható, a feltartott kéz újra feltartható. Csak egy ok kell, egy pillanat, amire ismét rá lehet repülni – ahogy azt Popovics is tanácsolja az elfásult, de reménykedő baloldali kultúrát keveslő aktivistáknak. A hülye fiatalságnak. Irónia nélkül.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS