Kétségtelenül jobb a médiahelyzet, mint a kilencvenes években volt. Akkor még simán el lehetett volna hallgatni egy olyan művet, amely a posztkommunista médiaátmentésről szólt. Ma már nehezebb: a PS munkatársának könyve (A média lenyúlásának története) valamelyest megmozgatta a konzervatív és antikommunista sajtót, a Magyar Nemzet, az Origo, a Hetek és az M5 is interjút készített Mező Gáborral, a Nemzetben egy komolyabb kritika is megjelent. Ennek is köszönhető, hogy a számos (köztük kiadói, politikai) érdekeket sértő könyv jól fogy. Szükség is van erre: a vörös polip most is tekereg a nyakunk körül, elég csak a 2022-es választásra vagy Dobrev Kláráék felépítésére gondolni. Olyan hálózat segíti őket, amit leleplezni, legyengíteni lehet, de legyőzni valószínűleg lehetetlen.
Bő egy hónapja jelent meg Mező Gábor A média lenyúlásának titkos története című könyve, amely – ahogyan a többi akkor megjelent mű – komoly hátránnyal indult. Márciusban bezártak a boltok… Ennek ellenére jól fogyott és jól fogy, már kijött a második kiadás, szerepel a különböző sikerlistákon, annak ellenére, hogy a könyvterjesztő-hálózatok (a papírformának megfelelően) nem reklámozzák, nem írtak és írnak róla.
Naná: sokak érdekét sérti a leleplezésekkel.
Ezért is fontos, hogy több médium hírt adott róla.
Borvendég és Mező a Hetekben
Április elején páros interjút készített a Hetek Borvendég Zsuzsannával és Mező Gáborral frissen megjelent könyvük kapcsán – a téma természetesen a Hálózat volt. Utóbbi az újságírókról ezt mondta: „Ma már ki lehet mondani, hogy aki állandó külszolgálati megbízást kapott, vagy külföldi tudósító volt, az vélhetően vagy be volt szervezve, vagy más módon kapcsolatban állt az állambiztonsággal.
…Azért is fontos kimondani ezt a külpolitikai tudósítói hálózatról, mert a tagjai a rendszerváltás után is többnyire az újságírás területén maradtak, mint ismert és befolyásos emberek. Sok mindent lehet látni a pályafutásokból, és minél több részletet tudunk az életutakból, annál inkább vélelmezhető, hogy ezeket a kiváltságokat nem kaphatták meg ingyen.”
A teljes páros interjú (előfizetéssel) itt olvasható. Itt meg ingyenesen meghallgatható a beszélgetés podcast formájában.
Kőkemény interjú a Magyar Nemzetben
A Magyar Nemzetben előbb Pilhál György itt a Tollhegyen-ben a könyvről (itt olvasható), aztán megjelent Pataky Tamás kemény interjúja, amelyben Mező több tabutémának is nekiment. „A „vörös polip” hálózata tudatosan készült a rendszerváltásra. A ’70-es évek végén a kommunista diktatúra vezetése és a körön belüli emberek tudták, hogy a rendszer előbb-utóbb véget ér. Az adósságcsapda előbb-utóbb megfojtja a népköztársaságot.
Ezért elkezdtek tervezni egy új világot, és megszervezni az akkori politikai, gazdasági, kulturális tőkéjük átmentését. Rendszerszerűen küldték ki a megbízható, nagyon gyakran kádercsemete fiatalokat Nyugatra, ösztöndíjakat kaptak, nyelveket tanulhattak, elhelyezkedtek Brüsszelben, Párizsban, Berlinben, tehát olyan helyeken, ahol az európai pénzügyi és politikai elittel jó kapcsolatokat építhettek ki – ezek később kapóra is jöttek nekik. A kiépítést egyébként visszavonom: tudjuk, hogy ezek a kapcsolatok végig megmaradtak a huszadik században, lásd Borvendég Zsuzsanna könyvét a zavartalan exnáci–kommunista üzletelésről. Nem kellett itt már kiépíteni semmit, legfeljebb megerősíteni.”
A teljes interjú itt olvasható.
„Impozáns ismeretanyag gyűlt össze”
Szintén a Nemzetben jelent meg a napokban az az írás, amelyet Csatári Bence történész jegyzett. Csatári hosszú könyvkritikájában részletesen elemezte a könyvet, amelynek bevezetőjében ezt írta: „Mező Gábor, a PestiSrácok oknyomozó újságírója és a Pesti TV munkatársa korábbi munkásságából egyenesen következett, hogy egyszer majd összefésüli és rendszerezi az általa felhalmozott adatokat, és megírja a magyarországi sajtó rendszerváltáskori történetét, valamint azt, hogy ez milyen közvetlen vagy közvetett hatással volt a média későbbi sorsának alakulására.
A pillanat elérkezett, a belügyi hálózati kapcsolatokat is firtató, A média lenyúlásának titkos története című, nemrégiben megjelent kötetében kétségkívül impozáns ismeretanyag gyűlt össze.”
A teljes kritika itt olvasható.
[A könyv most már személyesen is megvehető a nagyobb könyvesboltokban, de persze a kiadó oldalán, de a Librinél, a Bookline-nál és a Líránál is megrendelhető. Vagy akár dedikálva a portálunkon.]
A jó Bolgár úr bátorsága
Az Origo sem maradt le, Szilléry Éva Mezővel készített interjúja kiugróan olvasott lett. Azt is bizonyítva, hogy Vitray Tamás és Gyárfás Tamás címben szerepeltetése mindig jó ötlet.
Mező kifejtette, hogy ma már tudjuk, nem az az igazán fontos, kiről készült vagy maradt meg beszervezési irat. Hanem az, hogy milyen munkakörökben dolgozott. Példaként a „jó Bolgár urat”, a Klubrádió örökifjú Bolgár Györgyét említette.
„Ehhez képest hangosan nevetek azon a cikken, amelyben Bolgár György bátor Sir Robinként arról mesél, hogyan mondott nemet az állambiztonságnak akkor, amikor Amerikába küldték a nyolcvanas évek végén. Úgy gondolom, az ilyen kijelentéseket kellő kétkedéssel kell kezelnünk – mondta az Origónak. –
Nem állíthatjuk, hogy végül Bolgárt beszervezték, de nem igazán küldtek úgy ki embert, hogy valamilyen szinten ne kapcsolódjon a hálózathoz. Voltak, akik annyira megbízhatóak voltak, hogy szükségtelen volt a beszervezés. Több olyan élkommunista újságíró történetével találkoztam, akik társadalmi kapcsolatként szorgoskodtak. Ők nem hálózati emberek? Dehogynem.
Bolgár György valószínűleg nem szerzőnk könyvét mutatja Gyurcsány Ferencnek. Fotó: MTI
Ha egy diktatúra annyira megbízhatónak tart, hogy tudja, hogy te presszió nélkül is elvégzed a titkos munkát, az sokkal sötétebb ügy, mint akit megzsarolnak vagy becsalogatnak erre a szerepre.
De a legfontosabb nem is a papír, hanem a rendszer, a hálózat: pontosan látható, hogyan adták át egymásnak a politikai kapcsolatokat, hogyan építették fel egymást a mesterek és tanítványaik. Ha megnézzük például, hogy kik voltak a képernyős arcok a Nap TV-ben, akkor azt látjuk, hogy többségük hálózati figura volt.
A titkos megbízott Forró Tamásról, a „megnyert” Aczél Endréről, a beszervezett Szegvári Katalinról és a munkásőr hátterű Avar Jánosról ez bizonyíthatóan kiderült.”
A teljes interjú itt olvasható.
Az MDF nem vette elég komolyan a sajtót
Szintén népszerű lett az az adás, amely az M5 Ez itt a kérdés című műsorának készült, és amelyben Mező Gábor Borvendég Zsuzsannával és Zelei Miklós íróval beszélgetett. Bár neveket – közszolgálat – nem nagyon mondtak, így is összeállt a beszélgetés után egy kép a Hálózatról. Mező itt kifejtette, hogy bár az MDF rettenetesen nehéz helyzetben volt 1990 után, számos hibát elkövetett. Az egyik az volt, hogy nem vette eléggé komolyan a sajtót (leszámítva talán Csengey Dénest és Csurka Istvánt).
Ferenczi hernyóból Von Ferenczy pillangó
Végül, de messze nem utolsósorban. Zelei Miklós író az Országút folyóirat internetes honlapján közölt rövid, de annál jobb írást Mező könyvéről Tükröt tartva a tükröknek címmel. „A kiválóan megírt, megszerkesztett és szép kivitelben előállított könyv első része az ideges és reményteljes rendszerváltó éveket dolgozza föl, a múlt század 1940-es éveinek végétől mutatva ki a kínos összefüggéseket, a köpönyegváltások ezernyi trükkjét. És azt, hogy a múlt rendszerbe beágyazott régi médiumok, újságok, rádió, televízió milyen érinthetetlenül tudták megőrizni önmagukat és kádereiket, akik között III/III-as ügynökök és konkrétan véres kezű ávósok voltak, újságírói, lapszerkesztői pozíciókban.
Az új médiumok ellenben többnyire nagyon rövid életűek lettek, erős anyagi háttér és elszánt munkatársi gárda híján.
Ekkor jelennek meg nálunk a hazai sajtó fölvásárlóiként, a bevételek lefölözőiként a külföldi sajtóvállalatok, élükön gyakorta nyugatra szalajtott magyar titkosszolgálati emberekkel, amilyen például a hortobágyi hernyó Ferenczi József századosból lett nyugati pillangó Joseph von Ferenczy, a müncheni Ferenczy Presseagentur tulajdonosa is volt.”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS