A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be egy állatkínzás miatt elítélt nő ellen a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság a rábízott kutyát halálra éheztető nőt három évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától. Az ügyben a Bajai Járási Ügyészség emelt vádat egy nő ellen – derül ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.
A vád szerint a nő lánytestvére és élettársa 2019 őszén a vádlottra bízta a kutyájukat, egy staffordshire terrier kan ebet. A nő a kutyát egy Baja környéki községben lévő lakóház udvarán tartotta a két saját kutyájával együtt. A vádlott 2019. december 22-én elhagyta az ingatlant és oda a két ünnep között tért vissza, ez alatt az öccse a házban maradt. 2019. december 30-án a nő azonban már az öccsét is magával vitte. A rábízott kutyát pedig nyakörv nélkül, a nyakán megkötött 2,5 méter hosszú lánccal egy betonoszlophoz kötötte, majd élelem, ivóvíz és búvóhely nélkül hátrahagyta. A kutya emiatt 2020. január 3-án elpusztult. Az állatot élősködők is kínozták; pusztulását az okozta, hogy a vádlott a téli hidegben élelem és ivóvíz nélkül hagyta, nem gondoskodott róla. A vádlott saját, meg nem kötött kutyái nem pusztultak el, ugyanis az ingatlanról kijutva élelmet kerestek maguknak.
A Bajai Járásbíróság a 2020. november 19-én jogerős büntetővégzésében a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Kecskeméti Törvényszékhez, hogy a bíróság az állatkínzás miatt elítélt nőt 3 évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától, valamint kötelezze a perköltség megfizetésére is. Az ügyész keresetéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény szerint az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és szükségleteinek megfelelő életfeltételeiről gondoskodni. Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és sérülésmentes mozgás lehetőségét. A vádlott ezeket a szabályokat megsértette, ami esetén az ügyész is jogosult keresetet indítani.
Fotó: police.hu (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS