Tegnap éjfélkor sikeresen befejeződött a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése. 1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett tizenegy országból sikerült a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni. Ez újabb futamgyőzelmet jelent, hiszen a következő feladat lesz az aláírások hitelességi vizsgálata, amit a tagországok illetékes hatóságai végeznek, majd az Európai Bizottsághoz kerül benyújtásra – olvasható Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleményében.
Az Országgyűlés volt elnöke közleményét úgy folytatja: köszönet illeti a kampánycsapatot és annak vezetőjét, Pesty Lászlót, akik a kezdeményezők jelmondatának is megfelelve valóban megmozgatták Székelyföldért Európát. Néhány éven belül a Minority SafePack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési sikere megmutatta, hogy ez az eszköz alkalmas lehet az európai demokrácia mélyítésére, de csak akkor, ha azt – és önmagát is – az Európai Bizottság is komolyan veszi. Maga a polgári kezdeményezés intézménye pontosan azzal az indokkal született, hogy közelebb vigye az uniót és döntéseit polgáraihoz.
Egyidejűleg honfitársainkat is köszönet illeti támogatásukért, hiszen ezzel kiváló példát mutattak arra, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, ahogy a hétköznapokban is felelősséget viselünk egymásért
– olvasható a közleményben.
Forrás: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleménye; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS