Tegnap éjfélkor sikeresen befejeződött a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése. 1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett tizenegy országból sikerült a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni. Ez újabb futamgyőzelmet jelent, hiszen a következő feladat lesz az aláírások hitelességi vizsgálata, amit a tagországok illetékes hatóságai végeznek, majd az Európai Bizottsághoz kerül benyújtásra – olvasható Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleményében.
Az Országgyűlés volt elnöke közleményét úgy folytatja: köszönet illeti a kampánycsapatot és annak vezetőjét, Pesty Lászlót, akik a kezdeményezők jelmondatának is megfelelve valóban megmozgatták Székelyföldért Európát. Néhány éven belül a Minority SafePack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezések aláírásgyűjtési sikere megmutatta, hogy ez az eszköz alkalmas lehet az európai demokrácia mélyítésére, de csak akkor, ha azt – és önmagát is – az Európai Bizottság is komolyan veszi. Maga a polgári kezdeményezés intézménye pontosan azzal az indokkal született, hogy közelebb vigye az uniót és döntéseit polgáraihoz.
Egyidejűleg honfitársainkat is köszönet illeti támogatásukért, hiszen ezzel kiváló példát mutattak arra, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, ahogy a hétköznapokban is felelősséget viselünk egymásért
– olvasható a közleményben.
Forrás: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleménye; Fotó: MTI/Soós Lajos
Hans Landa
2021-05-10 at 16:28
2004.12.05.!!!!!!!!!
Pontosan, hasonló köszönő nyilatkozatok társadalmi munkában is tehetők.Igaz Szili elvtársnő?
sorry
2021-05-09 at 06:37
Szili Katalin megosztó ember. Én határozottan nem kedvelem az ájtatosságát, amivel az mszp-s szipátiáját leplezi.
Neki sokkal keményebben kellett volna volna dolgozni a külhoni magyarok ügyén, legalább annyira, mint Pesty Lászlőnak, hiszen ő miniszteribiztosként tiszteletdíjat is kap.
Neki sokkal keményebben kellett volna dolgoznia ezen az ügyön, hogy feledtesse velünk, azt a bizonyos parlamenti szavazást, amokor fletó mellett szavazott és nem mellettünk állt ki.
Szili Katalinnak vissza kéne adnia a megbízatását, mert ilyen bájos nyilatkozatot társadalmi munkában is lehet végezni.
khm
2021-05-08 at 15:07
Szili Katalinnak csak azt nem tudom megbocsájtani,amikor az “öszödi beszéd” alkalmából nem köpte le a gyurcsányit,vagy legalább is tiltakozott volna.
Hallgatott.
Colin MacLeod
2021-05-08 at 14:16
Először is Szili Katalin már 2004-ben kiállt a határon túli Magyarok mellett. Keresztény baloldali ember volt, aki az mszp-ben politizált 2010-ig. Anno Máté T. Gyula is baloldali ember volt mégis a jobboldalt erősítette.
Sőt emlékeim szerint Koncz Gábor 2002-ban vagy 2006-ban még az mszp-t pártolta, ma pedig Orbán Viktort szinte istenként tiszteli.
Inkább azzal kéne foglalkozni, hogy évtizedekig közénk voltak beépülve Stumpf Andrások, Borókai, Dévényi Tibi bácsi “fiacskája” a simicska árva Dévényi István, Szerető Szabolcs, Torkos Matild és még kitudja hányan.
Csintalan Samuról nem is beszélve. Mszmp, mszp, fidesz, jobbik most pedig a dk sggét nyalja. Lesz még belőle akasztott buszvezető is.
Most is itt vannak, megbújnak a “hadházik”, ismeretlen ezredrangú senkik, akik majd hirtelen kijönnek a fényre és szemen köpik a Fideszt.
csakafidesz
2021-05-08 at 13:26
Szilikatalin! Mi nem felejtünk! Tudjuk, emlékszünk rá, hogy ki volt Ön 2010 előtt! Egy mocskos szocialista aki felsorakozott a szemkilövetők bandája mögött!