Baksát meg akarták ölni, Radicsot tönkretették – „A Taurus elsöpörte volna a magyar könnyűzenei életet. Ha hagyják” (Kisfaludy András interjú, 2. rész)

Volt ott néhány elképesztő jam-session, ott volt Jackie , a „Bögöly” , Kőszegi Imre és Babos Gyula . Szárnyaltam, amikor velük játszhattam.

Kisfaludy András filmrendező, a Kex dobosa / Fotó: Horváth Péter Gyula

És a Fogarasi.

Igen. Ő nagyon sokat volt külföldön, nagyon komoly cuccai voltak, például Lenco lemezjátszója, akkor az volt a csúcs, nem is tudom, hogy mennyibe került. Speciális hangfalak, új lemezek, elájultam! Volt egyszer egy nagyobb buli nála, tizenketten, tizenhárman lehettünk. Ott volt Balaskó Jenő és Erdély Miklós, az „avantgarde pópa”. Kint tombolt a tél, a Városmajor utca tiszta jégpáncél volt, tizenketten ültünk be a Volvo kombiba a Moszkván, az meg összevissza csúszkált. Volt egy kis piálás, zenehallgatás, és egy kis kábítószerezés is. Hasis. Nepáli hasis. Én ezeken a bulikon szívtam először és utoljára, utána soha többet. Rájöttem arra, hogy a kábítószer hatása alatt nem vagyok ura önmagamnak. Nem tetszett, hogy a szer uralkodjon rajtam.

Ma is kristálytisztán emlékszem erre a bulira, a Fogarasi adott egy vadonatúj Chicago nagylemezt. Rajta a „25 or 6 to 4”. Tizenhatszor tettem fel egymás után. Másnap játszottunk a Citadellán, és kérdeztem a Babostól, hogy te ismered-e. Mondta, hogy igen, és akkor azt játszottuk.

Szívesen meghallgatnám... De miért jelentett akkora törést ez az este?

Miután a buli végén elbúcsúztunk, másnap reggel hazamentem átöltözni.

Hív a Balaskó, hogy őt már reggel hétkor bevitték a kerületi rendőrőrsre, ahol arról faggatták, hogy mi történt. Andriskám, mondta nekem, besúgó van közöttünk. Ott voltunk tizenketten vagy tizenhárman, és biztossá vált, hogy volt közöttünk valaki. Aki, amikor már elbúcsúztunk, nem átallotta leadni a jelentését valahogyan.

Akkor felhívtam a Baksát, és elmeséltem neki, aztán elmentem otthonról, és csak kóvályogtam. Félelem vett a hatalmába. Később végigmentem a neveken, hogy ki lehetett, ki nem lehetett, Balaskó nem lehetett, Szentjóby nem lehetett, Baksa nem lehetett, így mentem végig mindenkin. És végül nem tudtam megmondani, hogy ki lehetett az.

Egy dolog viszont világossá vált, ezzel a gesztussal, ami szerintem nem tudatos szándék volt, de belénk ültették a kétséget és a kételyeket egymás iránt. A bizalmatlanságot a másik ember irányába. Így bomlasztották a társaságot. De ez az ügy nem volt tudatos.

Ezt azért nem tudhatjuk. Az állambiztonság és a diktatúra működését ismerve elég valószínű, hogy ez is a tudatos bomlasztás része volt. Markó György is említett a tanulmányában egy „Zenebarátok” nevű csoportdossziét, ami érdekes módon 1989-ben megsemmisítésre került.

Lehet. Később tudtuk meg, hogy a Fogarasi volt az. Rögtön be tudtuk azonosítani a jelentések alapján.

Ő, azaz „Gara” több jelentést adott a lakásán tartott összejövetelek után. A jelentésekből kiderült, hogy az előbb említett buli után Fogarasit is lehallgatták. Az állambiztonság még lehallgatót is telepített a lakásba. Egy másik jelentése arról szólt, hogy Baksa elhagyná a Kexet. „Baksa Soós János nincs megelégedve jelenlegi helyzetével, szeretné a Kex együttest otthagyni és egy olyan együttesbe átlépni, akikkel gyakrabban járhatna külföldre.” Mit láttatok ebből?

Éppen a Metróba akarták átvinni, ahol Fogarasi is játszott.

Hogy ott majd lesz pénz, rendes világítás, díszlet, minden. Ez is elég ostoba elképzelés volt, mert ugyan mit csinált volna a Zorán a Baksa mellett, de inkább mögött? Semmit. Ettől függetlenül sokat találkoztak vele, így benne is erősödött ez az érzés, hogy ha ennyien kíváncsiak rám, akkor csak többre vagyok képes, mint amit a Kex-szel elérhetünk.

Akkor már nem akart annyira a Kex-szel nyűglődni.

A Metro. Sztevanovity Zorán /ének, szólógitár/, Brunner Gyõzõ /dob, ütõhangszerek/, Frenreisz Károly /basszusgitár, szaxofon és ének/, Sztevanovity Dusán /ritmusgitár/ és Fogarasi János /billentyûs hangszerek/ / MTI Fotó: Bara István

Ez azért elég érthető a részéről. És része a diktatúra kis játékainak. Azt viszont nem értem, hogy ha üldözött zenekar voltatok, akkor hogyan kerültetek be a Szép lányok, ne sírjatok filmbe az akkor letiltott Illés helyett, akivel együtt turnéztatok vidéken?

Együtt turnéztunk, de ki kísért minket? Az ORI vitt minket a kisbusszal, és ott ült a buszban Fényes elvtárs, vagyis Fényes őrnagy. Akkor is ott volt, amikor a híressé vált kuka-rúgdosási ügye volt a Bródynak.

Fényes elvtárs az ORI egyik legfontosabb embere volt, Keszler volt a főnöke, az is az ÁVH-től jött át. Ezek voltak az Országos Rendező Iroda munkatársai.

Fényes volt az, aki az anekdota szerint egyszer az Omega zenészei előtt lobogtatta az intézkedő rendőrök felé az igazolványát, azt ordítva, hogy Fényes őrnagy vagyok. Egy másik cikk szerint ő találta ki Hofi és Koós János művésznevét is. Nála befolyásosabb figura volt az általad említett Keszler Pál, aki az ÁVH zenekarában kezdte zenészként, majd az ORI igazgatója lett. Őt akkor szerelték le, amikor apját bele akarták keverni a Péter Gábor-ügybe. A hanglemezgyáras Bors-Erdős kettős mellett ő volt a zenei élet másik mindenható ura. Imádta az Illést és Bródyt, erről utóbbi is beszélt abban a közel százoldalas interjúban, amelyet Csatáry Bence történésznek adott. Bródy végig arról mesélt, hogy mennyire lázadt a szövegeivel, és közben mennyi mindent köszönhetett Keszlernek. Sajnos az egyszer sem került szóba, hogy Keszler ÁVH-s volt, a diktatúra és a cenzúra egyik középkádere, így azért mindjárt máshogy hangzik, hogy ennyire Bródy és az Illés mögé állt. És tény, hogy mind a Metrót, mind az Illést, mind az Omegát, majd az LGT-t nagyon nyomták. Ők lettek a kiválasztottak, nem érdemtelenül, de tudatosan, amíg mások elől elszívták a levegőt, miközben Baksa Soóst rendszeresen megverték a felbérelt verőlegények.

Elmesélek két esetet. A második életellenes volt, gyilkossági kísérlet. Azt Vető János mesélte el. Az elsőnél még „csak” nagyon megverték. Ez 1971 augusztusában vagy szeptemberében lehetett. Mi előtte, májusban szálltunk ki Imre Attilával a Kexből. Eltelt egy teljes nyár koncert nélkül.

Baksa a nyílt utcán hülyéskedett, amikor a Margit híd budai hídfőjénél megtámadták, elkezdték verni, majd bevitték egy kapualjba, aztán kihívták az egyenruhásokat, akik úgy szétverték, hogy az nem igaz. Később egy katonai dzsippel el akarták ütni, de tényleg, a szó szoros értelmében. Felhajtottak vele a járdára.

Ezt a Vető János mondta el nekem, én akkor már nem beszéltem a Baksával. Együtt sétáltak, ő a tanú. Mielőtt veled leültünk, felhívtam, és megkérdeztem, hogy tényleg igaz-e, és megint azt mondta, hogy igen. Szabályosan menekültek felfelé a Bimbó utcához a kacskaringós utakon. Vető ismerte a járást, hogy hogyan kell egy „szinttel” feljebb jutni anélkül, hogy egy teljes kanyart megtegyen. Így tűntek el.

Utána döntötte el a Baksa, hogy innen akkor el kell menni. Mert itt már az életére törnek. Itt azért több szál összefutott, Erdély Miklóst, Balaskó Jenőt, Szentjóby Tamást , Pauer Gyulát a fiatal avantgarde művészeket és a „galeriket” mind megfigyelték. De ebben az időben Baksa volt a fő célpont.

„Célkitűzés az ellentétek szítása, annak elérése, hogy Radics korábbi barátaival a kapcsolatot megszakítsa” – ezt már Radics Béla tartótisztje jegyezte le. Beszéljünk egy kicsit róla és a Taurusról.

A reveláció erejével hatott volna, ha a Taurusnak akkor, a hetvenes évek elején megjelenhetett volna a nagylemeze. Úgy akkor itthon senki sem játszott, az a stílus egyedi volt, sugárzott belőlük az erő. Balázs Fecó mesélte később, hogy Neotonnal turnéztak Lengyelországban, amikor látták, hogy fellép a Black Sabbath. Meghallgatták, és azzal minden eldőlt. Hazajöttek, és tudták, hogy ilyen zenét akarnak csinálni. Belevágtak a Radics Béláékkal. Bár ez a zenei stílus nem az én ízlésem, azért nagyon szeretem, és ki kell mondani, hogy hihetetlen dolog történt a koncertjeiken. A zenekar zenei és szövegírói teljesítménye találkozott a közönség igényével. A hallgatók tényleges, valódi, de kielégítetlen igényével.

A Taurus elsöpörte volna a magyar könnyűzenei életet. Ha hagyják.

Ettől nagyon megijedtek fent.

Hát persze. A Taurusban mindenki a helyén volt. Jól énekelt a Fecó és a Béla is. Hatalmas sikerük volt, de nem engedték őket kiteljesedni. Szó sem lehetett nagylemezről. És komoly bevételekről sem.

A Taurust egy menedzser elvitte Jugoszláviába, mondták, hogy lesz minden, vadonatúj erősítő, hangfal, jó pénz. Semmi sem lett. Átvágták őket. Ekkor jött a végső elkeseredés. A Zoránt is azért vették be, hogy hátha el tudja majd intézni az áttörést.

Nyilván az ő hátterével. Énekesként és zenészként messze nem volt tehetségtelen, és a testvére is igen jó szövegeket írt, de nehéz azért Zoránt odaképzelni Radics Béla mellé. Ez egyszerűen szürreális. Azóta meghallgattam azt a kislemezt, amelyen már ő is énekel. A lány, akire szerelemmel nézhetek – összehasonlítva Radicsék keresetlen keménységével, mintha az állatszelídítő beidomította volna az oroszlánt.

Nem, ez egy kétségbeesett próbálkozás volt tőlük. Egy alku. Rossz alku. Azt hiszi az ember, hogy valahová jut, de nem.

Ahogy mondtad korábban: nem volt ajtó. Olvastam a Radics Béláról szóló remek könyvben, hogy ekkoriban lépett ki a Som Lajos a Taurusból, mert ő ezt nem akarta, nem vállalta. Később egyébként őt is beszervezték, de ő ezt legalább beismerte, és azt mondta, minden zenésztársának elmondta ezt. A lényeg, hogy a hatalom nyert: a Taurus felpuhult, aztán feloszlott. De beszéljünk kicsit a Syriusról, számomra ők a legjobbak, a valaha volt kedvenc magyar zenekarom. És milyen az élet – nálam még mindig a támogatott LGT a második helyezett. De beszéljünk csak a Syriusról, én Édesapám révén ismertem meg, mert ez ilyen átadott, átörökített zene, hiszen a csúcsformájuk idejéből alig-alig maradt fel jó minőségű, magyar nyelvű felvétel.

A Syriusszal ugyanaz történt mint velünk és a Taurusszal. A Syrius ugye kiment Ausztráliába, pokoli sikerük volt, kiadták a Devil's Mascarade című korszakalkotó albumot. Aztán visszajöttek a nagy áttörés ígéretével, ami egy szimpla átverés volt. Nem merték kiadni magyar szöveggel az Ördög álarcosbálját. Hiába bízták meg Horváth Attilát, hogy írja meg. Pedig estéről-estére ott ültek Jackie-vel az Erzsébet sörözőben, és megdumálták, hogy így nem jó, úgy nem jó, hogyan lesz jó.

A Syrius együttes a Duna korzón. A zenekar október második felében ausztráliai körútra készül. Az öt fiatal - akik egy évet töltenek a távoli földrészen - változatos stílusban, a hagyományostól a legmodernebb beat-ig mindent játszik / MTI Fotó: Kulcsár József

Bevitték, hogy kész, akkor meglátta Erdős , és mondta, hogy nem kell, köszönöm, dobja ki. Mert Erdős persze rájött, hogy ezek lázító szövegek, új szavak, új fogalmak, új érzelmi töltés, amit ez a zene és ez a szöveg kifejez. És ez így együtt a közönség számára megfoghatatlan hatást kelt.

A Syrius jazz-rockja természetesen nem vonzott tömegeket, de az értelmiségre komoly hatással volt. Ettől lett volna még veszélyesebb. Szerintem az Atlas zenekar is ilyen volt, az ő zenéjük is teljesen új volt.

Erdős az anekdota szerint a Syriusra azt mondta, hogy „nem erre baszik a magyar.” Így volt vagy sem, igazából esélyt sem kaptak az áttörésre. A Syriust tulajdonképpen egyszerűen átverték, bár kiadták angolul (!) Az ördög álarcosbálját, valójában nevetségesen alacsony példányszámmal, és semmilyen reklámot nem kapott. Annyira tipikus trükk ez is: kaptak lehetőséget, meg nem is. Emlékszem, tíz éve a netről töltöttem le a Széttört álmok-szvit recsegős felvételét, amit eljátszhattak a rádióban, de kiadni sohasem lehetett. Én azt hallgattam meg azóta legalább ezerszer. Érdemes elolvasni az azonos című Széttört álmok című könyvet, abból tisztán látszik, hogyan csapott le a Kádár/Aczél-féle kultúrkalapács, amely már nem a Rákosi/Révai-féle nyílt töréses technikát alkalmazta...

Kint lejárt a szerződésük, és azt mondták, jöjjenek haza, majd kapnak új útlevelet és mehetnek tovább. Ez egy régi trükk volt valóban. Méhes László festőművész barátomat maga Aczél elvtárs hívta így haza. Hazajött, és többet nem is engedték ki. Bevált trükk volt, Parancs Jánossal is megcsinálták.

Rákosiék a szocdem Ignotus Pált is így hívták vissza, aztán börtönbe dugták „kémkedés” miatt. A hatvanas évektől ezt a módszerT(!!) már nem nagyon alkalmazták az ismert emberek ellen. De így vagy úgy, végül a Kexet, a Taurust, a Syriust is kicsinálták. Mondtad, hogy az Atlas énekese is „disszidált”, ahogyan Baksa és Orszászky Jackie is elhagyta az országot. Radics Béla meg az életet. Tanúja voltál a leépülésének. Mennyire volt ez a saját sara, mennyire volt ebben benne a diktatúra?

Nem őbenne látom a hibát elsősorban. Ő egy hihetetlenül tehetséges, végtelenül jó szándékú, kedves, aranyos ember volt, aki nagyon bízott a világban, önmagában, mindenkiben. És állandóan pofonok érték. Miközben sikere volt. Hihetetlen sikere. Ezt nagyon nehéz összerakni belül.

Radics Bélára, minden idõk egyik legjobb rock és blues gitárosára emlékeznek születésének 55. évfordulóján egykori zenésztársai a Petõfi Csarnokban február 1-jén tartandó emlékkoncerten. / Fotó: MTI

Tudta magáról, hogy rendkívüli gitáros.

Persze, tényleg mindent lejátszott, ami akkor a legmenőbbnek számított. Ugyanúgy meg tudta szólaltatni a dalokat, ahogyan az angol, amerikai legendák.

Ez nem az erősítők kérdése. Zenei tudás, ízlés és a tűz – benne mindez megvolt. Ő nem tudta a zenekarokat összetartani vagy menedzselni, de nem is olyan típus volt. Ő volt a szelleme a bandáknak.

A Taurus bukása után ő is kereste a saját helyét, én akkoriban a KEX után az M7 nevű zenekarban játszottam, amit máig szégyellek. Aztán találkoztunk a Bélával, és kitaláltuk, hogy csinálunk valamit. Két reményvesztett ember. Megalakítottuk az Aligátor nevű zenekart, nem voltunk rosszak, hat számot csináltunk, Horváth Attila írta a szövegeket. Radics nagyon bizonyítani akart a Taurus után, ez egy klasszikus utánlövés volt. Szerettünk volna továbblépni, hogy legyen végre nagylemez. Persze nem lett.

Volt egy másik fickó az ORI-ban, a nevére már nem emlékszem, nem az Erdős, nem a Bors, Béla vitte hozzá az unikumokat és a pornólapokat, mert tudta, hogy szereti. Így beszélgettek. Nyilván mindent megpróbált, de egyszerűen nem ment, nem engedték. Ekkoriban láttam már, hogy a Béla sokat ivott, és már kezdett a játéka rovására menni.

Én ezt már nem akartam vállalni, szétment a zenekar. Ezzel együtt hatalmas gitáros volt. A hangja, már az, ahogyan megfogta a gitárt, ahogyan játszott rajta, azt nagyon kevesen tudták a világon.

A Taurus ex-T:257582 nevû együttes tagjai a Naphegyen. Balról: Balázs Ferenc , Som Lajos, Radics Béla és Brunner Gyõzõ / Fotó: MTI

Azért jó, hogy teljesen nem lettek elfelejtve. Radics Bélának emléktársasága, és leginkább nekik köszönhetően szobra van, te is elkészíthetted a két részes Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmedet, és a Müpában megrendezett koncert is nagy siker volt. Lesz folytatás?

A filmem most ment le az M5-n, meg lehet nézni a tárban. Jó hír, hogy Kossuth Klub Muzikum Klub-ja felvállalta ezt a témát, és egy sorozat keretében koncert lehetőséget ad az elhallgatott zenekaroknak. 2020 elején a Syrius, később a Kex jön. Ősszel meg a másik három.

https://www.youtube.com/watch?v=_NXH4ySbt-g&t=1031s

Vezető kép: Horváth Péter Gyula